Családom és egyéb ....

Még nincs rendesen megcsinálva a szoba, mert ahol a képen kicsi csíkban nincs tapéta oda egy nagy bogaras lámpát tervezek még. :)

Jártam a kutatók éjszakáján. Nagyszerű rendezvény, nem is értem, hogy miért csak idén voltam először? Linda mentőtiszt hallgató barátnőmmel megbeszéltünk, hogy milyen programokra megyünk majd. Nagyon komoly rendszer volt, mindenhol 8-án már regisztrálni kellett előre. Persze a boncolásos programokra lehetetlen volt a regisztráció, pedig itt ültem a gép előtt abban a pillanatban, hogy megnyílt a lehetőség.

16 órakor találkoztunk a déliben. Onnan az I-es Női Klinikára mentünk, az első programunk a lombik programról szólt. A portás mondta, hogy menjünk az előadóba az elsőre, mert ott lesz az előadás. Vártunk, nem jött senki. Lementünk megkérdezni, akkor mondta, hogy menjünk át a az udvaron, balra és ott. De ott a rákkutatók voltak, visszamentünk. A portán egy másik ember mondta, hogy menjünk át a pavilonba, le az alagsorba és fel a harmadikra. Megpróbáltuk, de zárva volt. Ott már többen várakoztunk. Megkérdeztem egy nővért, ő mondta, hogy menjünk vissza a szülészetre, mert mégiscsak ott van az előadóban. Így jól el is késtünk. 

Bementünk az előadóba és hallgattuk az előadást. Két nagyon szimpatikus orvos tartotta, nagyon élvezetes volt. Még Lindának is, akit a szülészet annyira nem érdekel. "Megtanultuk" mi a különbség az IVF és az ICSI között, hogyan történik a lombik a történet legelejétől a legvégéig. Láthattuk videón óriás nagyításban, ahogy a petesejt osztódik. Fantasztikus élmény volt. Aztán az előadás második részében felmentünk a laborba és zöld köpenyt és cipővédőt húztunk, majd mikroszkóp alatt is megnézhettük a tanultakat. Láttuk a ptricsészét, a műszereket, amivel egy új életet hoznak létre. Nagy élmény volt az biztos.

Aztán még megnéztük az egész rendelőt, ott is körbekalauzoltak minket. Annyira elnyúlt ez az előadás, hogy már a magzati diagnosztikára nem értünk oda. No mindegy, majd jövőre oda is eljutok.

A következő program gyors vacsi volt a mekiben, majd elmentünk az egyetemre, ahogy a mentőtisztek munkáját mutatták be interaktív szimulációs gyakorlatban. Nagyon jól megcsinálták! 

Hornyák tanár úr tartotta. A történet az ajtón kívül kezdődött azzal, hogy a tömegből kiválasztott 2 embert a játék kezdetéhez. A történet az volt, hogy a Börzsönyben sétál a két kiválasztott, egyszer csak látják, hogy a földön fekszik valaki. Ekkor kinyílt az ajtó és bementünk. A földön feküdt egy sérült, egy faág állt ki belőle az egyik oldalon, zúzódások borították a testét. A két "önkéntesnek" reagálnia kellett, mintha éles helyzet lenne. Az egyikük értette a dolgot, a másik nem igazán. Aztán jöttek a "mentők" és ellátták a sérülést. A végén megbeszéltük a játékot, mindenkinek a szerepét.

Jött a következő: egy áruházban sétálunk, egyszer csak betörik egy kirakat és egy lányt összevágnak a szilánkok. És mit ad Isten, Hornyák tanár úr a mi Lindánkat választotta ki a játékra. Pedig direkt sunnyogtunk. Linda jól csinálta a dolgát szerintem, feltépte a nadrágot, megemelte a lábát a sérültnek - aki sokkot kapott és hadonászott, üvöltött, majd elájult - közben szólt a tömegnek, azaz nekünk, hogy hívjuk a mentőket. Eközben mellettünk is valaki összeesett. Gyorsan reagálni kellett, egy lány máris megnézte, hogy mi történt vele, majd mikor látta, hogy "csak" elájult stabil oldalfekvésbe tették. Közben a mentősök ellátták Linda sérültjét. Mint kiderült artériás vérzést kellett volna ellátni, de erről nem volt infónk. A tanár úr megkérdezte Lindát, hogy tanult-e elsősegélyt és ha igen hol? Én itt már nagyon röhögtem, ő meg csak annyit bírt elrebegni, hogy jelenleg első éves mentőtiszt hallgató. Mondtam, hogy most vágta el magát egy életre.... :D

Innen tovább mentünk a SOTE Radiológiájára a "Megszólal a sírvilág" előadásra. Na ebben csalódtunk a legnagyobbat. Nem azt mondom, hogy rossz volt, mert roppant érdekes, hanem másra számítottunk. Érdekes dolog a radiológia és a CT is. CT-val néztünk meg 3 múmiát. Persze nem igaziból - és ez volt a csalódás, mert azt hittem igaziból CT-zünk majd - hanem diákon néztük. De akkor is félelmetes volt, hogy Kr. e. 400-ból látom a képen a becsomagolt múmiát és megfejtettük a történetét. Kívülről egy múmia, de a CT segítségével az ujjperceit is láthatjuk, a fogai, mindenét. 

Rég csatoltam már képeket, mondjuk nem is nagyon csináltam mostanság. Egy párat azért mutatok. :)

Rendőrségi gyereknapon jártak a fiúk, mikor én beiratkozni voltam. :)

 "Nyínyó atóóó"

 Domi, Anna, Marci

 Dögös csillogós gyíktetkó. Még mindig vannak nyomai, pedig már 3 hete.

 "Jaj, de kis vicces vagyok!"

 Vacsora...?

Nagyon ügyes fiú, büszke vagyok rá. Hétfőn bevittem és csak beadtam. Természetesen volt sírás. Álltam, vártam, majd úgy döntöttem, hogy átmegyek az oviba, befizetem Marcinak a focit, és utána visszanézek, hogy sír-e még? Így is történt, 5 perc alatt elintéztem mindent, majd visszamentem és csönd volt. Csak délre kellett érte mennem.

Az evésével szerencsére  nincs probléma. Reggelire virsli volt, ő megette és még kért, ebédet is mind megette és a desszertet is. Aztán mikor kihozták már csak elpityeredett, de nagy sírás nem volt.

Kedden reggel nagyon sírt, mikor beadtam, de már addig sem, mint hétfőn. Mire elraktam a kabátját a szekrénybe és aláírtam egy papírt addigra már csönd volt. Ebéd utánra kellett vissza mennem. Megmutatták neki az ágyát, ő meg úgy gondolta, hogy inkább le is fekszik aludni. 12-kor kijött Ildikó néni és mondta, hogy Domi csendben fekszik és el is fog aludni. Így is lett. :) Az első ágyas napon el is aludt. 2-ig ültem kint és vártam, hogy meddig alszik. Kettőkor hozták ki, már nem sírt, csak bújt. Ma 2-re megyek érte, kíváncsi vagyok, hogy meddig fog aludni? Holnap már bent is uzsonnázik, és ezzel vége is lesz a beszoktatásnak.

Marciék tegnap voltak almát szüretelni. Józsi egy hete kérdezi tőlem, hogy hova mennek, de én mindig elfelejtettem megkérdezni, így még most sem tudom, hogy hol voltak. Szedtek egy csomó almát. Bérelt nagy busszal mentek, Marcinak már ennyi is elég volt a boldogságához. :) Kis hátizsák, benne innivaló és keksz. 

Jól sikerült a szüret, minden gyerek vitt haza egy hátizsáknyi almát. Az én gyerekeim már útközben hazafelé ették, mikor mentem Marciért. Mert természetesen mióta Domi bölcsis azóta zabálja a gyümölcsöt, az almát is csak harapja. Az egészet megette!

Ma almakompótot főznek, ezért vittünk be befőttes üvegeket. Szeretem az ovit, mert mindig csinálnak valamit. 

Lassan ritkulni fognak a bejegyzéseim. :( Amikor elkezdtem blogot írni azt gondoltam, hogy 3 hónapnál tovább nem fog tartani, mert sosem voltam egy nagy naplóíró. De jó visszaolvasni az elmúlt évek történéseit, így nem adom fel, csak ritkábban jövök majd.

Hétfőn elkezdődik az Egyetem, egy hétig reggeltől estig ott ülök majd, majd 3-án kezdem a kórházi összefüggő gyakorlatomat. Annak 12-én lesz vége és 14-től újra munkába állok. Na erről majd írok bővebben is, de jelenleg egy porcikám sem kívánja. Még csak most kezdtem ráérezni az itthonlét ízére....

Ma volt Domi 3. napja a bölcsiben. Már ki is mutatta a foga fehérjét. Megérkezésünk után nem sokkal szerett volna ráülni egy motorra, de nem sikerült neki. Kiabált nekem, hogy segítsek. Szépen megkértem, hogy próbálja meg egyedül, mire egy órás oltári cirkuszba kezdett. Őrjöngött, üvöltött, sikított, visított, levetette magát a földre, majd a fejét verte a betonba/fűbe/gumitéglába. Én meg csak álltam és néztem, hogy egyre jobban éli bele magát. A végén már semmi sem volt jó, hogy magát ütötte, hol a földet, rosszabb esetben velem is bepróbálkozott, de nem járt sikerrel, ettől még idegesebb lett. Kb. 1 óra alatt nyugodott meg. Tízórai előtt valahol belelépett valami macskakakiba és az egész cipője olyan lett. Elküldtek, hogy menjek, rakjam rendbe a cipőt (nem lehetett, pedig ez a méregdrága SUPY cipőnk!) és majd szólnak, ha vissza kell mennem. Domi persze ordított, de mire lemostam a cipő talpát és kikukucskáltam már vígan sétálgatott Ildikó nénivel. Aztán lelkesen pakolta a homokozó játékokat. Jó volt látni, hogy tudja kihez kell mennie, kiben bízhat. Negyed 12 körül hívtak, hogy megyünk be ebédelni. 

A terem gyönyörű volt, tele szebbnél szebb és újabbnál újabb játékokkal. Domi egyből rávetette magát egy buszra és csak játszott. Akár ott is hagyhattam volna, annyira jól érezte magát. Majd jött az ebéd, szépen leült a helyére és elkezdte kanalazni a levest. Most evett levest egyedül először. Nagyon ügyes volt. Egy tányérnyi el is fogyott. Aztán a máglyarakásnak már nem maradt hely. Ügyesen ivott pohárból is. Aztán szépen összepakoltunk és elindultunk haza. Szerintem lefeküdt volna ott is aludni, de ma még nem lehetett. Hazajöttünk, levette a cipőjét, bement a szobájába és lefeküdt. Azóta is alszik. :) Jól kifáradt. 

Beiratkoztam! Ez is megtörtént végre. Egyetemista lettem! Nagy szavak ezek ám. Majd akkor legyen ekkora a szám és legyek ilyen boldog, mikor jön a vizsgaidőszak. Szombaton kellett menni beiratkozni. Reggel találkoztam egy évfolyamtársammal, aki mentőtiszt és elkísértem. Csak hogy lássam mi vár majd rám délután. Aula, hatalmas kígyózó sor. Mi beálltunk egybe, ahol közölték velünk, hogy ez nem jó sor, névsor szerint van kipapírozva az asztalka, álljuk a megfelelőbe. 2 órát álltunk ott, majd új sor az orvosi papírok miatt. Ekkor elmentem összeszedni a szülésznőtársakat, mert velük volt randim a Blahán. Fél kettőre mentünk vissza, immár én is beiratkozni. Már rutinos voltam, kerestem az asztalkát meg a papírt rajta a névsorral. Beálltam. 1 óra alatt sorra is kerültem. Leadtam a papírjaimat, majd mondták, hogy fel kell venni a Neptunban az összes első féléves tárgyat szept. 11-ig. kérdeztem órarend mikor lesz, hát az csak majd. Mindent vegyünk fel és pont. Még jó, hogy van egy remek Facebook csoportunk, ahol szép számmal összegyűltünk már és tudtunk egymásnak segíteni, különben a Neptunon buktam volna el az első félévem. És itt külön köszönet még Timinek, mert ő terelget engem ebben a számomra még igen nagy útvesztőben! :) Még be kellett állnom leadni az egyéni kedvezményes tanrendhez a papíromat, hátha akkor nem jár főbelövés ha nem megyek be elméletre. Októberre elbírálják. Majd megint egy sor következett, ahol le kellett adni az orvosi papírokat. Megnézték az oltásomat, majd el akarták venni az eredeti orvosi igazolásomat, de nem hagytam, nekem az kell a gyakorlatokhoz. Mondta a nő, hogy semmi baj, majd vigyek egy fénymásolatot. Sikerült az egésszel 3 óra alatt végeznem.

Le volt foglalva egy asztal egy közeli sörözőben ilyen ismerkedős, ivós dologra, így arra vettük az irányt. Megállapítottam, hogy a mentősök jó arcok egytől egyig. :) Sajnos nekem nem volt ott csoporttársam, de ami késik nem múlik. Akik meg ott voltam őket meg szerencsére majdnem mind ismertem. 

Tegnap volt a nagypapám hagyatéki tárgyalása. A dolog azért érdekes, mert 9 éve halt meg. Most derült ki, hogy ugyan hagyatéka nem volt, de az előadói jogdíjaknak mi vagyunk az örökösei. A lány és a fia, aki apu, de mivel apu már nem él ezért mi az unokái. Megcsinálták gyorsan a papírokat, aláírtuk, eljöttünk. Itthon láttam, hogy a személyazonosítómat elírták. De úgy, hogy egy szám sem stimmelt benne. Így mehetünk vissza megint. Tudtam, hogy nem lesz ez a dolog olyan sima ügy, mint amilyennek látszott.

Ezek után bementem az egyetemre, hogy leadjam az orvosi papírt. Az egyik csoporttársammal mentem, mert neki is volt még leadandója. Az orvosi rendelő megtalálása volt az első akadály. Én kreditet adnék annak, akinek elsőre összejön, hogy hol merre forduljon és hol merre menjen fel vagy le. Aztán kiderült, hogy nincs is ott senki, menjünk át máshova. Átmentünk. Ott szépen bevittem a papíromat, de még barkobáztunk a hölggyel egyet. :) Képalkotó? Nem. Ápoló? Nem. Szülésznő? Igen! :)