Családom és egyéb ....: december 2009

2009. december 10., csütörtök

Testvérek, le se tagathatnák! :)

Mind a ketten 8 naposak a képen.

Nagy Domonkos Dániel

Született:

2009. 11. 26. csütörtök

SOTE II. Női Klinika 19:00

Ez a terhesség se kezdődött jobban, pedig azt hittem van remény.... Mondják, hogy terhességi vészes hányással nem sokan kerülnek kórházba. Nekem mind a két terhességem alatt kétszer is sikerült. Kísértetiesen hasonlóan alakultak a dolgok. Ugyanúgy a 11. héten kerültem be a klinikára és ugyanabba a szobába, sőt mi több, ugyanarra az ágyra a 104-es kórteremben. Egy fokkal nehezebb volt, mert az akkor két és fél éves Marci is bekísért és nagyon rossz volt, mikor ottmaradtam nélkülük. :( Viszont öröm az ürömben két új barátság kezdete! :)

Az orvosok mit sem változtak, a nővérek szintén semmit - sajnos. Megint meghallgathattam, hogy ennyi idős terhesen már nem szokás hányni - úgy látszik ez a mániájuk, de jellemző, hogy csak olyanok száját hagyja el ez a mondat, akik még sosem voltak terhesek -, ha betöltöm a 12. hetet majd jobb lesz.... Kérdem én, mitől lesz jobb, az előzőnél se lett jobb. A 12. héten haza is lettem küldve, mondván úgyse kapok semmilyen kezelést így otthon is lehetek. Ebből következett, hogy a 14. héten a mentő vitt vissza, addigra már sikerült megint 10 kilótól megszabadulnom. Úgy látszik én csak terhesen tudok fogyni. Józsinak is mondtam, hogy nem fogyózok terhesség előtt, mert akkor már terhesen nem lesz miből fogynom, márpedig én ilyenkor úgy látszik mást nem tudok..... Kaptam infúziót és még egy hét bent fekvés következett.

Szabadulásom után egész jól éreztem már magam. Szokás szerint ez sem tartott túl sokáig. A 19. héten elkaptam a fiamtól a vírusos tüdőgyulladsát. Más se hiányzott nekem. Újra ágynak estem. Antibiotikumkúra következett. A tüdőgyulladásból kilábaltam egész gyorsan, mikor torok - gége - és arcüreggyulladásom lett. Jól el voltam ezekkel a betegségekkel a 22. hétig. A vége iszonyatos fejfájás volt, el is küldtek a neurológiára, de ott csak annyit bírtak mondani, hogy persze, hogy fáj a fejem, hiszen kint 45 fok van, igyak többet. Sokat segítettek....

Aztán bölcsiszünet következett, én többé-kevésbé gyógyult voltam, úgyhogy a következő hetek már a babaruhaválogatással teltek. Megtudtuk, hogy megint kisfiú érkezik a családba - így ezzel egy időben az is nyilvánvalóvá vált, hogy lesz 3. is, bár a szülőszobán voltak kétségeim.... - tehát elkezdhettük Marcival az ő régi ruháit szétválogatni, megtervezni a babaszobát stb. Augusztusban a szoba is elkészült, Józsi csinálta, nagyon szép lett. Innentől már problémamentes voltam. Végre kicsit élvezni is tudtam a terhességet. Mászkáltam, meglátogattam a barátaimat, a volt munkahelyemet, végre kiszabadultam és még az idő is elviselhetővé vált közben. Októberben megünnepeltük Marci harmadik szülinapját. Aztán kezdtem egyre türelmetlenebb lenni és egyre kíváncsibb. Jártam szülésfelkészítőre is, mert az legalább egy biztos program volt. Kifejezetten jól éreztem ott magam. :) Nem hittem volna. Elérkezett a november és én már nagyon türelmetlen voltam. Elkezdtem ctg-re járni, az olyan nosztalgikus volt. Hirtelen felrémlettek az emlékek az előző szülésemről. Közben szegény szülésznőmet zaklattam a hülyébbnél hülyébb kérdéseimmel. Biztos ami biztos. :)

Folyton csak az foglalkoztatott, hogy:

Hogy jutok be a kórházba nappal?
Hogy jutok be éjjel?
Marcival mit csinálok, ha éjjel indul be a szülés?
Marcival mit csinálok, ha beteg és egyedül vagyok vele itthon, mikor megindul a szülés?
Marcival mi lesz, ha bölcsiben van, de fél 6-ig nem tudjuk elhozni, mert szülök?
Ha mentőt hívok vajon kijön-e? (Nem vicc, volt rossz tapasztalatom, mondván ők nem taxi, oldjam meg....)
Ha kijön vajon oda visz-e, ahova én szeretném?

És még sorolhatnám a végtelenségig. Egy pár megoldás volt, de mindennek volt hibaszázaléka is. Pl. Szilvi átjön, ha éjjel indul be a szülés, ez oké, de mi van akkor, ha éppen hazautazott akkor? Rien is mondta, hogy átjön, de mi van, ha éppen ő sem tud? Leginkább ezek miatt voltam ideges az utolsó napokban. Szedtem a homeopátiás bogyókat is a gyors szülés érdekében.

Aztán a 38. héten mintha valami szivárgott volna. Felhívtam a szülésznőmet, mondta menjek be, megnézzük mi az. Megnéztük, nem magzatvíz. Pár nap múlva (nov. 24-én) a doktornő is megvizsgált, szerinte Mikulásra már otthon leszek. Ennek megörültem, mert mégiscsak itthon van Marci, akinek már jelent valamit ez az ünnep és nem szerettem volna belőle kimaradni.

Nov. 26-án reggel már voltak fájásaim. Eleve volt megbeszélt időpontom, úgyhogy már csomaggal mentünk a klinikára. Zoli vitt el minket kocsival, tehát a bejutás része megoldva. Marci bölcsiben, emiatt se fáj már a fejem. Szilvi érte megy, ha esetleg szülnék. Megnyugodtam.

Megérkeztünk 11:2-kor a klinikára. Kicsit hamarabb, de ez nem volt baj, mert a kocsi csomagtartója beragadt, Józsinak és Zolinak kellett az a majdnem fél óra, míg kivarázsolták a bőröndöt az autóból. :)

12:15-kor átléptem a szülőszoba ajtaját, nem hittem volna akkor még, hogy már csak gyerekkel jövök ki onnan. :)

Megvizsgáltak, mintha szivárgott volna a magzatvíz, de akkor már nem is nézték, hogy az-e vagy sem. Ráraktak ctg-re, ami szabályos 10 perces fájásokat mutatott. Nem kellett sok idő, hogy eldőljön maradok. Szokásos 1-es szülőszoba. Hű de nosztalgikus volt.

Jól ki van találva ez, hogy az ember elfelejti a szülés fájdalmait. Na igen ám, de mikor újra ugyanott van azért az agya előveszi az emlékeket szép lassan - sajnos. Kezdtem megijedni, mert eszembe jutott - amit azért eddig is tudtam -, hogy ez fájni fog ám nagyon. :)

Az elejé még nem volt semmi gondom, a folyosón sétálgattam. Aztán megérkezett Józsi a szokásos zöld cuccban. Igazából fél 5-ig nem történt semmi. A doktornő rámnézett fél 4 körül, akkor beszéltek Józsival valamilyen harmadik gyerekről is, de ott és akkor nem volt őszínte a mosolyom. Fél 5-kor burokrepesztés következett, mert a fájásaim nem akartak erősödni. Ez használt, mert rögtön összefüggő fájásokra lettem figyelmes. Jött az a mondat, amitől féltem. Fel kell állnom, mert gyermek nagyon fent van és kell neki a gravitáció. Nehezen, de összejött. Elmentem zuhanyozni, na az nagyon jólesett. Használtam a bordásfalat és Józsit felváltva. Fél 6-kor azért eszembe jutott két fájás között, hogy Szilvi már úton van hazafelé Marcival. :)

Fél 7-kor már nagyon szenvedtem. Konkrétan halálfélelmem volt. 3/4 7-kor jött a varázsmondat: fájás bal oldalon, 5 fájás a jobb oldalon, mert még mindig nagyon fent van. Mondanom se kell, alig bírtam balra fordulni. 3 fájás után megpróbáltam alkudozni, hogy inkább megfordulnék, de nem én nyertem. A másik oldalon viszont már csak 3 fájást bírtam. Egyszercsak szedték szét az ágyat és akkor már tudtam mindjárt vége. a fájásoknál próbáltam a légzéstechnikát alkalmazni, de zerintem ezt is olyan találtaki, aki még éltében nem szült. Alkalmahatatlan! :) Két nyomásra pillanatok alatt meg is érkezett november 26-án 19:00-kor 4250 grammal és 60 centivel a 39. terhességi héten Nagy Domonkos Dániel.

Nem csoda, hogy már miden bajom volt. 177 centi vagyok, 106-os haskörfogattal mentem szülni, tehát hol volt bennem ez a hatalmas gyerek az egy rejtély! :) Viszont teljesült a vágyam, gátvédelemmel született! Csak két "szépségöltést" kaptam. Aztán jött a kétórás együttlét, megfigyelés. Domi baba nagyon ügyesen szopizott már a szülőszobán!

Úgy tűnik én csütörtökönként és teltháűznál szülök. :) Megint a patológiára kerültem - anno Marci születése után is -, de most kivételesen nem bántam.

A kórházban eltöltött napok is megérnek egy bejegyzést, de azt majd később....

2009. december 8., kedd

Nagy Marcell Tamás

Született 2006. 10.12. csütörtök

SE II. Női Klinika 9:32

Már a terhesség maga is említésre méltó. Had okuljanak mások is.....

Fura egybeesések. Az esküvőnk Valentin-napon volt - igaz 3 évvel később - és az első uh-nk is ezen a napon. Kiderült terhes vagyok. Ijesztő. De nagyon jó! Terveztük ezt, pontosan 1 hónapja. Illetve beszéltünk róla. Na de hogy ez ilyen gyorsan össze is jött erre nem számítottam. És ott volt a monitoron a petezsák, benne egy embrio. Félelmetes érzés volt.

Azt hittem boldog és eseménytelen napok következnek. Hát nem így történt. Mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet terhesnek lenni, milyen, mikor mész az utcán és büszke vagy a pocakodra. Hát ebből nekem nem sok jutott. Viszont a 11. héten megismerkedtem a klinika terhespatológiai osztályával. Persze nem önszántamból. Terhességi vészes hányás. Hyperemesis gravida lettem és a 107-es kórteremben vendégeskedtem egy hétig. Addigra már 10 kilótól sikerült megszabadulnom. Még jó, hogy volt miből. :)

A 14. héten visszakerültem. 104-es kórterem. Akkor elkezdődtek a találgatások, hogy miért hányok még mindig? Miért, mert terhes vagyok! Jöttek a vizsgálatok sorba. Először néztek pajzsmirigyet, rendben. Májfunkció? Rendben. Epe? Rendben. Belgyógyász szerint kevés a bevitt folyadék. Na nem mondja? Ezért vagyok itt. Addigra már -13 kiló. A sok vizsgálat után megállapították, hogy terhes vagyok, azért hányok. Hát hurrá. De azért hívtak egy pszichológust, mert ennyi idősen nem szokás ilyen rosszul lenni, biztos pszichés. Hát persze.... A 16. héten azért sikerült kiszabadulnom onnan.

A 18. héten már egész jól éreztem volna magam, ha nincs a genetikai uh. Kedves doktor közölte velem, hogy kevés a magzatvíz és vagy a gyerek szíve rossz, vagy a monitor, ő most ezt nem tudja, meg kell ismételni a vizsgálatot fent, de kérjek időpontot. Időpont 2 hét múlva! Sírva haza, gyorsan felhívtam a magánrendelőt, hogy rossz híreket kaptam és szeretnék ott is egy uh-t. Nagyon kedves volt az asszoisztens, azonnal behívott. Ott megállapították, hogy nincs semmi baj a gyerek szívével, szép, szabályos 4 üregű szív, de mintha látnának egy cisztát az agyában. Remek.

Másnapra volt időpontom 4d uh-ra, ahol kiderült, hogy se ciszta, se rossz szív, viszot kisfiúnk lesz. :) Fura érzés volt megtudni. De azonnal vettem egy kék rugit! :)

Jöttek volna a boldog napok, de csak két hétig élvezhettem a gondtalan terhességet.

A következő vizsgálatnál kiderült, hogy baba alacsonyan fekszik, bármikor kinyílhat a méhszáj, tehát fekvés mostantól. Rém unalmas hónapok következtek. Viszont elmondhatom, hogy talán az egész világon én vagyok az egyetlen ember, aki a foci vb összes meccsét élőben látta a tv-ben. :)

A következő "csapás" a 28. heti uh-n ért. Kisebb a gyerek 1 héttel a koránál, a jövő héten ismételjük meg a vizsgálatot. Oké. A 29. éten még mindig 27 hetesnek mérték. Ajaj, nem nő a gyerek, ismétlés 1 hét múlva. A 30. héten már 28 hetes, hurrá, nőtt egy kicsit. A doktornő elrendelte a laborvezetői uh-t a 33. héten és lássanak csodát, a 33. héten 33 hetesnek mérték.

További fekvés a koraszülés veszélye miatt. Szép lassan elérkezett a kiírt nap, de nem történt semmi. Pedig a 36. héttől már sztrájkoltam, nem feküdtem! Elmúlt október 8, mikorra ki voltam írva, de semmi. 10-én ctg, semmi. Október 11-én Józsit és engem ünnepeltünk, jöttek kis fájások, de még mindig bizonytalan voltam. Bementem a klinikára, ahol közölték, hogy ezek csak jóslók, de mivel terminustúllépés blablabla, ezért be kell, hogy feküdjek! Szó nem lehet róla, nekem haza kell mennem tortát enni és Született feleségeket nézni! Nem mardhatok ott, nem kerülhetek megint a terhespatológiára! Saját felelősségemre hazamehettem. Hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy mintha 5 percenként jönnének az összehúzódások. fájdalom persze sehol. 4-kor felébresztettem Józsit, mert az a biztos, de ő inkább ledőlt a kanapén, mondván nagyon korán van még és ő álmos. Kérdeztem szerinte mikor kell a kórházba menni, mondta ezt nem tudja, nekem kéne tudnom. Nekem? Miért, hány gyereket szültem eddig? Honnan is kellene tudnom. Na mindegy, az a tuti, ha bemegyünk és megnéznek. Még a fényképezőgépet is otthon hagytuk, mert ugye én most nem szülök, minek az? 5-re értünk be a klinikára. Megvizsgáltak, közölték, hogy a baba feje moderálódott így megnyetem az 1-es szülőszobát magamnak. Én lepődtem meg a legjobban, ugyanis fájni még semmim se fájt. MÉG! Azon gondolkoztam a kis szülőapartmanban míg Józsi felvette a zöld műtősruhát, hogy miek egy szülőszobába szekrény? Mármint ilyen nagy ruhásszekrény? Még most sem értem... :) És a kabátomat mot felakasszam, vagy csak gyűrjem be oda? Máris a tradícionális szülőhálóingembe bújjak (családi hagyomány, hogy évtizedek óta a család nőtagjai ebben szülnek, gondolhatjátok, hogy hogy nézhet ki, mármint milyen egy modern darab :) )Aztán mondták hívjam a szülésznőmet, mert szülök. Nem akartam még felébreszteni, olyan korán volt, e mondták, hogy gyerünk telefonálni! 6-ra megérkezett, akkor még mindig nem volt semmi bajom. Fél 7-kor burokrepesztés, na onnantól már volt bajom! Nem is nagyon emlékszem semmire, csak hogy 8 körül megérkezett a doktornő is. Végig feküdtem és ctg-n voltam, de akkor nekem ez így volt jó. Gyorstalpaló tanfolyam, hogy hogyan is kell nyomni és 3 nyomással már kint is volt. 2006. 10.12-én 4 nap túlhordás után 9:32-kor megszületett az én "koraszülött és kicsi" fiam 3850 grammal és 57 centivel. Ennyit az uh-ról! Az még szülés előtt is azt "becsülte", hogy alig 3 kiló lesz. Szülés után még egy óra varrás következett, de már az sem érdekelt! Végre megszületett Ő, akit már annyira vártunk! Nagy Marcell Tamás!

Esküvő télen

Először is:
2009.02.14-én férjhez mentem. :) Hirtelen döntés, rövid tervezés és fantasztikus buli. Nagy hó, hideg és hörghurut. De akkor is életem egyik legszebb napja volt!

A lánykérés a következőképpen zajlott:

"Feleségül veszel?"

"Igen"

"Jó, mikor?"

"Nyáron"

Aztán a nyári elmaradt, toltuk ide-oda, majd novemberben végre kitűztük a dátumot! Innen már nem volt visszaút. :) Gyors időpontfoglalás, Mikulás, Karácsony, majd kapkodás és esküvő.

Minden kezdet nehéz....

Számomra ez is. Elkezdeni az írást, mert nem tudom, hogy hol is kéne... Rengeteg minden kavarog a fejemben, hogy hogy is kezdjem, mit is írjak.
Ez a blog rólam fog szólni, a férjemről és a fiaimról. Csak hogy más is részese lehessen az életünknek, olyan régi barátok, akikkel a mindennapi kapcsolatom ugyan megszakadt, de továbbra is kíváncsiak rám, ránk. :)