Brúnó és Maja

A {this moment} kezdeményezés Soulemamától származik.
Egy egyszerű fotó, szavak nélkül...

Avagy mi a vicces mostanában?

Az alábbi arcokat, a "Mami, mutassak valami ijesztőt?" kérdésre adott pozitív válaszomra mutatták/mutatják naponta többször is.



Zárójelben azért hozzáteszem, van kitől örökölni...esküvői kép.



De a romantikus nosztalgia után vissza skacokhoz... Brúnó kérte, hogy a hasát is fotózzam le, szerinte a behúzott has is ijesztő...



Megjelent a "valódi" viccmesélés is. Bár még csak egy vicc van forgalomban, és hát elég sajátos humorérzéket igényel, de az első viccük!, úgyhogy muszáj leírnom. Rendszerint ez is így kezdődik:
- Mami, mondjak egy viccet?
- Mondjál kicsim!
- Nőjjön a béka! Nő a béka, nő a béka, nő a béka (közben egyre magasabbra mutogat a kezével, épp meddig ér a béka)...megnőtt a béka!
(és nevetünk :)))

A szuperegészséges, mégis finom reggelik családjából való.


Elsőre kicsit soknak tűnhet a sok hozzávaló, de nagyon egyszerű, kb. 10 perc össze lehet dobni, kiméréssel, rétegezéssel, mindennel együtt.

2 bögre zabpehely
1/2 bögre vágott mandula vagy dió/mogyoró durvára törve
1/3 bögre nádcukor
1/4 bögre juharszirup + egy kicsi a végén a tetejére
1/2 zacskó sütőpor
1 1/2 tk fahéj
1/2 tk só
2 bögre tej
1 tojás
10 dkg vaj olvasztva
2 tk vaniliaaroma
2 banán fél centis karikákra vágva
1 1/2 bögre bogyós gyümölcs, málna/áfonya/ribizli, lehet mirelit is

1. Kivajazok egy kb. 20 centis sütőedényt.
2. 1 nagyobb tálban összekeverem a szárazakat: a zabpelyhet, a cukrot, a sütőport, a fahéjat és a sót.
3. 1 másik kisebb tálban kézi habverővel a nedveseket: a juharszirupot, a tejet, a tojást, a vaj felét és a vaniliaaromát.
4. A nedveseket a szárazakba borítom és összekeverem.
5. A sütőedénybe a következőkép rétegzem:
- az aljára elosztom a banánkarikákat,
- rá a bogyós gyümölcsök 2/3-a,
- rá a zabpehlyes cucc,
- rá a maradék bogyós gyümölcs,
- végül a mandula vagy dióféle.
5. 190°C-on kb. 35-40 percig sütöm.
6. Amikor kész, rálocsolom az olvasztott vaj másik felét és egy kis juharsziruppal is megcsepegtetem.

Ha áfonya is van benne, nekem most volt, akkor néhol egy kicsit megszürkül-feketedik tőle, de ez csak az esztétikai élményből von le keveset, az ízhatásnak viszont kifejezetten jót tesz. Ha vendégeknek készíteném, kihagynám. Persze attól függ kinek, akivel már olyan a nexus, hogy reggelit készítek neki, az nem biztos, hogy zokon veszi...

Eredetileg Heidi Swanson: Super Natural Every Day című könyvéből származik a recept, de mivel ez nekem nincs meg, így itt találtam meg a leírást. Érdemes rákattintani, egyrészt egy szuper gasztroblog, másrészt itt gyönyörű képek vannak a sült a zabpehelyről.

Már írtam egyszer erről -> itt, hogy szeretik direkt rosszul összepárosítani az ilyesmi játékokkal a testrészeket, és jókat kacagni az eredményen.

Tegnap esti termés Brúnótól:



Nekem a répát lakmározó kis zöld fejű lény a kedvencem :)

Brúnónak kötőhártya gyulladása van, se tegnap, se ma nem mentek ezért oviba. Ma egy kis puha sós pereccel kedveskedtem magunknak.



Így készült:

• 1 kg liszt
• 0,5 l tej
• 2 zacsi vagy egy kocka élesztő
• 4 -5 ek cukor
• 1 ek só
• 1,5 dl semleges ízű olaj
• 1 tojás

+1 tojás a kenéshez

A sós masszához:
* 3 ek liszt
* 2 ek só
* annyi víz amitől összekeverve tejföl állagú lesz

1. A kenyérsütő üstjébe pakoltam a hozzávalókat és dagasztás-kelesztés programra állítottam, azaz félóra dagasztás, 1 óra kelesztés.

2. Ennyi idő alatt jó kétszeresére kelt úgyhogy lisztes felületre borítottam, 24 db-ra vágtam, perec alakúra formáltam és sütőpapiros tepsire fektettem őket.

3. Megkentem egy kis felvert tojással.

4. 200°C-on kb. 10 perc alatt aranybarnára sütöttem, megkenegettem a sós masszával és 3 percre még visszadugtam a forró sütőbe.

A hétvégén nemzetközi buddhista focikupa (Brno nyert) és előrehozott gyereknap volt Becskén. Péntektől vasárnapig egy kis mininyaralásban volt részünk.


Ami talán a legnagyobb élmény volt a gyerekeknek, de képek értelemszerűen nincsenek róla, az az éjszakai akadályverseny és kincskeresés volt a Csiga-hegyen. Mint valami kis szentjánosbogár-raj mentek fel a kis elemlámpáikkal (és felnőttkisérettel persze), hogy aztán az akadálypontok sikeres teljesítése után megtalálják a sztúpa mellett elrejtett, üveggolyókkal és édességekkel teli nagy dobozt.

Ami viszont nekünk volt különösen izgalmas, hogy Brúnó szombat reggel óta rendkivül otthonosan mozgott a területen, akár egyedül is.
Elsőként reggeli közben közölte, hogy ő már kész van és felmegy a sztúpához. Nem hittünk neki, de tényleg. A Marpaháztól láttam, hogy hátra se néz, megtalálja a lépcsőt felfelé, és felnőtteket megszégyenítő tempóban felmegy a lépcsőn, teljesen egyedül és mindezt úgy, hogy 1,5 éves kora óta nem volt ott...
Ezek után fél 1 körül, szintén a Marpa-háznál, közölte, hogy fáradt és hazamegy a szállásra. Szacsa mondta neki, hogy mindjárt eszünk és megyünk mindannyian, de elindult egyedül, már majdnem a belátható kanyar végén volt, olyan 200 m-re amikor észrevettük, hogy nekiindult. Szacsa utána, de a kanyarban ugye elvesztette szem elől, a lámaház kertjében mikor odaért pedig nem volt, így a fél szangha pánikba esett, hogy hol lehet. Bement a faluba vagy elbóklászott valahol az erdő felé? Félóra izgalom után kiderült, hogy bent van a házban, lepihent, csak mivel azt beszéltük meg a ház másik szobájában lakó barátainkkal, hogy mindig zárjuk a házat ha elmegyünk, Szacsának eszébe sem jutott, hogy nyitva lehet és hogy oda bement... Brúnó meg békésen pihengetett odabent, végülis ő csak odament ahová mondta...

Ami még megdöbbentő volt és nagyon komoly megfigyelőképességre vall, hogy a pesti buddhista centrum büféjében lévő Marpa ház makett után Brúnó felismerte az igazit. Ahogy közeledtünk felé mondta, hogy "Apa, ez a ház, pont olyan mint amilyen a büfében az akváriumban van". Pedig hát tulajdonképp semmi különös, egy hosszúkás ház, ablakokkal, verandával... majd csinálok egy képet vmelyik nap a makettről is és beszúrom ide :)

szülinapon voltunk tegnap.



A képeken nem látszik, de rengetegen voltunk. Csak gyerek volt vagy 60-70, talán még több is, mindenféle korosztályból. Brúnó és Maja nagyon önállóak voltak, ha kellettünk valamiért mindig megtaláltak minket a sok felnőtt közt, de sokszor kaptuk magunkat azon, hogy fogalmunk sincs merre vannak. Pedig nemcsak a kertben folyt a buli, hanem a kert meletti patakparton, kiserdőben és réten is, ahová a gyerekek kiszivárogtak. A nagyobbak persze azért figyeltek a kicsikre, legalábbis reméltem... Nagyon jó érzés és megint újdonság, hogy már ilyen szabadon elvannak, elvagyunk, és már ennyire meg lehet bennük bízni :)

Utazunk a buszon hazafelé az oviból. Mindketten Kápival, a kismajmukkal játszanak (mindkettőt így hívják). Brúnó pedig kifejti nekem Kápi látásmódját:

- Mami, a Kápi azt hiszi, hogy ez a busz a világ. Hogy ez az egész világ. És amikor leszállunk a buszról, akkor azt hiszi, hogy az a világ, és amikor felszállunk a metróra, akkor azt, hogy az a világ, és amikor otthon vagyunk, akkor azt hiszi, hogy a mi lakásunk a világ... és ő még nem tudja, hogy ezek nem a világ, hanem ezek mind a világban vannak...

Egy nagy fa sínpálya van alatta, kész kisváros.
Elővettek mindent ami fehér és odahordták, aztán elmentek Mikulást keresni a plüssök közt...

A {this moment} kezdeményezés Soulemamától származik.
Egy egyszerű fotó, szavak nélkül...

Pár napja írtam, hogy festettem fonalat. Elkészült belőle a ruhácska.

A mintát ez ihlette, de végül csak távolról hasonlít rá, mivel ujjatlant kért a kisasszony nyárra, így a tetejét inkább kútfőből csináltam és az átlapolást is elhagytam. A zsebeket is természetesen ő kérte a kincseknek.

Lefotózni viszont nem nagyon hagyta magát benne, összesen ez a két kép amin úgy-ahogy látszik valami, így készült egy-két vállfás kép is.