Régen valahogy nem csíptem a fehérjehabbal készült édességeket, éppen ezért a Rákóczi túróst sem, de jó pár éve megszerettem, amikor először sütöttem dióhabos sütit (igaz, abban csoki is volt). Ennek ellenére mégsem jellemző, hogy gyakran készítenék ilyen típusú édességeket, úgyhogy orvosolnom kellett a hiányt, és a gyorsan-frissen leszedett, csekélyke mennyiségű meggyel összehoztam azt a sütit, amit oly' sokan szeretnek. :)
A macska-, bagoly- vagy pávaszemet – azon túl, hogy élesztős változatok is ismertek – általában úgy készítik, hogy a meggy- vagy cseresznyeszemek közé teszik a diós habot, ami miatt a gyümölcsszemek között nagyobb távolság alakul ki, így aztán a süti engem cseppet sem emlékeztet kedvenc szőrös állatom, vagy a fent említett ragadozómadár szemére. Eme skandalum kiküszöbölésére én a meggyszemeket közelebb hoztam egymáshoz, és izgatottan vártam, mi sül ki belőle – azon kívül, hogy egyértelmű volt, milyen sütit csinálok, tehát a dolognak nem ez a része volt meglepetés. :D Alig győztem kivárni, hogy kihűljenek a sütirudak, és amint ez megtörtént, rögtön pattantam is a késsel, hogy felszelve vajh a valóságos macska(bagoly)szemekre jobban hajazó beltartalom tárul-e elém. Hát, khm… annak ellenére, hogy nem éppen 100%-os szépségűre sikerült a süti, azért szerénytelenül mondhatom, hogy szerintem a megszokottnál cicásabb szempárok lestek vissza rám! :D És hogy ne csak a külcsínről essen szó: a süti ízre és állagra is jól vizsgázott, jöhet most már bármikor! :)

Limarának, szeretettel...
 

 

 

A süti alapját képező tészta készítésekor még nem tudtam, mit sütök majd belőle, csak akkor épp kedvet éreztem a hajtogatáshoz (ennek a mosott ruhák is örülnének nálunk :D ). A házi leveles tészta előállításához ui. valóban kedv kell, hiszen a folyamat, bár nem bonyolult, de annál inkább időigényes. Ezért is érdemes nagyobb adagot gyártani, hogy aztán csak kiolvasztani kelljen akkor, amikor leveles sütemény ehetnékünk támad, ám nem szívesen vennénk hozzá bolti alapanyagot.
Az ilyen típusú tészta készítési módjai közül nekem a fordított leveles a kedvencem. Nem is véletlen, hogy ezzel akartam villogni egy kedves barátnőm előtt, akivel tavaly nyáron ismerkedtünk meg. Ő pedig nem más, mint a híres-nevezetes Limara, akit sokan a kelt tészták királynőjeként ismerhetnek. Így talán érthető, hogy miért nem kelt sütivel akartam elkápráztatni. :D Mindenképp olyasmit szerettem volna adni neki, amit ő sem készít napi rendszerességgel, sőt talán még havonta sem.
Marcsival egyébként nagyon közel lakunk egymáshoz, de amikor mi ideköltöztünk, ezt még nem tudtam. Én kint kertészkedtem, ő meg rendre a házunk előtt sétált el. Suttyomban egyszer kicsit jobban szemügyre vettem, és a homlokomra csaptam, hogy „hát ez meg az a nő a tévéből!” :D Nem sokkal a kezdeti köszöngetések után beszédbe elegyedtünk, aztán pedig egy gyorsvonat sebességével kerültünk meglehetősen jó viszonyba egymással. :) Kiderült, hogy több téren is egy húron pendülünk. :D
Marcsi már a barátságunk elején bizonyította az önzetlenségét – ami az ő egyik fő jellemvonása –, és egy nap frissen sült kovászos cipóval a kezében nyomta nálunk a csengőt. Á, nem kicsit vigyorogtunk a Kutyafüllel! A kenyér körbefotózása után pedig izgatottan szegtem meg a csodás ajándékot. :)
Ahogy teltek a hónapok, kóstolót kaptunk az egyéb finomságaiból is, miközben én abszolút nem jeleskedtem a sütés terén; ez a tevékenység ui. teljesen háttérbe szorult, amióta kertes házba költöztünk. Míg nem egy nap ugyebár megcsináltam a leveles tésztát, és már akkor tudtam, hogy a belőle készült sütivel megkínálom Marcsit. :) A tészta igazából arra várt, hogy csapjunk egy közös pletyipartit nálunk, de az valamiért mindig elmaradt – bezzeg a kertkapuban minimum fél órákat dumálunk! :D
Bő egy héttel húsvét előtt átvillant az agyamon, hogy nem kéne már tovább fagyasztani a tésztát, úgyhogy egy kis meggyel egyetemben egy részét kiolvasztottam. Közben magamban ravaszul mosolyogtam, hogy most én lepem meg Marcsit. Izgatottan caplattam át hozzájuk a süteménnyel. Nem kellett sokat várnom a vallomásra, miszerint ő ugyan sokaknak sütött már, de neki még soha senki, nyilván attól tartva, hogy a sütés eredménye nem üti meg az ő mércéjét. Úgyhogy már csak emiatt is duplán jó érzéssel töltött el, hogy pont én voltam az, aki ilyen módon örömet szereztem neki. Nem mellesleg nagyon megérdemelte. :)
A süti kritikája kisvártatva telefonon érkezett, amitől pláne madarat lehetett volna fogatni velem, ui. Limara tökéletesnek ítélte, sőt külön kiemelte, hogy a meggyes a kedvence. És a tetejébe még a marcipánt is kiérezte belőle, amiről tudvalévő, hogy hajlamos elillanni az íze.
Húsvétkor aztán megint ő hatott meg bennünket – szó szerint könnyekig – egy csodás kovászos kaláccsal, mire én válaszul a méteres kalácsomból csomagoltam neki. Hát így megy ez „faluhelyen”, kérem szépen! :D
Marcsikám, ezúton is köszönöm a nagy fokú bizalmadat, mert az manapság különösen nagy érték, és várom a napot, amikor végre megfőzhetem neked a beígért kávét egy tálca finom sütivel kísérve! ;)

A dizájn a húsvéthoz igazodik, de ez a torta bő 1 hónappal előtte készült. Pontosabban a prototípus, mert ez már egy újrasütött változat. Ugyanis a krém – szerintem a kaktuszéra hajazó – szemrevaló mintázatát elrontottam a felszeleteléssel, amitől az – a blogon való mutogatási szinthez képest – vállalhatatlan külsejű lett. De hát van az úgy, hogy az ember gondolatai másfelé járnak. :) Márpedig az enyémek heteken keresztül egyéb irányba tekeregtek, emiatt a fentihez hasonló, sőt még nagyobb balgaságok sorát műveltem a konyhában (is). :D Természetesen semmiképp sem szerettem volna csúnyácska sütivel borzolni a szépséges húsvéti desszertekre áhítozó közönség kedélyét, hiszen nem az a cél, hogy az előnytelen külalakkal bárkit is eltántorítsak az elkészítésétől.
A torta egyébként kiemelt fontosságú alkalomra, az Anyáékkal négyesben tartott, utolsó olyan vasárnapi ebédre készült, amikor is a lakóhelyünk még szinte közös volt, mert csak egyetlen emelet választott el bennünket egymástól. Erre a jeles napra Anya derelyét rendelt tőlem ebédre, én pedig teljesítettem az óhaját. Egyértelmű volt, hogy édességgel is készülök.
A főétel és a desszert kapcsán a nosztalgia dominált, ugyanakkor a változást és az új élményeket szimbolizálandó, olyan hozzávalót is használtam, amit szinte sosem szoktam. A derelye anyai nagymamám specialitása volt, ezzel rá emlékeztem; az egykori meggyfáinkról szedett (legutolsó adag) meggyből származó lével pedig – amiből a torta krémje készült – az ősszel eladott, szeretett telkünket idéztem meg. A mák a változtatni akarást és az ehhez szükséges bátorságot jelképezi, ami a félelmeim ellenére is megvan bennem.
A közös ebéd a búcsúzásról szólt: a gyerekkorom és szinte az egész eddigi felnőtt életem színhelyétől köszöntem el. Nagyon sok év telt el – mindig Anya közelében. Gyerekként és fiatal felnőttként számtalan szép élményben volt itt részem. Azonban az utóbbi bő 10 év óta folyamatosan tapasztalható kellemetlen események oda vezettek, hogy egyre kevésbé éreztem otthonomnak ezt az egykor kedves helyet. A Kutyafül sem gondolta másként, ráadásul őt nem kötötték ide gyerekkori emlékek sem. Egyértelmű volt a lakóhelyváltás. Új életet álmodtunk magunknak, az álomból pedig nagy nehezen, de végre valóság lett. Most már az álmunkat élhetjük. :) ...térben Anyától kicsit távolabb, de a szívemben hozzá mindig közel. ♥

 

 

 

 

Teljesen más ízesítésű soklapos sütit akartam készíteni, de a mélyhűtőben 2 éve fagyottan gubbasztó utolsó adag saját meggy elhaló hangon felhasználásért könyörgött. Én meg hangosan közöltem vele, hogy „nyugi, bogyóka, itt a várva várt vég, de az nem a fagyhalál lesz!” :D Nagy felbuzdulásomban aztán kissé sötétebbre sikerült sütni az első adag mézes lapot, ám a tűzhelyen forró fürdőt vevő meggy – pudinggá lényegülve – rögvest megnyugtatott, hogy majd ő szétterül a tésztán, amitől az menten visszapuhul. Úgyhogy kölcsönösen jót tettünk egymással: a meggy végre búcsút inthetett a fagyasztónak, nekem meg nem kellett aggódnom a tészta keménysége miatt. :D
A csokoládékrém és a savanykás rumos meggy együttese a puha mézes lapokkal keretezve, csokimázzal koronázva, azonnal kedvenc lett. :)

A minap szóba került a vegán torta, és mivel nem mostanában csináltam ilyesmit, épp itt volt az ideje, hogy újra kiötöljek valamit, amiben nincs állati eredetű alapanyag, és a tetejébe' még finom is. Két adag meggy 2 éve dideregve aszalódott a mélyhűtőben – mindkét zacsiból esedezve néztek vissza rám, amikor feldúrtam a fagyasztós fiókot, úgyhogy az egyiküket kimenekítettem onnan. A meggyszemek átlényegülve, végre boldogan pislogtak, konstatálva az örömteli tényt, hogy beteljesítették feladatukat. Hát még mi milyen boldogok voltunk, miután villáinkkal belekanyarítva a sütibe, a szánkhoz emeltük az első falatot. :)
Aki azt gondolja, hogy a vegán süti nem lehet ízletes, az hatalmasat téved. ;)

 

 

 

Bár már évek óta újra akarom fotózni az osztrák meggyes-marcipános kalácsot, egy kevéske kimaradt csokiöntet okán mégis inkább ezt a változatot sütöttem meg. Annyi baj legyen, így legalább „blogilag” is volt mivel indítani az új évet. :D Igaz, annyi édesség után nem éppen számít jó felütésnek ez a recept, mivel azonban az ünnepek alatt nem készítettem sem kalácsot, sem bejglit, ez a húzás talán megbocsátható. Én mindenesetre rögtön megbocsátottam magamnak, amint megszegtem a kalácsot. :D
Baráti beszélgetéshez, vagy egy jó könyvhöz, egy csésze teával igazán kellemes élményt nyújt. :)

Ez a torta nem éppen a külalakjáról lesz híres, mégis azonnal belopta magát a szívünkbe. :)
A tölteléket egy tálka meggymártásféleség ihlette, ami pár napig a hűtőben várt a sorára, hogy majdcsak kitalálom, mihez használhatnám fel. A meggyöntet eredetileg egy másik sütihez készült, de kicsit elszámoltam magam a sűrítőanyaggal, és puding lett belőle. :D Hígítani nem akartam, mert akkor már túl sok lett volna. Úgyhogy eltettem későbbre. Első ötletként pohárkrémnek szántam, a nagy melegre való tekintettel, de aztán valahogy megint linzertészta lett belőle. Hiába na, annyira szeretem! :D Jó ötlet volt túróval összeházasítani a meggypudingot, nem is hittem volna, hogy ennyire szeretni fogjuk. :)

Hozzávalók 18-20 cm-es tortához:

Tésztához:
25 dkg finomliszt
12,5 dkg vaj
9 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
2 tojássárgája
6 g sütőpor
egy csipet só

Töltelékhez:
25 dkg magozott meggy
4 dkg cukor (vagy ízlés szerint)
½ citrom leve
2 dkg kukoricaliszt
2 ek. kókuszkrém
2 dkg vaníliás zabpudingpor
15 dkg túró
2 dkg porcukor
1 dkg Bourbon vaníliás porcukor

elkészítés:

Tipp:
A töltelékhez kész meggydzsemet/-lekvárt is használhatunk.
Ha kimarad még egy kis tésztánk, készítsünk belőle meggylekvárral töltött linzereket.