Rég jártam erre, mentségemre legyen szólva, nyár volt. Tudjátok, utálom, és olyankor mindig csak félgőzzel létezek, és a kevéske energiámat is arra összepontosítom, hogy ne kezdjek tömegmészárlásba. Igen, nehezen viselem a meleget. Idén még egy stresszfaktor betársult a nyári meleg mellé. Körbeállványozták a házunkat, por, kosz, mocsok, bűz. Amikor másfél hétre lezárták kívülről, fóliával az ablakokat, az már csak hab volt a tortán. A kánikulai melegben, amikor 40 fok van kint és nem tudom kinyitni éjszaka sem az ablakokat, az maga a rettenet. Azt mondták, az egész boldogság 6-8 hét lesz, namármost 10 hétnél tartunk, és még nem kezdték el a festést, ami más, sokkal kisebb házaknál egy hónapot vett igénybe, amióta figyelem, hogy működik. El kell ismernem, a vírus a kezünkre játszott most, áprilisban utaztam volna Budapestre, de el lett napolva augusztusra (ez sem volt olyan egyszerű, de összejött, és ez a fő), ezután meg rögtön elutaztunk anyósékhoz, délre, szóval az egész augusztust sikerült megúszni. Mától meg már hűvösebb van, és ez jelentősen csökkenti az idegbajra való hajlamomat. Úgyhogy na, ideje visszatérni a régi kerékvágásba (miközben a szél hangosan csapkodja a ponyvát mellettem, de legalább nyitva az ablak. Ja, a macska boldog, van neki terasza, amire kijárhat és imád meghempergőzni a porban.* Utána hazajön és befekszik az ágyamba. Imádom, tényleg.) Na szóval mit nem mutattam be itten a blogomban? Nem olyan sok, nem kell félni:D
Egy miniatűr hímzéssel díszített karkötő. Mert nagyon tisztán emlékszem, amikor a Margit körúton a néhai Sisi Galériában láttam egy karkötőt és elhatároztam, hogy eljön az a nap, amikor csinálok magamnak egy ilyet. Nem, nem akartam megvenni, csinálni akartam. Amiatt kezdtem miniatűröket hímezni, szóval már régóta megvan hozzá a tudásom és gyakorlatom, csak most volt hangulatom is. Szóval ajándék ifjúkori önmagamnak:)
Fekete háttérre raktam fel, az szerintem ad egy kis patinát neki és így hasonlít a legjobban arra az eredeti karkötötőre. Minta a kedvenc holland oldalamról:
Miniatűr horgolás.
Ez egy másik vágyam volt, de azért jóval későbbi. Tavaly szeptemberben láttam 300-as, 400-as és 700-as horgolót, és hát... hát... hát na. Csak hát hol lehet ilyet szerezni? Sehol. Aztán amikor január végén Párizsban voltunk (spoiler: tele volt kínaiakkal, höhöhö), a Sajou-nál vettem vékony egyiptomi pamutot.
120-as és 140-es vékonyságúból készült. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az egyiptomi pamutnak más a számozása, mint a horgolónak, a legelterjedtebb varrócérna az az 50-es (ami kb a 120-as horgolónak felel meg). Szóval ahhoz képest fele vékony, 120 a motívumok és 140 a háló. 0,35 horgolótű. Ehhez kellett a jó nyári napfény azért:) A minta Máire Treanor Ír rózsakert mintája a könyvéből. Lemértem a precíziós mérleggel, 0,3 gramm :D
Egy icike-picike kis motívum, Hunnia csipke.
Egyszer, ezermilliárd éve megcsináltam már nagyban, most eredeti méretben is meglett. Igazából már majdnem készen van egy másik is, csak neki kéne gyűrközni és befejezni. De az már egy másik történet. Ezt azért csináltam, mert feltett szándékom volt, ha eljutunk végre Budapestre (nem törlik a járatot megint, nem zárnak karanténba, nem tudom, mit találnak ki), akkor én el akarok menni a Hunnia csipkemúzeumba, Terénybe. Jelentem, összejött! Csak borzasztóan, de nagyon csalódott voltam, hogy mi keddi napon mentünk, és kiderült, hogy keddenként zárva, csak nem frissítették a honlapot, végül egy néni beengedett, de ő nem volt nagyon járatos azért a dologban, nagy vonalakban azért be tudta mutatni a dolgokat, és ezért nagyon hálás vagyok, de mégis szomorú vagyok, hogy nem találkozhattam és beszélgethettem egy igazi Fáy családtaggal:D
A barátnőm fényképe. Bizonyítva, hogy még ott is előadást tudok tartani a csipkékről... a csetneki nyakkendőmben voltam ám!:)
Aztán egy kis horgolás, a holland kisfiú.
Óóóó, hát van ugye a hat francia nyelvű könyv az ír csipkéről (az a kis titkos gyanúm, hogy a Szontagh-lányok azokból tanulták az ír csipkét, de ez szigorúan csak az én álmodozásom, nem alátámasztott történelmi tény, csak abból indultam ki, hogy az unokatestvérük Franciaországból hozta nekik haza az ír csipke tudományát, és hogy a gránátalma annyira, de annyira úgy épül fel, mint egy csetneki motívum, de jaj, megint elkalandoztam). Szóval Madame Hardouin (ejtsd: árduen) volt az egyik nagy francia kézimunkakönyvíró a századfordulón, aki a Manufacture Parisienne des Cotons cérnagyár színeiben adta ki oktatóanyagait (a korszak másik nagy írója a DMC-t képviselő Therese de Dillmont), és megvan letöltve, kinyomtatva nekem a velencei csipkés könyve is, de az éppenséggel tűcsipke, azzal én meg nem foglalkozom (na ez erős kijelentés, várjátok meg a következő posztot, csak fejezném már be azt is...), szóval amikor megláttam, hogy a néni írt egy velencei csipke horgolt változatban könyvet én majd' kibújtam a bőrömből, és egész olcsón sikerült is levadásznom netről (az első rész Brüsszelből jött, a második rész meg Barcelonából, mondjuk úgy, hazakerültek Franciaországba:))), szóval ez csodálatosan gyönyörű könyv, hiperegyszerű követni (már annak, aki ért franciául és szokva van a régi mintákhoz), és milyen nagyon erős hasonlatosságot mutat az Orvieto csipkével?????? Gyanús, gyanús... még nem piszkáltam fel vele Máire Treanort, de ami késik, nem múlik. Be kéne fejeznem a másik projektet, amit elkezdtem belőle. Tele vagyok befejezetlenekkel.
Ha már Mme Hardouin, és végigmegyek az instás képeimen, akkor mutatok még egyet. Ez csak egy kicsike, de aranyos, és hát pont az egyik ír csipkés könyvből van (a negyedikből, a 74-es motívum). 80-as ír len.
Nos, kb ennyi az, ami elkészült a nyáron, aztán majd hozom azt, ami még nincs befejezve, amint végeztem velük is:)
* Csak hogy el tudjátok képzelni, hogy mit látok, amikor kinyitom 7 emeletes, belvárosi társasházunk ablakát és mit hoz be a macska meg a huzat. Naponta kétszer is porszívózok hétvégén. Hétköznap, napközben meg be vannak zárva nem csak az ablakok, hanem a függöny is, mert rendkívül kellemetlen, hogy mindenféle pasik járkálnak az ablak előtt. Ja, és persze mindez nagyon leárnyékolja a fényt, ami nem segít a csipkéimnek. Sajnos minden ablakunk utcára néző. Vagy most helyesebb azt mondani, állványzatra néző. És ez van már június közepe óta és még vagy egy hónapig. De legalább már nincs meleg. Azzal viccelődtem, hogy legalább van egy gigantikus szúnyogháló a házunkon, idén legalább nem csíptek.