Nagyon úgy tűnik, hogy 2013 hamarosan itthagy minket. Sajnálom? Egy kicsit. Jó év volt. Csöndes, békés. Ritka az ilyen. Nem mondom, hogy minden csupa habostorta volt, de ami pocsék volt már 2012-ben, az pocsék is maradt, egy-két dolog még javult is, és újabb nagyon rossz legalább nem jött:) És valahol, valamikor, azt hiszem, a hálózatokba bekonfigurálva megtaláltam azt a bizonyos "leszarom"-tablettát, és be is vettem. És ettől minden nyugisabb lett valahogy! Van egy imádnivaló macska, van drága, kicsi, de édes, világos és otthonos albérlet Lyon belvárosában, tele sok jó és szép könyvvel és fonallal meg anyaggal, meg persze van nekem JB, aki ugye Jean-Baptiste. Sőt, egy évek óta vágyott, teljesen felesleges papír is a postaládámban landolt az év utolsó napjaiban. Mi kell még? Már csak azt a 2-3 millió eurót várom a bankszámlámra és akkor minden egyenesben lesz:) No, de félre az érzelgősködést, itt az éves összegzés! Ez már a hatodik itt a blogon, azt hiszem, ezt már nevezhetjük hagyománynak:)
Nem lepődtem meg, hogy idén az első helyen a horgolás végzett.

Horgolgatok nyugodtan, amikor meglátok néhány királylányképzős-képet, amik belendítik a fantáziámat. Őszintén mondom, utálom az ilyen pillanatokat, sose tudhatod, honnan csap le rád a ménkű, vagyis egyszercsak olyan inspiráció-löketet kapsz, hogy egyszerűen muszáj elkészítened azt, ami éppen átvillant az agyadon. És ilyenkor minden készülő munkát félbehagysz, és az új projekten ülsz, amíg be nem fejezed. Ez van. Lett belőle királylányos legyező.

Point de beauvais-vel hímezve, vagyis a horgolótűvel készülő láncöltéssel, fehér 80-as fonallal meg arany Kreinikkel. A csipke ugyanabból a 80-as fonalból, 10 párral. Ezt a szívemcsücske mintát egyszer már elkészítettem, a nyáron készült tolltartómon látható, de ott a selyemfonal miatt teljesen más hatása van, ráadásul most lekicsinyítettem a fonal méretéhez.

Hónapok óta hímeztem ezt a kis tűgobelint. No nem azért, mert olyan nehéz, a mintát már kb márciusban befejeztem, hanem az a sok unalmas háttér...! De most pont jól jött az odafigyelést nem igénylő, monoton hímzés, úgyhogy befejeztem és még élveztem is.

A gobelin a legkedvencebb boltomból, a Bajcsy-Zsilinszky úton lévő Gobelin Artból van, bár a színeket a saját elképzelésem szerint választottam ki, nem a minta szerint. A keret és az elkészítés ötlete a Fabtextíltől, illetve a blogjukról. Igaz, én kiegészítettem egy aprópénznek való, bevarrt zsebbel.

Nem mintha nem lenne egy csudagyönyörű, nagyon márkás pénztárcám, én mégis a három éve készült kicsit használtam folyamatosan. Mostanában kezdett el nagyon megkopni, meg unom is, úgyhogy épp jól jött, hogy elkészült végre ez a hímzés. Egész jól sikerült összevarrni, egy picikét csámpás csak a zsebes oldal a hímett oldalhoz képest, de ennyi belefér, nekem jó lesz:))

Egyszer említettem, régen, régen, vannak már három éve is, hogy van egy pénztárca, amit néha el kell készítenem. Azóta van egy továbbfejlesztett változatom, és amiben már elég jó gyakorlatom van, hiszen azon kívül, hogy a zuram is ilyennel jár, a barátait is el kell látnom velük.


Nem túl gyakran, mert nem is hinné az ember, milyen tartós ez a gyakorlatilag szemétből készült pénztárca (mindennapos használat mellett a két év simán garantált, de akár több is. Őszintén, hány tárgy büszkélkedhet ilyen teljesítménnyel manapság?:)). Viszont minden ötletet meg lehet valósítani (a kedvencem a beef jerky-csomagolásából készült, de nem tudom, mi az magyarul, ezért hagyjuk:)) Most megint kaptam egy rendelést egy baráttól, gondoltam lefényképezem nektek az elkészítés menetét, hátha akad egy fiútestvér vagy egy szomszéd srác, aki értékeli az ilyen poénos ajándékot karácsonyra:)
Szóval kell hozzá egy széles cellux, egy olló és menő alapanyag. Csipszes zacskó, bevásárlószatyor, régi térkép, saját rajz, adóbevallási nyilatkozat, amit csak akarsz. A zuram egy Jelly Belly cukorkagyilkos, meg valamiért arra van a legnagyobb kereslet, úgyhogy azokat a zacskókat gyűjtöm. De bármi lehet. Tényleg bármi. A lényeg, hogy pont annyi kell, hogy egy kb A4-es méretű lap kijöjjön, ha egymás mellé teszed őket. Jelly Belly esetében az három zacskó. A képen még egy tavasszal készült, azóta használatban lévő tárca is van:)

Szóval levágom a ragasztást, ha nem egyenes, hát kit zavar, a kukázott pénztárcához illik ez is:)
Kiterítem egymás mellé őket. A minta elrendezésénél úgy kalkulálj, hogy a lényeg a második és a harmadik negyedbe kerüljön, mert az fog látszódni. A külső rész az, amit akkor látsz, ha be van csukva a pénztárca, a belső rész az, amikor kinyitod. A nem látszik feliratos pedig az, ahova a papírpénz kerül, hosszában. Úgyhogy végülis látszik, de nem feltűnő (ez látszik a bejegyzés második képén)

A celluxszal végigragasztom az egészet úgy, hogy lelógjon a cellux az asztalra is, gyakorlatilag ráragasztom az asztalra az egészet (az én esetemben a székre, mert nekem az a kényelmesebb:)). Picike átfedés legyen, ha nem egyenes, nem baj, nem fog összedőlni a világ. Könnyű megelőzni a gyűrődéseket és a celluxszot a hajadon, a karodon, mindenütt, csak nem ott, ahol lennie kéne, ha előre levágod a hosszú darabot, a két végén fogod, és hosszában a szélét teszed fel előbb, és úgy simítod rá fokozatosan:

Aztán megfordítom, és a másik oldalról is végigragasztom. Ez a két réteg cellux tartást ad és megerősíti. Mindkét oldalon jól rádörzsölöm a celluxot, sőt, akár már most előveheted a vasalót. A legalacsonyabb fokozaton, gőzölés nélkül nyomkodd meg kicsit. A vasalás valami csodát művel, kicsit megolvad, megpuhul. De ha nem akarsz még vasalózni, ráér.

Megint ugyanaz a kép, de most a szélét kell nézni, hogy bőőőőven lelóg sok cellux mindenütt, hogy beszakadt, de nem baj, hogy nem egyenesen vannak vágva a zacskók, de nem baj, mert az egész a celluxnak köszönhetően gyakorlatilag egy lap lett. 

Most elő az ollóval! Egyenesre vágom a széleket, hogy legalább A4-es formátum legyen. Félbehajtom. És behajtom megint:

Kb egy centire bevagdosom mind a hat hajtást az oldalakon:

Hajtsd félbe hosszában most, és a harmadik negyedben, ezen a hajtáson vágj ki egy ovális lyukat. Legyen ovális és ne menjen el alul és fölül a hajtásig! De legyen azért olyan magas, hogy beférjen egy bankkártya. Az ovális azért fontos, mert ha szöges lesz, akkor ott könnyebben beszakadhat később. Ha megnézed a harmadik képet, amin a JB által már legalább fél éve használt tárca is van, amit legelsőnek készítettem ezzel a módszerrel, ott még nem oválisra csináltam, és végül utólag kellett ügyeskedni, amikor beszakadt. Tart rendesen, nem gond, csak az oválissal megelőzhető a probléma.  

De minden esetre, biztos, ami biztonságos, azért megerősítem így is, hátulról ráragasztok még egy-egy darabot, a felesleget meg kivágom. Mert ez a vágás a leggyengébb pontja az egésznek.

Már majdnem megvagyunk! Alul és fölül behajtom a bevágott részeket, a hajtást jól megdörzsölöm, hogy a helyén maradjon, majd összehajtom:

A belső résznek a kilógó fülét ráhajtom az előzőleg behajtott két részre, mondhatni azzal fogom össze őket. Így néz ki szemből a hajtás, belelátsz a visszájára az egésznek:

Utána pedig az utolsó kilógó fület, a külső részét hajtom rá az egészre, és jól rá is ragasztom! Ez a kép már felülről készült:

Ugyanezt megcsinálom a másik végén is, és jól megvasalgatom az egészet, mindenütt megnyomkodom a vasalóval, nagyon alacsony fokozaton, gőzölés nélkül. Kész.
Egyébként ennek a továbbfejlesztett, kicsit átdolgozott változata az egész:
http://www.instructables.com/id/Paper-Wallet/?ALLSTEPS
Mivel ez nem papír, hanem műanyag, a vasalás mindig kiegyenesíti nekem, ezért nem gyűrődik be, ezért nem vágom be a legalsó részt is, és én kicsit máshogy hajtom be a két szélét.

Avagy a nagy szél, Picoti Picotától.

Rég volt keresztszemes, valahogy a horgolás meg a boutis meg a csipke jobban foglalkoztat. Tavaly októberben történt, éppen Montelimar kedves belvárosában mászkáltunk a zurammal, amikor a kézimunkabolt kirakatában aranyos kerámiabigyókat láttam meg, amikről eszembe jutott, hogy hamarosan találkozom Emőkével, és a levendulás-csipkés valahogy annyira ilik hozzá. Szóval bementünk és vettem egyet neki, meg magamnak egy rózsaszínű macskásat:)) És ott, a boltban szúrta ki a zuram ezt a képet. Azonnali szerelem volt mindkettőnk részéről! A naaaaaaaaaagy, hideg szél a Rhone-völgyében, ami északról délre végigsöpör annyira a hétköznapok része arrafelé, hogy a helyiek inkább azokat a napokat jegyzik meg, amikor nem fújt. Hiába enyhe az időjárás, a szél olyan hideg télen, hogy sapka nélkül garantált a fejfájásom, nyáron meg praktikussági okokból jobb, ha nadrágban közlekedik az ember lánya:) Úgyhogy a képet feltétlenül meg kellett hímeznem, lehetőleg akkor, amikor éppen a nagymamát látogatjuk Provence-ban. Most már nagyon kevéske maradt hátra, ezért tegnap úgy döntöttem, hogy nem várom meg a legközelebbi utazást, hanem befejezem. A minta 32-es vásznat emleget, én meg 40-es függő vagyok, úgyhogy picike lett:)

Majd egyszer keretbe is kerül. Talán. Azt hiszem. Addig meg jól elvan a beépített szekrény ajtaján:)
Itt egy másik kép, legalább két éve készült. Tegnap találtam meg egy könyvben elsüllyesztve. Ránéztem, és értettem, hogy miért tettem el. Nem tetszik. A Création de point de croix egyik számban volt ez a Marie-Therese Saint-Aubin rózsa, adtam neki egy esély, meghímeztem. És újfent rájöttem, hogy nem szeretem a tervezőnő stílusát. Odabiggyesztettem egy csigát, hátha segít, de nem. Nem tetszik. Ennyi.

Egyéb. A kettővel ezelőtt mutatott körbehorgolt kő megtalálta rendeltetését. A macskám mindig ellopja, mindegy hova teszem, előszedi, kiszedi, leszedi, ledobja, aztán hurcolássza ide-oda. Pedig nehéz ám! Úgyhogy mégsem olyan fölösleges, mint elsőre gondoltam:)

Legalább képzeletben. Mert amikor a múltkor leszaladtam a legközelebbi kézimunkaboltba, mert kifogyott egy színem, akkor persze gyorsan megmustráltam a legújabb kézimunka könyveket, és a lélegzetem elállt, amikor megláttam az Anne Shirley-ről szóló könyvet!! Óóóóóóóóó, teljesen váratlanul ért, a franciáknál valamilyen rejtélyes oknál fogva nem terjedt el Lucy Maud Montgomery Anne-sorozata, szinte senki sem ismeri, a boltokban sem láttam soha, pedig persze, hogy létezik francia fordítás, hiszen kanadai. Talán ezért nem terjed el itt, ehh, miről maradnak le! Kész csoda, hogy kiadtak egy róla szóló kézimunka könyvet, ami eredetileg japánul jelent meg (a japánok közismerten elvakult Anne-rajongók!:)). A zuram tartozott nekem egy könyvvel, én meg néha emlékeztettem erre, hogy el ne felejtse, amíg hosszas fontolgatással kiválasztom, mi lesz az. No, a kérdés már nem is volt kérdés ezután:) Gyorsan helyretette az alkotói válságomat, az már fix! Természetesen Anne-nel kezdtem a hímzést.


A könyv egy japán hölgy képes beszámolója az utazásáról Avonlea-be. Gondosan lerajzolta a helyi növényeket a füzetébe, itt van például egy szagos bükköny

A szigeten barangolva elképzelte, milyen lehetett a Hókirálynő vagy a Szerelmesek ösvénye. Most már van fenyőágacskám és két lóherém a Kísértetjárta erdőből!

Meg bélyegem is a Prince Edward-szigetről:) Anne csizmája és egy rózsabimbó a Zöldmanzárdos-ház kertjéből igazán átmelengeti egy alkotói válságban szenvedő Anne-rajongó szívét!

Egyelőre ennyi, de túl sok szép növény várja még, hogy meghímezzem ahhoz, hogy csak ennyi oldal legyen az én utazásomról szóló jegyzetfüzetben! A legjobb, hogy vasárnap a zuram azt mondta, jó, nézzünk Anne-t! El se hittem, hogy ilyet mond, gyorsan le is csaptam az alkalomra, mielőtt meggondolja magát, mind a két részt végignéztük (a harmadik részt nem ismerem el) A szagos bükkönyön és a bélyegen kívül az összes hímzés filmnézés közben készült el, úgyhogy elég gyorsan lehet haladni ezekkel az apróságokkal! Gyöngyszem ez a könyv, nekem mindenképpen!
http://www.edisaxe.com/a-la-rencontre-d-anne-la-maison-aux-pignons-verts.html a Feuilleter-re kattintva bele lehet lapozni

Menetrend szerint, kb két havonta leülök a könyvesboltban a szőnyegpadlóra és átnyálazok mindent (Lyonban a Decitre a Part Dieu-ben és a Bellecouron lévő Fnac a két legnagyobb választékkal rendelkező bolt), és a franciák igazán nem szerénykednek, ha megint ki kell adni egy újabb lélegzetelállító kézimunka könyvet vagy újságot, ez a bőség az, amit három év franciaországi élet után sem tudok megszokni, és csak szédülten tántorgok utána, és már tényleg nagyon-nagyon meggondolom, mit veszek meg, különben már lépni sem lehetne az újságoktól és könyvektől.

Mert kellett egy gyors sikerélmény:) Hogy semmi hasznos funkciója, az már nem számít, de legalább jól néz ki. Csak mert megint elúsztam mindenféle hatalmas projektekkel, amikkel semmit sem haladok, mert hármat csinálok egyszerre és mind unalmas és ronda és nem tetszik. Úgyhogy inkább olvasom Bridget Jones harmadik részét, de váááááááh, nagyon közeleg a vége, pedig annyira, de annyira jó könyv!


A követ a zuram nagymamájának a kertjében vadásztam össze direkt erre a célra még régebben. Deco 8 fonalból, egy Diana terítős újságban lévő mintával kezdődött, aztán átment improvizációba, hogy felvegye a kő alakját.

 Ennek a medálnak az ötletét valahol interneten láttam, mivel mindenféle vackom mindig van kéznél, ezért gyorsan kipróbáltam. Minikollázs, Diamond Glaze ragasztóval lekenve, beleragasztottam mindent, ami tetszett, csillogó bigyók, töpörödött gyöngy, metróban osztogatott ingyenújságból kivágott papír a háttér, rajta egy optimista mondat "Tu vas aller bien." nagyjából olyasmi, hogy rendben lesz minden nálad. Élőben egyébként sokkal-sokkal szebb, de nem sikerült rendesen lefényképezni és nincs türelmem most szórakozni azzal hogy melyik része hogyan veri vissza a fényt (hihetetlen dolog, ma süt a nap!).

Mára ennyi volt, köszönöm a figyelmet:)

Mondjuk ez volt az egyik célom azzal, hogy megtanuljak horgolni. Nem mondom, hogy egy igazán hasznos darab, de nekem ez tetszik, hát mit tehetek?:)

 


Stílustanácsadás Laurától: minden lánynak szüksége van egy kis fekete macskára!

Na jó, itt van néhány részletesebb fotó is:)

Ugye egyértelmű, hogy itt a horgolás feszessége (vagy mi is magyarul a "gauge"?) nagyon számít, hát sikerült ennek az iskolapéldáját előállítanom! A bal kesztyűt augusztus végén csináltam, otthon lógatva a lábam, teljes nyugalomban a tévé előtt. Pikk-pakk megvolt, most megnéztem, mikor kezdtem, kb egy hét alatt, kényelmesen, ráérősen, szép egyenletes lett. A jobb kéz másfél hónap alatt készült el és szörnyen változó a tenyér hálója! Minden lelkiállapotomat tökéletesen tükrözi, vizsga előtt készült részek feszesek, vizsga utániak olyan lazák, hogy már szétcsúszik. Szerencsére a blokkolás a pamutot összeugrasztotta, végül nem is látszik igazán, csak ha felhívom valakinek rá a figyelmét külön. Szóval ez egy jó kis lecke volt:) Hogy milyen vizsgák, azt ne kérdezzétek, most nincs kedvem elmagyarázni, majd talán egy következő blogbejegyzés alkalmával kitérek életem legújabb zseniális fordulataira - vagy visszafordulataira inkább. Na mindegy, leírom, ha már szóba került. Úgyse nagyon magyaráztam el soha itt, mit miért és hol és merre, a régi blogomban sokkal többet írtam az életemről, de túl sok félretértésre ad okot, azoknak, akik csak egy-egy részletet olvasnak el, nem tudják az előzményeket. És minek kezdjek el bárkinek is magyarázkodni? Szóval most az egyszer, dióhéjban leírom, mi van, akik már régóta olvasnak, vagy privátban kérdezték, azok meg úgyis képben vannak kb. Tehát. Számítógép-hálózatok konfigurálása, technikai támogatása volt a munkám, azzal kerültem Amszterdamba. Ennek az orrára én 4 évvel ezelőtt rácsaptam az ajtót, megvoltak rá az okaim, elszaladtam minél messzebbre tőlük, el én bizony, Dél-Franciaországig meg sem álltam, hogy ott lehetőleg Bor, mámor, Provence meg Napsütötte Toszkána meg Eat, pray, love - stílusban új életet kezdjek. Csak hát én nem írtam világsikert arató könyvet az életemről, hogy ettől megfelelő méretű legyen a bankszámlám, amiből fenn tudom tartani azt a laza mediterrán életet ugye, pénz nélkül nem lehet sajnos. Kézenfekvő volt, hogy délen, ahol mindenki a turizmusból él, ha már beszélek négy nyelvet, elmegyek recepciósnak. A szállodát szerettem, végülis kihúzott abból a lelki mocsárból, amibe Amszterdamban kerültem, tengerre néző íróasztal, igen sajátos főnök, aki ha ki is használt erősen, nem is fizetett ki mindig rendesen, de mégis nyugis munka volt és szép környezet, nem az ocsmány szürke irodaépületek és nem az akkora multicég, ahol a jobb kéz már nem tudja, mit csinál a bal, ráadásul IT-ban dolgozó nőként háromszor többet kell bizonyítanod. Magánkézben lévő szálloda volt, ahol mindent én csináltam, mert rajtam kívül csak a tulaj volt (persze a takarítónők meg az éjjeliőr, de most az adminisztrációról beszélek). Panaszkodtam arra, hogy sokat kell dolgoznom, nincs szabadidőm, de nem panaszkodtam arra, hogy unalmas vagy hogy nem elégít ki agyilag, hiszen egy szállodában sok különböző feladat adódik! De sajnos nem ez a jellemző felállás a mai szállodaláncok világában, akik mindent megtesznek, hogy a kis szállodákat ellehetetlenítsék, olcsó futószalag mind, ahol a recepciós csak a "jónapot, itt a kulcs, viszlát, köszönöm"-feladatot teljesíti, ahol központosítva van minden, a számlázás, a foglalások, a szobabeosztások is valamilyen szinten, ezért ha bármi gond van, nem is tehetsz róla, nincs semmibe beleszólásod, de mégis te állsz a vendég előtt és nyeled a haragját. Agymunkát nem kell végezned, ami ha másoknak kedvező is, nekem hiányosság. És persze se hétvége, se ünnepnap, két vagy három műszak, amit csak akkor lehet nem összeszorított fogakkal, "kell a pénz"-felfogás nélkül csinálni, ha az ember tényleg a magáénak érzi a munkát, mert átlátod, mert részese vagy. Miután Lyonba költöztünk a zuram munkája miatt, mi mást kerestem volna, ebben volt tapasztalatom csak Franciaországban, ahol még az elavult, minden hatékonyságot nélkülöző felfogás uralkodik a munkakeresésnél, hogy nem a képességeket figyelik, hanem hogy van-e papírod vagy van-e tapasztalatod. Persze pénz beszél, kutya ugat, el kellett fogadnom, hogy gyakorlatilag nulla az esélye, hogy találok egy másik független szállodát, ahol ráadásul pont keresnek valakit, hiszen ilyen helyeken általába kihalásos alapon működnek még a dolgok. Ennek fényében képzelhetitek, mekkora lelkesedéssel kerestem recepciós munkát, de szerencsémre Lyon annak ellenére, hogy véleményem szerint milliószor klasszabb város, mint Párizs, mégis elenyésző a turizmusa, szóval nincs nagy kereslet recepciósokra. És ekkor a munkaügynél megkérdeztem, hogy most akkor mi van. Szerencsém volt azt hiszem, hogy jófej ügyintézőhöz kerültem. Elküldött ide, mentem oda, ilyen beszélgetés, olyan interjú, amolyan munkapszichomókus, három tonna kitöltött papír, és mindez eredménye egy két hónapos nagyon intenzív kurzus lett, aminek segítségével visszajutok nagyjából arra a szintre, amin én voltam 4 évvel ezelőtt a  számítógépes hálózataimmal, plusz mindezt franciául is, plusz kapok helyi papírt. Jövő héten végzek. Hát így terel most vissza a sors egy olyan ösvényre, amiről én le akartam térni. Aztán hogy lesz-e munkám, az már megint más kérdés. Mert Lyon nem is a multik városa, Párizsba meg nem akarunk költözni semmiképpen. Úgyhogy remélem, hogy a sors tudja, mit csinál és meglesz ennek az eredménye. Ennyi dióhéjban. Trallalala. És most vissza a kézimunkákhoz!:)



Minta valahonnan a netről, már nem emlékszem sajnos, régen kinyomtattam és nem mentettem el. Anchor 40-es fonal, kicsit több, mint egy gombóc és 1,5-ös horgolótű. Meg ici-pici japán gyöngy a szélén. Mert a csillogás... hát a csillogás az kell!

Kipróbáltam, tudok-e gyerekrajz alapján játékot varrni. Így született a "lila szörnyeteg" (ezen a néven futott, amikor legkedvesebb könyvtárosommal, a rajz készítőjének az anyukájával egyeztettük a részleteket:)).

Turistáskodott kicsit Lyonban, mielőtt elindult volna új gazdájához.



Összebarátkozott Mr. B-vel is, a kutyámmal, az én imádott modellemmel, együtt bicikliztek a városban bárhol bérelhető nyekergős és nyikorgós, mindegyik más hangon kattogó bicikliken.

A kalapját filcből készítettem, víz felett gőzöltem kalapformára. A szeme szintén filc, azt viszont tűnemezeléssel próbáltam a helyére rögzíteni, meg néhány ceruzavonásra emlékeztető öltéssel.