Hú, ezeket még több hete olvastam, de a vizsgaidőszak megint annyira igénybe vesz, hogy el is felejtettem közzétenni.
Jules Verne: A tizenöt éves kapitány
Első könyvem Verne-től… A gyerekkönyvtár polcán akadt meg rajta a szemem, és azt mondtam magamnak, miért is ne jönne haza velem ez a kis könyv. Az első rész nagyon tetszett, élveztem az író stílusát, hogy mindent megmagyaráz, a jó karaktereket, a második rész viszont kiakasztott. Nyilván nem habos torta a rabszolgakereskedelem, és bizony az emberek többsége meghal a hosszú menetelés során, de erre nem voltam felkészülve. A rémesen borzalmas helyesírási hibáktól eltekintve (pl. kun-yhó, ez beleégett a retinámba, alig bírtam utána elaludni) összességében tetszett.
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak,
A lány, aki megmenti a karácsonyt
Így utólag már látom, hogy hibát követtem el azzal, hogy gyors egymásutánban olvastam el a három kötetet. (Idén megjelent a negyedik is, ahhoz még nem jutottam hozzá.) Az első rész úgy indult, hogy nagyon tetszett. Ha őszinte szeretnék lenni, be kell vallanom, hogy olvasás közben elképzeltem, hogy egy sereg gyereknek olvasom fel a történetet (ez ilyen megmagyarázhatatlan konstans vágyam, ez a felolvasósdi…), már azon gondolkodtam, hogyan intézhetném el Legkisebb tanárával a dolgot, hogy a téli szünetig bejárok felolvasni, de aztán olyan dolgok történtek az események láncolatában, hogy lemondtam erről az ábrándomról. Na, mindegy. Cuki kis Keserédes karácsonyi történet tragédiákkal, koboldokkal, trollokkal és legfőképpen a karácsony misztériumával. A második rész ugyanezen a keserédes vonalon játszódik, és valószínűleg jegelnem kellett volna a témát ezután a könyv után és várni a harmadik résszel, de nem tettem, hanem elolvastam, és szerintem az már nem volt annyira jó. Ellenben kedvencem, Igazmondó Glimpi szerencsére kissé nagyobb szerephez jutott ebben a részben. Apropó, róla szól a nem rég megjelent negyedik rész, ráadásul Szabó T. Anna fordításában, úgyhogy azt mindenképp el szeretném olvasni.
Meg kell még jegyeznem, hogy az illusztrációk, amiket Chris Mould készített a könyvekhez, egészen fantasztikusak! Meglehetősen nyomasztó és hátborzongató rajzokat szokott készíteni egyébként, de a karácsonyos könyvekben minden ok.
Liane Moriarty: Add vissza az életem!
Valami oknál fogva Moriarty könyvei bejönnek nekem. Nem tudnám megmagyarázni, miért. Már a Kilenc idegen is nagyon tetszett, és örülök, hogy az írónő nem egy brutális pszicothriller automata, hanem bár végig tartja a feszültséget, soha sem kegyetlen az olvasóval. A könyv magyar címe csapnivaló, egészen félrevezető az eredetihez képest (What Alice Forgot). Egy nőnek egyik pillanatról a másikra kiesik élete elmúlt tíz éve. Na jó, ehhez az is kellett, hogy egy óriásit zakózzon a stepaerobic órán, de a lényeg, hogy huss, az utóbbi tíz és volt, nincs. Eleinte rémesen bosszantott, hogy ide-oda ugrál a szereplők között, de még az idősíkokban is, de végül megszoktam, és vártam is, hogy egy-egy történetet több szempontból lássak. Különös, hogy minden szempont női, a férjet csak párbeszédekben hallhatjuk.
Kate Morton: Az elfeledett kert
Ok, engem Morton megvett. Egyetlen negatívuma, hogy mániája különböző idősíkokat és főszereplőket használnia fejezetenként, ettől néha megtörik a sztori vonala, és többször bántam, hogy nem egy bizonyos szálat folytat tovább, sőt, volt, hogy abszolút nem tudtam követni, hogy ki kicsoda és mikor. Viszont ez a történet nekem nagyon tetszett. Megint csak oda lyukadok ki, hogy mennyire fontos ismerni a határainkat és tudni kell nemet mondani.
Na, ennek most nem lett jó vége. Nem is dühös lettem tőle, hanem inkább csak szóhoz se jutottam. Ó, mennyire saját magunk alatt vágjuk a fát mi, emberek. Tanuljunk már meg kommunikálni, a határainkat védeni, őszinték lenni! Abból, amit kihozott belőlem ez a könyv, ismét megállapítottam, hogy Kate Morton nekem való írónő.
Hát, bizony, jönnek a könyvei szépen sorban. Ez most borzasztó nehezen indult, még a 144. oldalon is azon gondolkodtam, hogy mi a túró van, nem ezt szoktam meg, és a stílus meg a szerkesztés is kicsit más volt, mint az előzőek, még utána is néztem, hogy nincs-e véletlenül kettő Kate Morton, de nem, ez ugyanaz az írónő, csak szerintem itt még csak kereste a stílusát. Aztán persze hogy beindult, és jó lett, nagyon jó.
Nem tudom, mi tetszik nekem ebben az írónőben, fogalmam sincs, hogy mivel fogott meg, de ha valaki biztonságos és hosszú könyvre vágyik a téli estéken, hát, rajta! Ha Nagylány nem a krimiket szeretné, még neki is ajánlanám. De hát ő újabban a Messenger című nagyeposzt olvassa a tanulás mellett, szóval erről ennyi.
Márk evangéliuma
Márk Jézust egy dinamikus, erőteljes emberként mutatja be. Nagyon sokszor fordulnak elő a szövegben az azonnal és hirtelen szavak, gyorsan követik egymást a napok, a csodák. Nagyon jólesett olvasni, az evangéliumok tele vannak szupersággal, kiragadnak a hétköznapokból és színt visznek az ember életébe. Nagyon könnyen olvasható mind a négy, ezért szívesen ajánlom azoknak, akik szeretnék olvasni a Bibliát, de nem tudják, hogyan kezdjenek neki.
Zsoltárok könyve 1-70
Még nem végeztem az egész könyvvel, de az előző utolsó mondat miatt ideteszem ezt is. Merthogy az evangéliumok mellett ez a másik könyv, ami nagyon könnyen olvasható. Minden egyes zsoltár tulajdonképpen egy-egy ima, megtanít imádkozni. A legjobban azt szeretem benne, hogy híján van a képmutatásnak, teljesen őszinte. Vannak zsoltárok olyan élethelyzetekre, amikor az egész világ arcul csap, olyanra, amikor a legjobb barátod csap arcul, olyanra, amikor minden szuper, stb. Nagyon nagyon szeretem, többször kéne olvasnom, de hát így is alig jutok a végére.
hol volt, hol nem