Szombat este fél 8. Végeztünk a költözéssel - végül két nagyon kedves barátunk és a régi lakás tulajdonosa segített a lakást kitakarítva átadni, 40 szemeteszsákot megtölteni és lehordani és a maradék csomagokat átvinni az újba - fel a magas harmadik emeletre, a hótól csúszós márványlépcsőkön.
Megyek a szüleimhez, ahol a kisfiam vár. A hó egész nap esett, mostanra már bokáig ér az elsöpört járdán is. A zuhogó porhavat belefújja az arcomba, úgyhogy lehajtott fejjel baktatok és hallgatom a behavazott Szent István körút zajait. Halkan elmegy mellettem egy Combino, autót parkolni is alig látni. A körúti éttermek ablakaiban ülők ünnepelnek. Belelátok a tányérba, amiből épp a szájához emelve kanalazza ki a levesét egy férfi. Mások épp koccintanak. A fákon lámpafüzérek millió apró szentjánosbogárkája rajzolja ki a fatörzsek vonalát. A kivilágított Vígszínház előtt Az Éj királynője csengő hangja énekel már-már lírai tisztasággal - tudjuk, a Sötétség mézédes hangon csábít, ha hagyjuk. Nagyon fázom, szeretnék már egy forró zuhanyt és legfőképpen hozzábújni az édesen szuszogó kisfiamhoz. De addig még jó másfél órát utazom a hófúvásban. Gyönyörködöm a kettes villamosból a behavazott városban. A hófúvás mesebeli felhőkkel veszi körül a Várat, a hidak pillérek nélkül lebegnek, a Parlament kupolája elválik a csipkés tornyoktól és mint egy harang, kong, ahogy a süvítő szél hozzácsapja a havat.
A ráckevei HÉV persze késik, ott állunk a csuromvizes kabátokban, behúzott nyakkal (váróterem nincs, mert inkább bezárták, semhogy hajléktalanok meleg zugot találjanak benne). Egyre jobban fázunk. Mellettem egy kisbaba nagyon sír. Egy férfinek ráfagyott a hó a bajszára és szakállára. A szomszéd lány - egyedülálló anya szintén - magas lázzal és vesefájdalommal küszködve viszi haza az éjjel-nappal tartó munkája gyümölcsét: kisfiának karácsonyi ajándékait.
A cicánk otthon ismerkedik az új zajokkal és illatokkal.
Kívánom, hogy akinek a leginkább részt kellett volna vennie az otthonteremtésben, találjon végre magára. Nélkülünk, ha már így alakult.
Új otthonunk van. Az első, amit így hívhatok, amióta a kicsi ember megszületett. Sok új lehetőség nyílt ki előttem, a kéz-művelésem gyümölcsei beérni látszanak. Rengeteg ajándékot kapok. Kimondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített bennünket az otthonunkhoz. A segítő szavakkal, a ránkgondolással, az eneregiaküldeményekkel, a tanfolyamokkal, amik engem is megnyitottak beavatottként mások - és végre magunk - segítésére. A csomagolással és szállítmányozással. A meleg étellel, amit a napok óta költözéssel elfoglalt gondolataim miatt éhen maradt gyomrom először nem is akart elfogadni, pedig csupa finomság volt benne.
Mindjárt odaérek, hozzábújok és hagyom, hogy lecsukódjon végre a szemem. Elengedem a fázást és a szorongást. Megnyugszom.
Köszönöm Nektek, akár tudjátok ezt olvasni, akár csak az éterben száll felétek a gondolat.
"...A sötétség szűnni kezd már
Az a CSillag eljön hozzánk
Véget ér a gyászos sóhajtás..."
Boldog Karácsonyt Mindannyiunknak!
2009. december 20., vasárnap
2009. december 11., péntek
Még egy ígéret
Múlt héten összetalálkoztam Krisztivel, aki kedves olvasóm - és aki Dominóról felismert a kamaraerdei bazárban (utóbbi nem újdonság, szinte már mindennapos, hogy boltosnéni és apuka jön oda, hogy ugye én vagyok az a bizonyos, mert Dominóról felismert :-D)
Szóval Krisztinek megígértem, hgoy ahogy lezaljlik a költözés, újra írom a waldorfovis jegyzeteket - nos, költözésnek egyelőre még csak reményelőszele van, de talán karácsonyra elérünk oda, hogy jöhet az ovis iromány. addig is mindenkinek kívánok további boldog és békességes adventi készülődést!
Szóval Krisztinek megígértem, hgoy ahogy lezaljlik a költözés, újra írom a waldorfovis jegyzeteket - nos, költözésnek egyelőre még csak reményelőszele van, de talán karácsonyra elérünk oda, hogy jöhet az ovis iromány. addig is mindenkinek kívánok további boldog és békességes adventi készülődést!
Majdnem újévi fogadalomtervezet a kommunikáció megjavítására
Kommunikációs problémáim vannak. Nem mondok újdonságot - az összes szerettem, ismerősöm, barátom és üzletfelem tapasztalja, hogy időnként nem válaszolok levelekre. Nincs ebben semmi célzás, indulat, érzelem: megoldandó feladatom van ezzel. Egyrészt döbbenten látom, hogy néhány napos, hónapos, sőt éves leveleket kapok naponta - komolyan: tegnap egy 2004-ben írott levél érkezett a postaládámba például! Másrészt időnként még a saját leveleimet is a spam mappából kell előrángatni. No és akkor jön a legnagyobb rész: megkapom a levelet, el is olvasom, gondolatban meg is válaszolom, de jön egy telefon, jön Dominó, valahova menni kell, megszakad az internet, lefagy a gép - és a levélírás elmarad, hiszen én azt már megírtam - gondolatban.
Mondhatnám, kedves olvasóm, hogy próbálj meg ugyanarra a gondolati hullámhosszra helyezkedni, ahol én írom a levelet és akkor biztosan megkapod a választ - ez viccnek jó, esetleg meg is próbálhatjuk :-D
De tudjuk a megoldás kulcsa az én kezemben van. Meg a Pránanadí 3-as karmikus kérdéseivel mélységében is foglalkozó tanfolyamának, amire ezt a problémát viszem egy másik, - talán mondanom sem kell sokaknak milyen - probléma mellett. Mert persze az első lépés a probléma felismerése, de a második lépés az mélyebbre kell, hogy induljon.
Addig is, míg az ügyekben megvilágosodom, legyetek velem türelmesek, koppintsatok bátran a fejemre, írjatok, hívjatok, követeljétek a választ nyomatékkal :-D
szeretettel
V/I
Mondhatnám, kedves olvasóm, hogy próbálj meg ugyanarra a gondolati hullámhosszra helyezkedni, ahol én írom a levelet és akkor biztosan megkapod a választ - ez viccnek jó, esetleg meg is próbálhatjuk :-D
De tudjuk a megoldás kulcsa az én kezemben van. Meg a Pránanadí 3-as karmikus kérdéseivel mélységében is foglalkozó tanfolyamának, amire ezt a problémát viszem egy másik, - talán mondanom sem kell sokaknak milyen - probléma mellett. Mert persze az első lépés a probléma felismerése, de a második lépés az mélyebbre kell, hogy induljon.
Addig is, míg az ügyekben megvilágosodom, legyetek velem türelmesek, koppintsatok bátran a fejemre, írjatok, hívjatok, követeljétek a választ nyomatékkal :-D
szeretettel
V/I
2009. október 28., szerda
Egy csepp figyelmet megérdemelnek...
Kedves Barátok, Érdeklődők!
Ha
nem a szokványos jótékonysági adományozásban szeretne részt venni, és
ha többet akar tudni a Hétesi modell programról kapcsolódjon be a
gyűjtésbe, valamint nézze meg a
www.hetes09.blog.hu
www.cseppgyerek.blog.hu
www.irodalmicentrifuga.hu
(folyóiratban a hétes, bódis kriszta cimkefelhő alatt)
Arra gyűjtünk, hogy karácsony előtt egy
nagy szállítmányt vihessünk Hétesbe, és hogy minden család a lehető
legoptimálisabban kapjon. A hétesi modell program részét képező, már
hagyományos telepi karácsonyi ünnepséghez és közös főzséhez
pénzadományoknak is örülünk:
Interkulturális és Irodalmi Centrifuga Alapítvány
10700440-44513106-52000001
ezért:
Úgy
kérnénk a csomagokat, hogy külön legyenek felcimkézve a gyerek ruhák
(korosztályok szerint) illetve a felnőtt ruhák és a cipők, valamint
külön az ágynemük, függönyök, abroszok ilyesmik.Gyűjtünk
még tárcsás mosógépet (automaták nem jók, mert nincs vezetékes víz),
centrifugát, babakocsit, kiságyat, használható állapotban levő
kerékpárokat, játékokatHigiéniai
eszközöket: folyékony szappan, sampon, fogkrém, fogkefe (lehetőleg
'utazós',azaz amit tokba lehet tenni), vitaminok, hipo, pelenka és
intim betétkarácsonyfa díszeket, szaloncukrot, édességet, vitaminokatSzállítani sajnos nem tudunk. Önkéntesünkkel kell felvenni a kapcsolatot,és vele időpontot egyeztetni, nála gyűjtünk:
Hámori Éva
Üröm, Szegfű u. 25.
30/4477036
szeretettel:
Bódis Krisztaíró, rendező, pszichológus
Máris megoldódott a gondunk, a költözés miatt ugyanis rengeteg holmit kell elajándékoznunk, máris tudom, hogyá és kihez vándorolnak. Jó ügyet szolgálnak :)
2009. október 17., szombat
A természet a mindennapokban
A Waldorf-pedagógia egyik sarkalatos pontja a megfigyelés. A megfigyelés nem csak valaminek a szemlélése, hanem a szemlélt dolognak bennem való tudatos megjelenése is.
Annak idején az első tanárképzési évben szakdolgozatunkban növények- ill. állatok közül választhattunk megfigyelésünk témájaként. Már nem emlékszem, hogyan maradt nekem a tölgyfa, csak arra, hogy csúfosan pocsék dolgozatot sikerült írnom róla. Mert bár én nagyon jó megfigyelő vagyok, a szavaknak nem éppen mestere, így a bennem kialakult érzéseket nem sikerült úgy megfogalmaznom, hogy az mások számára is visszaadja, amit én tapsztaltam. Akkor még. Mára ez a képesség fejlődött bennem jócskán, de gyakoroltam is sokat. PErsze újságíró illetve előadások szónoka nemigen lesz belőlem, de nincsenek is iylen ambícióim :-D
Az óvodában - ideális esetben (én igyekszem az elvekről is mindig írni, mert hát én idealista vagyok) minden héten egyszer, ugyanazon a napon és ugyanazon az útvonalon sétálnak egyet a gyerekek az óvónénikkel. Sétálnak és mintegy észrevétlenül magukba szívják a természet illatát, képeit, hangjait. A változásokat rögzítik magukban. A kisgyermek egy nagy érzékszerv, s mint iylen, minden apró részletet észrevesz.
Az elmúlt hetekben kétszer is mentek sétálni a gyermekecskéink, egyelőre nem ugyanazon az útvonalon, de nagy hatással volt rájuk a séta mindkét esetben. Először az új szekérkével mentek ki a Fő térre gesztenyét szedni, másodszor pedig a Duna-parton tettek egy klassz kirándulást.CSak remélni tudom, hogy idővel ez tényleg a hét egy napjának állandó részese lesz, mert nekünk máris sokat adott.
Dominó is nagyon jó megfigyelő - és nagy szerencsénkre nagyon verbális is, így mindent kérdés nélkül elmesél (ez igen lényeges, ugyanis a W-pedagógia kifejezetten óv attól, hogy kérdezgessük a gyerekeket a napi történésekről). Fontos neki megosztania mindent. A kirándulásokon szerzett benyomásairól is már rengeteget mesélt. Tudjuk, milyen színű és mintájú bogarak szeretnek a paprikavirágon csücsülni, tudjuk, hogy a gesztenye tüskés kabátja megbarnul, ha lehullik, tudjuk, hogy szarkák a hideg télben is itt sétálnak a környéken.
Mi minden nap negyedórával korábban indulunk a szükségesnél, hogy legyen időnk sétálni. Ugyanazon az útvonalon megyünk oviba, minden reggel körbesétálunk a szobornál, hgoy megnézzük, ott vannak-e még a bogarak, bemegyünk a sárkány házába (a Fő-téri kastély) megnézni, hogy van-e még birskörte a fán, hogy az apró díszalmákat hogyan eszegetik a madarak, hogy a cicák melyik bokor alá szaladnak be, ha idegenek járnak arra, megsimogatjuk a szobrokat és játszunk egy malomjátékot a kőből faragott malomtáblán. Ezután végigsétálunk a Laktanya utcán, szedünk botot vagy cseppentőt (egy akácféle fürtökben lógó zöld termése), beköszönünk a tűzoltóknak és belépünk az oviba.
Nagyon fontosak ezek a séták: a mi reggeli sétáink és az ovis séták. Rengeteg dolgot tanulunk belőlük nap-mint-nap. A saját megfigyeléseimen túl az is - sőt, az csak igazán - sokat segít, ahogyan Dominó rögzíti magában a világot.
Milyen jó, hogy nem autóval járunk (még ha iylen szeles lucskos időben néha vágyakozom is egy gyors, kényelmes autóút után) és részesei lehetünk ennek a csodának.
Remélhetőleg hamarosan a közelbe költözünk és akkor még többet és kényelmesebben sétálhatunk oviba-és vissza.
Annak idején az első tanárképzési évben szakdolgozatunkban növények- ill. állatok közül választhattunk megfigyelésünk témájaként. Már nem emlékszem, hogyan maradt nekem a tölgyfa, csak arra, hogy csúfosan pocsék dolgozatot sikerült írnom róla. Mert bár én nagyon jó megfigyelő vagyok, a szavaknak nem éppen mestere, így a bennem kialakult érzéseket nem sikerült úgy megfogalmaznom, hogy az mások számára is visszaadja, amit én tapsztaltam. Akkor még. Mára ez a képesség fejlődött bennem jócskán, de gyakoroltam is sokat. PErsze újságíró illetve előadások szónoka nemigen lesz belőlem, de nincsenek is iylen ambícióim :-D
Az óvodában - ideális esetben (én igyekszem az elvekről is mindig írni, mert hát én idealista vagyok) minden héten egyszer, ugyanazon a napon és ugyanazon az útvonalon sétálnak egyet a gyerekek az óvónénikkel. Sétálnak és mintegy észrevétlenül magukba szívják a természet illatát, képeit, hangjait. A változásokat rögzítik magukban. A kisgyermek egy nagy érzékszerv, s mint iylen, minden apró részletet észrevesz.
Az elmúlt hetekben kétszer is mentek sétálni a gyermekecskéink, egyelőre nem ugyanazon az útvonalon, de nagy hatással volt rájuk a séta mindkét esetben. Először az új szekérkével mentek ki a Fő térre gesztenyét szedni, másodszor pedig a Duna-parton tettek egy klassz kirándulást.CSak remélni tudom, hogy idővel ez tényleg a hét egy napjának állandó részese lesz, mert nekünk máris sokat adott.
Dominó is nagyon jó megfigyelő - és nagy szerencsénkre nagyon verbális is, így mindent kérdés nélkül elmesél (ez igen lényeges, ugyanis a W-pedagógia kifejezetten óv attól, hogy kérdezgessük a gyerekeket a napi történésekről). Fontos neki megosztania mindent. A kirándulásokon szerzett benyomásairól is már rengeteget mesélt. Tudjuk, milyen színű és mintájú bogarak szeretnek a paprikavirágon csücsülni, tudjuk, hogy a gesztenye tüskés kabátja megbarnul, ha lehullik, tudjuk, hogy szarkák a hideg télben is itt sétálnak a környéken.
Mi minden nap negyedórával korábban indulunk a szükségesnél, hogy legyen időnk sétálni. Ugyanazon az útvonalon megyünk oviba, minden reggel körbesétálunk a szobornál, hgoy megnézzük, ott vannak-e még a bogarak, bemegyünk a sárkány házába (a Fő-téri kastély) megnézni, hogy van-e még birskörte a fán, hogy az apró díszalmákat hogyan eszegetik a madarak, hogy a cicák melyik bokor alá szaladnak be, ha idegenek járnak arra, megsimogatjuk a szobrokat és játszunk egy malomjátékot a kőből faragott malomtáblán. Ezután végigsétálunk a Laktanya utcán, szedünk botot vagy cseppentőt (egy akácféle fürtökben lógó zöld termése), beköszönünk a tűzoltóknak és belépünk az oviba.
Nagyon fontosak ezek a séták: a mi reggeli sétáink és az ovis séták. Rengeteg dolgot tanulunk belőlük nap-mint-nap. A saját megfigyeléseimen túl az is - sőt, az csak igazán - sokat segít, ahogyan Dominó rögzíti magában a világot.
Milyen jó, hogy nem autóval járunk (még ha iylen szeles lucskos időben néha vágyakozom is egy gyors, kényelmes autóút után) és részesei lehetünk ennek a csodának.
Remélhetőleg hamarosan a közelbe költözünk és akkor még többet és kényelmesebben sétálhatunk oviba-és vissza.
2009. október 11., vasárnap
Calendar of the Soul
Calendar of the Soul
October 11, 2009 - October 17, 2009]
Twenty-seventh Week
AUTUMN
When to my being's depths I penetrate,
There stirs expectant longing
That self-observing, I may find myself
As gift of summer sun, a seed
That warming lives in autumn mood
As germinating force of soul.
___________________________________
English translation by Ruth and Hans Pusch
___________________________________
In meines Wesens Tiefen dringen:
Erregt ein ahnungsvolles Sehnen,
Dass ich mich selbstbetrachtend finde,
Als Sommersonnengabe, die als Keim
In Herbstesstimmung wärmend lebt
Als meiner Seele Kräftetrieb.
____________________________________________________________
Created for: The Rudolf Steiner Archive by:
The e.Lib, Inc. (c) 1990-2009
[1]This Calendar of the Soul Verse in HTML
____________________________________________________________
References
1. http://www.rsarchive.org/COTS/COTS.php?cots+27
October 11, 2009 - October 17, 2009]
Twenty-seventh Week
AUTUMN
When to my being's depths I penetrate,
There stirs expectant longing
That self-observing, I may find myself
As gift of summer sun, a seed
That warming lives in autumn mood
As germinating force of soul.
___________________________________
English translation by Ruth and Hans Pusch
___________________________________
In meines Wesens Tiefen dringen:
Erregt ein ahnungsvolles Sehnen,
Dass ich mich selbstbetrachtend finde,
Als Sommersonnengabe, die als Keim
In Herbstesstimmung wärmend lebt
Als meiner Seele Kräftetrieb.
____________________________________________________________
Created for: The Rudolf Steiner Archive by:
The e.Lib, Inc. (c) 1990-2009
[1]This Calendar of the Soul Verse in HTML
____________________________________________________________
References
1. http://www.rsarchive.org/COTS/COTS.php?cots+27
2009. október 6., kedd
Mama, most elmondom, mi lesz az óvodában ma
- mondja Dominó ma reggel otthonról elindulván.
-Bemegyünk az oviba, én beszaladok egyedül, elköszönök tőled és megyek játszani. És nem kell utána hazamennünk, jó?
És tényleg így lett.
Tulajdonképpen majdnem így ment ez már egy ideje, azzal a különbséggel, hogy az elköszönést megelőzte egy kis sírás minden reggel: én átadtam a gyermeket valamelyik óvónéninek (aki addig boldogan létezett óvódásként, amígy oda nem értünk az ajtóhoz és a távozásom után ismét boldog ovis lett), óvónéni karjaiban a csoportszoba ablakából zokogva integetett, majd, mintha elvágták volna, sírás abbamarad, gyermek el játszani. Ez általában 5-20 másodperc közötti időt vett igénybe, de azért nem hagyott hidegen... Szerencsére óvónénik határozottan támogattak abban, hogy ez így történhessen. De ma már nem kellett karba csücsülni, nem kellett odavinni az ablakhoz, nekem nem kellett elrohannom, végre úgy mentünk oviba, ahogyan azt a nagy könyvben megírták. Dominó szerint holnap is így lesz ez.
Győztünk, és most már tényleg :-)
-Bemegyünk az oviba, én beszaladok egyedül, elköszönök tőled és megyek játszani. És nem kell utána hazamennünk, jó?
És tényleg így lett.
Tulajdonképpen majdnem így ment ez már egy ideje, azzal a különbséggel, hogy az elköszönést megelőzte egy kis sírás minden reggel: én átadtam a gyermeket valamelyik óvónéninek (aki addig boldogan létezett óvódásként, amígy oda nem értünk az ajtóhoz és a távozásom után ismét boldog ovis lett), óvónéni karjaiban a csoportszoba ablakából zokogva integetett, majd, mintha elvágták volna, sírás abbamarad, gyermek el játszani. Ez általában 5-20 másodperc közötti időt vett igénybe, de azért nem hagyott hidegen... Szerencsére óvónénik határozottan támogattak abban, hogy ez így történhessen. De ma már nem kellett karba csücsülni, nem kellett odavinni az ablakhoz, nekem nem kellett elrohannom, végre úgy mentünk oviba, ahogyan azt a nagy könyvben megírták. Dominó szerint holnap is így lesz ez.
Győztünk, és most már tényleg :-)
2009. október 1., csütörtök
Ovi-szösszenetek - a szülői közösség
Ez most tényleg egy szösszenet, de annyira jólesik leírnom: valódi, mély és nyitott érdeklődést érzek a szülőkben egymás, különösen egymás gyermekei és az ovis lét megélése iránt. Ahogyan délben várunk az ovi előtt az udvaron, olyan finom, meleg, otthonos az egész. Reggel is jó érezni, ahogy ki-ki tapintatosan kezeli a nehézségeket, teljesen érezhető, ahogyan drukkolunk egymásnak - mindannyiunkért.
2009. szeptember 29., kedd
Szent Mihály ünnepén
Meg kell tanulni ünnepelni a Mihály-ünnepet, azzal, hogy a Mihály-ünnepet a rettegéstől való megszabadulás, a félelemtől való megszabadulás ünnepévé, a belső iniciatívának, a belső erőnek az ünnepévé avatja, hogy a Mihály-ünnepet az önzéstől mentes én-tudatra való emlékezés ünnepévé avatja.
Ahogyan karácsonykor a Megváltó születését ünnepeljük, ahogyan húsvétkor a Megváltó halálát és feltámadását ünnepeljük, ahogyan János-napkor az emberi lelkeknek a kozmikus messzeségekbe való kiáramlását ünnepeljük, úgy kell a Mihály-időben - ha a Mihály-ünnepet igazán meg akarjuk érteni- azt ünnepelni, ami szellemileg él az ember szulfurizálódási, meteorizálódási folyamatában. Ez a folyamat a maga egész lelki-szellemi jelentőségében éppen a Mihály-időben kell, hogy az ember tudatában éljen. Az ember ilyenkor ezt mondhatja magának: úrrá lehetsz ezen a folyamaton - amely különben tudatod nélkül a természet világából alakul ki - úrrá lehetsz ezen a folyamaton, ha ugyanúgy, ahogy karácsonykor hálatelt szívvel hajolsz a Megváltó jászolához, ahogy mély belső lelki megrendüléssel éled át a húsvétot. Ugyanúgy élheted át ezen az őszi Mihály-ünnepen, hogy növekednie kell benned mindannak, ami a kényelmesség ellen, a félelem ellen, de ugyanakkor a belső iniciatíva, a szabad, erős, bátor akarat kifejlesztése irányában az emberben lejátszódik. Az erős akarat ünnepe kell, hogy legyen a Mihály-ünnep. Ha ezzé az ünneppé válik, ha a természeti megismerés összekapcsolódik az igazi szellemi én-tudattal, akkor kapja majd meg a Mihály-ünnep a maga igazi színét, a maga igazi jellegét.
Ezért mielőtt az emberiség arra gondolna, hogy Mihály-ünnepet üljön, elsősorban egész lelki beállítottságunk megújítására van szükség. Mert éppen lelki beállítottságunknak ezt a megújítását kellene a Mihály-ünnepben megülni. Nem egy külsőséges, a konvencionális ünnepekhez hasonló ünnepnek, hanem olyan ünnepnek kell a Mihály-ünnepnek lenni - ha méltóan akarjuk az ünnepek sorába iktatni -amely az egész belső embert megújítja.
S ekkor mindabból, amit így leírtam, újból megjelenik előttünk Mihály arkangyalnak és a sárkánynak az annyira fenséges képe, de most a kozmoszból formálódik meg ez a kép, Mihály arkangyal képe a sárkánnyal. A sárkány teste kékes-sárga kén-áramlásokból alakulva jelenik meg. És a sárkány csillogó, sugárzó, a kéngőzökből felhőszerűen formálódó alakja felett látjuk felemelkedni Mihály arkangyal alakját, karddal a kezében. (RUDOLF STEINER MIHÁLY-IMAGINÁCIÓ Dornach, 1923. október 5.)
Az oviban sajnos nincs ünneplés ma - említés sem esett róla, így most én itt ezt magamban kell, hogy megéljem. Persze nekünk, szülőknek lenne a feladata szellemileg elmélyültebb közösséggé formálódni, hiszen az óvóniknek nem dolga a szülőket iylen szinten irányítani - legalábbis nem ez a fő dolguk. Mi pedig, egy alakuló közösség - legtöbb tagja kezdő, ismerkedő még - nem fordítottunk erre kellő figyelmet. Nekem most nincs ennek a megszervezésére energiám. Persze a gyerekek megélik az ünnepeket, de másként. Nekünk, felnőtteknek viszont szükségünk van (lett volna) erre.
A sors iróniája: az ANTSZ pont ma jött vissza az ovinkba ellenőrizni a BIZTOSÁGOT/BALESETVESZÉLYT - beszédes, ugye? vicces történetek ezek az ellenőrző szervekkel... a szomszédos oviban cigiznek az óvónénik csevegés közben az udvaron , őrjöngve motoroznak fel-alá a gyerekek egymáson átgázolva, ott aztán van biztonság...
2009. szeptember 28., hétfő
Sztrájk
A gyönyörű történetet ott hagytam abba, hogy ama első pénteki napon Dominó ott maradt az oviban, igazi óvodás lett. Örömünk leírhatatlan volt. És ez még csak fokozódott, szerdára már olyan tökéletes volt az összes körülmény, hogy a gyermek klasszikus óvodás módjára beszaladt, letette a babáit majd kijött hozzám elköszönni és usgyi vissza a csoportszobába. Utamra engedett, boldogan.
Délután könyvtáraztunk, pránanadikluboztunk (ez neki egy mésfél órás csendes üldögélés-eszegetés, mindkettőnknek jót tesz), békés-boldogan elaludtunk, reggel pedig hasonló örömmel sétáltunk át a sárkány házából (erről majd később, a napirendnél) az oviba. Minden békés boldog volt. Egészen addig, míg beértünk az öltözőbe. Ott ugyanis rákezdte a gyermek, hogy én most maradjak itt inkább. Mondok: nem lehet, mennem kell dolgozni, a gyerekek itt maradnak, szülők el. De nem, aznap ez nem hatotta meg a fiacskámat. Kicsit küzdöttünk, majd mivel szorított az idő, el kellett jönnöm, óvónénik elvállalták, hogy majd ők megnyugtatják a gyermeket. Aki őrjöngött. Ha valaha álmodtatok már oylat, hgoy valaki elrabolja a gyereketeket a nyílt utcán - na abban az álomban így őrjöngenek a gyerekek. Utólag kiderült, vagy 20 percig tartott - ez nagyon sok! - majd a nap további részében minden rendben volt. Boldog, mosolygós kisfiút kaptam délben ismét, aki otthon is boldogan simult hozzám, csodás délutánunk-esténk volt.
Másnap reggel azonban már a kapuban elkezdett hangosan zokogni: nem hajlandó bemenni sem az oviba, menjünk haza! Valahogy bevonszoltam magunkat (még rágondolni is borzasztó), hgoy megbeszéljem a dolgot A-val. Mondja: igen, jobb, ha most hazaviszem. Talán fáradt. Kicsi még, nehéz neki az ovi. Mint egy kis Maugli. Aztán próbáljuk meg hétfőn újra.
Hétvégén nagyszülőknél voltunk, mivel én most dolgozom vasárnap is, így egyszerűbb. MEgbeszéltük: hétfőn reggel innen megyünk majd oviba, ugyanazzal a villamossal, amivel nap-mint-nap járunk, csak msot a végállomástól megyünk. Mert oviba megyünk. Ez az élet rendje, még Bubika is megy. Ám Dominó köti az ebet a karóhoz: ő haza akar velem jönni, mindig csak velem otthon lenni, inkább nem akar senkivel se játszani, vigyem haza! No erre jött a pránanadí, nekiálltam kezelni, vasárnap éjjel-hétfőn reggel, ám kevésnek bizonyult, szerencsére keresztanyánk elérhető volt (mint mindig) és ránksegített jelentősen. 40 percnyi ottlét után egyszercsak felpattant a gyermekem mellőlem az öltözőben, beviharzott a csoportszobába és édesen gurgulázva elindult a gyerekekhez a bagolyvárba játszani (az persze sokat lendített az ügyön, hogy bizonoys mókusok ellopták a répát a konyhaasztalról és felvitték magukkal a bagolyvárba :-D).
Én pedig eljöhettem haza - volna, de már annyira későn volt, hogy nem értem volna haza munkakezdésre, úgyhogy ma délelőtt az ovi mögött egy padon dolgoztam. Szerencsére meleg volt - holnap az esőben már nem tudnám ezt végigcsinálni. De hiszem, hogy már nem is lesz rá szükség. Vége a sztrájknak.
S hogy mi volt az oka? Mondhjatjuk persze, hogy még kicsi, 3 és fél éves, kellene még egy kis idő. Mondhatjuk, túlságosan kötődünk egymáshoz - én ugyan nem gondolom, hogy túl sok lenne, látom én, miylen szépen lassan oldódnak a kötelékek, de nem is baj, hogy kötődünk, szorosan. Kívánatos lenne ez más anya-gyermek kapcsolatokban is szerintem. Persze az anyának kell elkezdenie a leválást - és hát ezen én dolgozom is már egy ideje. Kisfiacska pedig most megtapasztalja, hgoy attól sem a szeretet, sem a törődés nem csökken, ha nem vagyunk mindig együtt. Nem a kötődés lazul, hanem a kötél :)
Amit legfőbb problémának látok, az pont a kényszer. Hiszen mint annyi minden, ez is alkatfüggő. Egy melankolikus gyermek nyilván annyira meg akar felelni az anyukájának, hogy még arra is hajlandó lenne, hogy - látszólag - simán beszokjon az oviba, ott maradjon. Mondom: látszólag.
Egy kolerikus gyermek azonban másként reagál, a kényszerítő erő belőle dacos ellenállást vált ki. Persze előbb-utóbb rávehető kényszerpályákra, de az egészséges
tiltakozás kezdetben még van, meg is nyilvánul - jó hangosan :-DDD
A tény, hogy újra dolgozom, nem borította ki teljesen az egyensúlyából, érti már, hogy ez fontos. Azonban, amikor rájött, hgoy tulajdonképpen én dolgozás címszó alatt hazajövök és szépen itthon vagyok egyedül, míg ő az oviban, akkor jött a dac és a tiltakozás. Én ezt látom a dolog hátterében.
Ugyanakkor az ovis lét olyan szép új színeket hozott a családunkba, amilyeneket én mindenkinek csak kívánni tudok. Oylan békés, boldog az együttlétünk, Dominó folyamatosan meséli az ovit - én nem kérdezem, magától mesél mindenről: ki milyen ruhában volt, ki kivel mit játszott, mik a szabályok az oviban, miylen mese van, mit játszanak a körjátékban, mi volt a tízórai. És közben sokat mesélünk,nevetünk, jókat alszunk. REggel soha nem kell óracsörgésre ébrednünk, nem kótyagosan megyünk az oviba, hanem már egy reggeli-beszélgetés után. ÉS még akkor is, ha látszólag- persze nyilván a valóságban is - fárasztó az ovi, ez itthon nem jelenik meg, bennünket nem befolyásol. Godnolom, ez azrét télen majd változik, már csak a sok sötét és napsütéstelen idő miatt is. De msot még süt a nap és vége a sztrájnak. Dominó pedig boldogan rohan O-val és H-val tűzoltózni.
Délután könyvtáraztunk, pránanadikluboztunk (ez neki egy mésfél órás csendes üldögélés-eszegetés, mindkettőnknek jót tesz), békés-boldogan elaludtunk, reggel pedig hasonló örömmel sétáltunk át a sárkány házából (erről majd később, a napirendnél) az oviba. Minden békés boldog volt. Egészen addig, míg beértünk az öltözőbe. Ott ugyanis rákezdte a gyermek, hogy én most maradjak itt inkább. Mondok: nem lehet, mennem kell dolgozni, a gyerekek itt maradnak, szülők el. De nem, aznap ez nem hatotta meg a fiacskámat. Kicsit küzdöttünk, majd mivel szorított az idő, el kellett jönnöm, óvónénik elvállalták, hogy majd ők megnyugtatják a gyermeket. Aki őrjöngött. Ha valaha álmodtatok már oylat, hgoy valaki elrabolja a gyereketeket a nyílt utcán - na abban az álomban így őrjöngenek a gyerekek. Utólag kiderült, vagy 20 percig tartott - ez nagyon sok! - majd a nap további részében minden rendben volt. Boldog, mosolygós kisfiút kaptam délben ismét, aki otthon is boldogan simult hozzám, csodás délutánunk-esténk volt.
Másnap reggel azonban már a kapuban elkezdett hangosan zokogni: nem hajlandó bemenni sem az oviba, menjünk haza! Valahogy bevonszoltam magunkat (még rágondolni is borzasztó), hgoy megbeszéljem a dolgot A-val. Mondja: igen, jobb, ha most hazaviszem. Talán fáradt. Kicsi még, nehéz neki az ovi. Mint egy kis Maugli. Aztán próbáljuk meg hétfőn újra.
Hétvégén nagyszülőknél voltunk, mivel én most dolgozom vasárnap is, így egyszerűbb. MEgbeszéltük: hétfőn reggel innen megyünk majd oviba, ugyanazzal a villamossal, amivel nap-mint-nap járunk, csak msot a végállomástól megyünk. Mert oviba megyünk. Ez az élet rendje, még Bubika is megy. Ám Dominó köti az ebet a karóhoz: ő haza akar velem jönni, mindig csak velem otthon lenni, inkább nem akar senkivel se játszani, vigyem haza! No erre jött a pránanadí, nekiálltam kezelni, vasárnap éjjel-hétfőn reggel, ám kevésnek bizonyult, szerencsére keresztanyánk elérhető volt (mint mindig) és ránksegített jelentősen. 40 percnyi ottlét után egyszercsak felpattant a gyermekem mellőlem az öltözőben, beviharzott a csoportszobába és édesen gurgulázva elindult a gyerekekhez a bagolyvárba játszani (az persze sokat lendített az ügyön, hogy bizonoys mókusok ellopták a répát a konyhaasztalról és felvitték magukkal a bagolyvárba :-D).
Én pedig eljöhettem haza - volna, de már annyira későn volt, hogy nem értem volna haza munkakezdésre, úgyhogy ma délelőtt az ovi mögött egy padon dolgoztam. Szerencsére meleg volt - holnap az esőben már nem tudnám ezt végigcsinálni. De hiszem, hogy már nem is lesz rá szükség. Vége a sztrájknak.
S hogy mi volt az oka? Mondhjatjuk persze, hogy még kicsi, 3 és fél éves, kellene még egy kis idő. Mondhatjuk, túlságosan kötődünk egymáshoz - én ugyan nem gondolom, hogy túl sok lenne, látom én, miylen szépen lassan oldódnak a kötelékek, de nem is baj, hogy kötődünk, szorosan. Kívánatos lenne ez más anya-gyermek kapcsolatokban is szerintem. Persze az anyának kell elkezdenie a leválást - és hát ezen én dolgozom is már egy ideje. Kisfiacska pedig most megtapasztalja, hgoy attól sem a szeretet, sem a törődés nem csökken, ha nem vagyunk mindig együtt. Nem a kötődés lazul, hanem a kötél :)
Amit legfőbb problémának látok, az pont a kényszer. Hiszen mint annyi minden, ez is alkatfüggő. Egy melankolikus gyermek nyilván annyira meg akar felelni az anyukájának, hogy még arra is hajlandó lenne, hogy - látszólag - simán beszokjon az oviba, ott maradjon. Mondom: látszólag.
Egy kolerikus gyermek azonban másként reagál, a kényszerítő erő belőle dacos ellenállást vált ki. Persze előbb-utóbb rávehető kényszerpályákra, de az egészséges
tiltakozás kezdetben még van, meg is nyilvánul - jó hangosan :-DDD
A tény, hogy újra dolgozom, nem borította ki teljesen az egyensúlyából, érti már, hogy ez fontos. Azonban, amikor rájött, hgoy tulajdonképpen én dolgozás címszó alatt hazajövök és szépen itthon vagyok egyedül, míg ő az oviban, akkor jött a dac és a tiltakozás. Én ezt látom a dolog hátterében.
Ugyanakkor az ovis lét olyan szép új színeket hozott a családunkba, amilyeneket én mindenkinek csak kívánni tudok. Oylan békés, boldog az együttlétünk, Dominó folyamatosan meséli az ovit - én nem kérdezem, magától mesél mindenről: ki milyen ruhában volt, ki kivel mit játszott, mik a szabályok az oviban, miylen mese van, mit játszanak a körjátékban, mi volt a tízórai. És közben sokat mesélünk,nevetünk, jókat alszunk. REggel soha nem kell óracsörgésre ébrednünk, nem kótyagosan megyünk az oviba, hanem már egy reggeli-beszélgetés után. ÉS még akkor is, ha látszólag- persze nyilván a valóságban is - fárasztó az ovi, ez itthon nem jelenik meg, bennünket nem befolyásol. Godnolom, ez azrét télen majd változik, már csak a sok sötét és napsütéstelen idő miatt is. De msot még süt a nap és vége a sztrájnak. Dominó pedig boldogan rohan O-val és H-val tűzoltózni.
2009. szeptember 22., kedd
Ovi-szösszenetek - az óvónéni feladatai
W-oviban két óvónéni él együtt a gyermekekkel. A munkamegosztás többnyire a fizikai/lelki és a szellemi/lelki feladatok mentén történik, tehát az egyik óvónéni előkészíti a reggeli/napközbeni rágcsálnivaló gyümölcs-zöldség/uzsonna/ebéd alapanyagait, az ebédet (tízórai vagy kicsit későbbi korai ebéd) meg is főzi, közben orrot/popsit töröl, öltöztet/vetkőztet, megölel, odaad, elvesz, mosolyog, dudorász.
A másik óvónéni ezalatt előkészíti a művészeti tevékenységet (rajz/festés/gyurma/cipósütés/gyapjúképkészítés), közben közben orrot/popsit töröl öltöztet/vetkőztet, megölel, odaad, elvesz, mosolyog, dudorász.
Mindezeken felül mindkét óvónéni folyamatosan megfigyel, rögzít, biztosítja a kinti és benti szabad játék és munka feltételeit és maga is folyamatosan elmélyült tevékenységet végez. Együtt csinálják végig a ritmikus rész körjátékait és a mesét a nap végén.
Minden nap van hosszú kinti játék, az eső/hó/sár nem akadály, hanem az életünk természetes része, kívánatos megélni. Örömteli a sarazás, homokozás, nem baj, ha sáros/piszkos lesz a ruha, arra való a mosás ;-)
Eme hosszabb bevezető egyrészt az érdeklődőknek lehet érdekes, másrészt jelezni szeretném, hogy az a tény, hogy ma az egyik óvónénink nem tudott oviba jönni, mert megbetegedett, mit is jelent: a másik óvónéni egyedül viszi végig az egész napot a popsitörléstől a kásafőzésen és kinti sarazáson (le-fel öltöztetésen és vigasztaláson )keresztül a benti művészeti munkát is beleértve. Ugyan sok gyermek hiányzik, úgy 15-18 gyermek várható mára, azrét ezt egyedül jókedvűen, tartalommal és figyelmesen végigcsinálni "nem semmi" . És ha azt hiszitek, hogy óvónénink aggódik a mai nap miatt, akkor tévedtek, feleim. Mert végigcsinálja, az bizonyos. És közben még ott van a kicsi fia is a másik csoportban beszoktatáson és időnként oda-oda szalad a mamához egy kis vigaszra. Nem ok nélkül - nekem ez utóbbi is nagoyn fontos. Örülök neki, hgoy ott a kisfia és nem godnolom, hgoy akadályozza a munkát. Sőt! az én kisfiam boldogan meséli őt is. Nekem ez egy kis elégtételt jelent, felteszem, nem kell részleteznem, miért. Van aki érti majd.
A másik óvónéni ezalatt előkészíti a művészeti tevékenységet (rajz/festés/gyurma/cipósütés/gyapjúképkészítés), közben közben orrot/popsit töröl öltöztet/vetkőztet, megölel, odaad, elvesz, mosolyog, dudorász.
Mindezeken felül mindkét óvónéni folyamatosan megfigyel, rögzít, biztosítja a kinti és benti szabad játék és munka feltételeit és maga is folyamatosan elmélyült tevékenységet végez. Együtt csinálják végig a ritmikus rész körjátékait és a mesét a nap végén.
Minden nap van hosszú kinti játék, az eső/hó/sár nem akadály, hanem az életünk természetes része, kívánatos megélni. Örömteli a sarazás, homokozás, nem baj, ha sáros/piszkos lesz a ruha, arra való a mosás ;-)
Eme hosszabb bevezető egyrészt az érdeklődőknek lehet érdekes, másrészt jelezni szeretném, hogy az a tény, hogy ma az egyik óvónénink nem tudott oviba jönni, mert megbetegedett, mit is jelent: a másik óvónéni egyedül viszi végig az egész napot a popsitörléstől a kásafőzésen és kinti sarazáson (le-fel öltöztetésen és vigasztaláson )keresztül a benti művészeti munkát is beleértve. Ugyan sok gyermek hiányzik, úgy 15-18 gyermek várható mára, azrét ezt egyedül jókedvűen, tartalommal és figyelmesen végigcsinálni "nem semmi" . És ha azt hiszitek, hogy óvónénink aggódik a mai nap miatt, akkor tévedtek, feleim. Mert végigcsinálja, az bizonyos. És közben még ott van a kicsi fia is a másik csoportban beszoktatáson és időnként oda-oda szalad a mamához egy kis vigaszra. Nem ok nélkül - nekem ez utóbbi is nagoyn fontos. Örülök neki, hgoy ott a kisfia és nem godnolom, hgoy akadályozza a munkát. Sőt! az én kisfiam boldogan meséli őt is. Nekem ez egy kis elégtételt jelent, felteszem, nem kell részleteznem, miért. Van aki érti majd.
2009. szeptember 19., szombat
Az Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért nyilatkozata:
"Tervezett módon otthonszülni minden civilizált országban szabad, sok
országban pedig alapvetõ jog. Ez azért van így, mert a tervezett,
szaksegítséggel kísért otthonszülés ugyanolyan biztonságos, mint a
kórházi, ráadásul kevesebb komplikációval és beavatkozással jár.
Geréb Ágnes nyilvánvalóan helyesen járt el akkor, amikor mentõt hívott
ha komplikációt észlelt otthonszülés közben ahol bábai
(szülésznõi) minõségében -- aminek gyakorlásától nem tiltották el --
jelen volt. A mentõszolgálat és a rendõrség viszont ebben az esetben
felelõtlenül járt el, mert az eset nyilvánosságrahozatalá val olyan
helyzetet teremt, amelyben Geréb Ágnesnek, kollégáinak és az
otthonszülést választó anyáknak félniük kell. Ez a viselkedés a két
intézmény részérõl azért különösen veszélyes, mert az otthonszülések
nem kis százalékánál szükség van a mentõszolgálat közremûködésére. Az
anyák és az újszülöttek alapvetõ érdeke, hogy minden ilyen alkalommal
félelem nélkül igénybe tudják venni a sürgõsségi ellátást.
Ezért kérjük az Országos Mentõszolgálatná l illetve a szülészeti
ellátásban dolgozó kollégákat, hogy a tervezett, szaksegítséggel
kísért otthonszülés során fellépõ komplikációk miatt hozzájuk
fordulókat megkülönböztetés nélkül lássák el és az ellátás tényérõl
csak az arra illetékes szerveket értesítsék. A sajtó illetve a
rendõrség értesítése nem indokolt, veszélyezteti az egészségügyi
ellátásba vetett bizalmat és ezzel veszélyezteti a szülõ nõk, a
magzatok és az újszülöttek egészségét."
Az Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért nevében
Dr Frigyes Júlia orvos, pszichiáter
és
Dr Lobmayer Péter, orvos, epidemiológus
országban pedig alapvetõ jog. Ez azért van így, mert a tervezett,
szaksegítséggel kísért otthonszülés ugyanolyan biztonságos, mint a
kórházi, ráadásul kevesebb komplikációval és beavatkozással jár.
Geréb Ágnes nyilvánvalóan helyesen járt el akkor, amikor mentõt hívott
ha komplikációt észlelt otthonszülés közben ahol bábai
(szülésznõi) minõségében -- aminek gyakorlásától nem tiltották el --
jelen volt. A mentõszolgálat és a rendõrség viszont ebben az esetben
felelõtlenül járt el, mert az eset nyilvánosságrahozatalá val olyan
helyzetet teremt, amelyben Geréb Ágnesnek, kollégáinak és az
otthonszülést választó anyáknak félniük kell. Ez a viselkedés a két
intézmény részérõl azért különösen veszélyes, mert az otthonszülések
nem kis százalékánál szükség van a mentõszolgálat közremûködésére. Az
anyák és az újszülöttek alapvetõ érdeke, hogy minden ilyen alkalommal
félelem nélkül igénybe tudják venni a sürgõsségi ellátást.
Ezért kérjük az Országos Mentõszolgálatná l illetve a szülészeti
ellátásban dolgozó kollégákat, hogy a tervezett, szaksegítséggel
kísért otthonszülés során fellépõ komplikációk miatt hozzájuk
fordulókat megkülönböztetés nélkül lássák el és az ellátás tényérõl
csak az arra illetékes szerveket értesítsék. A sajtó illetve a
rendõrség értesítése nem indokolt, veszélyezteti az egészségügyi
ellátásba vetett bizalmat és ezzel veszélyezteti a szülõ nõk, a
magzatok és az újszülöttek egészségét."
Az Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért nevében
Dr Frigyes Júlia orvos, pszichiáter
és
Dr Lobmayer Péter, orvos, epidemiológus
2009. szeptember 17., csütörtök
Petike! Juliska! Megyünk az oviba! - hívja Dominó a babáit minden reggel 7-kor. Néha Juliska otthon akar maradni inkább.
Tegnap este írtam egy hosszú jegyzetet a szülői est után, egy elkeseredős-kétkedőset, aztán mára megváltozott az egész tartalom. Ennyi érvényes belőle:
A második szülői estünk után itthon csücsülök és rágom a tanulságokat - a levontakat és amik még csak gomolyognak alakot öltögetve.
Nos, a mai nap kínált nekünk mindent: sírást, belenyugvást, elhatározást, reményt és katartikus örömet. Pont, mint az életünk úgy általában, egy napba sűrítve a lényeg.
Óvodás lett a kisfiam.
Két hete kezdődött. Akkor már a régi gyerekek túl voltak az egy hetes újraegymáshozszokósösszemelegedős találkozásokon, jöhettek az újak. Sok új gyermek van, néhányan közülük szerencsésen testvérrel-unokatestvérrel-közeli baráttal együtt, más, nagyobb gyerekek egyedül, de némi ovis múlttal a hátuk mögött gyorsan megszokták a helyzetet.
A kicsiknek (3,5-4,5 között) ez nem megy könnyen.
Szerdán az udvari játékra csatlakozhattunk, azon a héten végig másfél óra volt a mi óvodai életünk. Nehéz volt, Dominó nem értette, miért nem megyünk már reggel, hattól tízig a feszült várakozásba teljesen belefáradt, majd az egyórás kinti játék után méltatlankodott, amiért már haza kell jönnie. Biztató kezdet volt.
Hétfőn jöhetett a reggeli kezdés, az izgalom, a boldogító remények. Eleinte elég jól ment a dolog, én az előtérben kézimunkáztam a többi várakozó szülővel, sikerült mindig elég hamar visszaterelnem Dominót a csoportszobába, ha valamit szeretett volna, sikerült könnyedén az óvónénikhez átirányítani. Viszonylag kevés kijárkálással kihúztuk 10-ig, amikor az óvónénik szeretettel elbocsájtottak minket többi apróka sorstársunkkal. Újabb méltatlankodás: még maradjunk, még játsszunk, mikor maradhatunk itt sokáig?
Szerdán már kevesebb volt a bent töltött idő és több az előtérben időzés, bár szívesen részt vett a művészi tevékenységekben, boldogan rajzolt, festett. Szerdán már fáradtabbak voltak a gyerekek az esős idő miatt, de azrét elég jól ment a nap, csütörtökön már többször kellett határozottan visszaterelni, pedig volt cipósütés is, ma reggel pedig egyáltalán be sem volt hajlandó lépni a csoportszobába. Óvónénire rá se nézett, sőt, kijelentette, hogy nem szereti(nekem jelentette ki). Mindezt úgy, hogy közben folyamatosan az oviról beszél, mindenkit figyel, tudja, kin milyen ruha van, hgoy hívják, mit játszik, alig várja, hgoy menjünk. CSak épp úgy gondolja, az ovi az a csodajó hely, ahol a mama is ott van. Hát bizony nem . És az (Isten áldotta csodakedves szeretetgombóc) óvónénire azért haragszik, mert ő az, aki őt a mamától elválasztja. Micsoda érzelmek hullámzanak egy ilyen ovibeszoktatással a kisgyermekben! Mekkora óriási lépés végleg leválni a mamáról! És mekkora dolog leválni a gyermekről...
Szerencsére én már az ovikezdetre sikeresen túljutottam a leválásnak a nagy részén és biztosan állíthatom, hogy óvodaérett lettem. És még így is, ennyi teherrel kevesebbel együtt is nagyon nehezen ment a dolog. Ma reggel, amikor egy fél órája már körülöttem sertepertélt makacsul a gyermek, mindkét drága óvónéni folyamatos hívó szavára sem hajlandó bemenni, akkor azt éreztem: feladom. Hiába, hogy hétfőtől dolgozom és muszáj, hogy a kicsi ember ovis legyen, én ezt a fájdalmat most nem tudom rárakni, várjunk még, majd valahogy visszatalálunk egy-két hónap múlva az ovihoz - gondoltam én ezt, mert azért ki nem mertem még mondani, annyira akartuk ezt az ovit mindannyian. Ott ültem az előtérben, kezemben a horgolótű és tanácstalan voltam. És akkor jött a drága A és azt mondta: ez így nem fog menni. Menj el a boltba, sétálj egyet!
Tudvalévő, hogy W-oviban hosszú a beszoktatás, néha egy fél évig is eltarthat. Mert óvatosan, lassan közelítünk. A mi ovinkban híresen hosszúra nyúlnak ezek a beszoktatós idők..És akkor itt vagyunk mi, akiknek muszáj gyorsan beszokni. Muszáj Úr nagy úr... De ezzel megszegünk egy csomó alapvetést, amely a gyermek érdekét szolgálná. Viszont néha szabályt kell szegni. Most is így tettünk: úgy mentem el az oviból, hgoy nem szóltam Dominónak, egyszerűen elillantam, rábízva A-ra és K-ra a dolgot.
Sétáltam, gesztenyét szedtem, meglátogattam kedves barátaimat, elmentünk a közeli játszótérre és nagyokat beszélgettünk az élet dolgairól. És akkor, úgy másfél óra után csörgött a telefon: A. hívott. Nem, nem kell visszaszaladnom, azrét hívott, hgoy megnyugtasson, minden nagyon szép, ráérek, csak később menjek. Délre? - kérdem én. Nem, csak fél 1-re. A mesére is maradhat!!! Aki túl van már egy ilyen boszoktatáson, érti csak: a mesén ott maradni mindent jelent. Óvodaérettséget, a képességet, hogy egy közösségnek tagja legyen. A mese mély, lelki-szellemi táplálék, azt végigülni csöndben egy egész nap után hatalmas dolog.
Én akkor, ott a telefonban oylan hálát és boldogságot éreztem, amit leírni szavakkal nagyon nehéz. Ezek a csodás emberek, a mi óvónénijeink, a csoportban lévő fantasztikus gyerekek és az én édes Zsömlegombócom együtt csodát tettek. Mikor fél 1-re odaértem, az ölelés után azzal fogadott: maradjunk még itt az oviban, ne menjünk még haza!
Óvodás lett a kisfiam.
Hétfőn munkanap :-)
A második szülői estünk után itthon csücsülök és rágom a tanulságokat - a levontakat és amik még csak gomolyognak alakot öltögetve.
Nos, a mai nap kínált nekünk mindent: sírást, belenyugvást, elhatározást, reményt és katartikus örömet. Pont, mint az életünk úgy általában, egy napba sűrítve a lényeg.
Óvodás lett a kisfiam.
Két hete kezdődött. Akkor már a régi gyerekek túl voltak az egy hetes újraegymáshozszokósösszemelegedős találkozásokon, jöhettek az újak. Sok új gyermek van, néhányan közülük szerencsésen testvérrel-unokatestvérrel-közeli baráttal együtt, más, nagyobb gyerekek egyedül, de némi ovis múlttal a hátuk mögött gyorsan megszokták a helyzetet.
A kicsiknek (3,5-4,5 között) ez nem megy könnyen.
Szerdán az udvari játékra csatlakozhattunk, azon a héten végig másfél óra volt a mi óvodai életünk. Nehéz volt, Dominó nem értette, miért nem megyünk már reggel, hattól tízig a feszült várakozásba teljesen belefáradt, majd az egyórás kinti játék után méltatlankodott, amiért már haza kell jönnie. Biztató kezdet volt.
Hétfőn jöhetett a reggeli kezdés, az izgalom, a boldogító remények. Eleinte elég jól ment a dolog, én az előtérben kézimunkáztam a többi várakozó szülővel, sikerült mindig elég hamar visszaterelnem Dominót a csoportszobába, ha valamit szeretett volna, sikerült könnyedén az óvónénikhez átirányítani. Viszonylag kevés kijárkálással kihúztuk 10-ig, amikor az óvónénik szeretettel elbocsájtottak minket többi apróka sorstársunkkal. Újabb méltatlankodás: még maradjunk, még játsszunk, mikor maradhatunk itt sokáig?
Szerdán már kevesebb volt a bent töltött idő és több az előtérben időzés, bár szívesen részt vett a művészi tevékenységekben, boldogan rajzolt, festett. Szerdán már fáradtabbak voltak a gyerekek az esős idő miatt, de azrét elég jól ment a nap, csütörtökön már többször kellett határozottan visszaterelni, pedig volt cipósütés is, ma reggel pedig egyáltalán be sem volt hajlandó lépni a csoportszobába. Óvónénire rá se nézett, sőt, kijelentette, hogy nem szereti(nekem jelentette ki). Mindezt úgy, hogy közben folyamatosan az oviról beszél, mindenkit figyel, tudja, kin milyen ruha van, hgoy hívják, mit játszik, alig várja, hgoy menjünk. CSak épp úgy gondolja, az ovi az a csodajó hely, ahol a mama is ott van. Hát bizony nem . És az (Isten áldotta csodakedves szeretetgombóc) óvónénire azért haragszik, mert ő az, aki őt a mamától elválasztja. Micsoda érzelmek hullámzanak egy ilyen ovibeszoktatással a kisgyermekben! Mekkora óriási lépés végleg leválni a mamáról! És mekkora dolog leválni a gyermekről...
Szerencsére én már az ovikezdetre sikeresen túljutottam a leválásnak a nagy részén és biztosan állíthatom, hogy óvodaérett lettem. És még így is, ennyi teherrel kevesebbel együtt is nagyon nehezen ment a dolog. Ma reggel, amikor egy fél órája már körülöttem sertepertélt makacsul a gyermek, mindkét drága óvónéni folyamatos hívó szavára sem hajlandó bemenni, akkor azt éreztem: feladom. Hiába, hogy hétfőtől dolgozom és muszáj, hogy a kicsi ember ovis legyen, én ezt a fájdalmat most nem tudom rárakni, várjunk még, majd valahogy visszatalálunk egy-két hónap múlva az ovihoz - gondoltam én ezt, mert azért ki nem mertem még mondani, annyira akartuk ezt az ovit mindannyian. Ott ültem az előtérben, kezemben a horgolótű és tanácstalan voltam. És akkor jött a drága A és azt mondta: ez így nem fog menni. Menj el a boltba, sétálj egyet!
Tudvalévő, hogy W-oviban hosszú a beszoktatás, néha egy fél évig is eltarthat. Mert óvatosan, lassan közelítünk. A mi ovinkban híresen hosszúra nyúlnak ezek a beszoktatós idők..És akkor itt vagyunk mi, akiknek muszáj gyorsan beszokni. Muszáj Úr nagy úr... De ezzel megszegünk egy csomó alapvetést, amely a gyermek érdekét szolgálná. Viszont néha szabályt kell szegni. Most is így tettünk: úgy mentem el az oviból, hgoy nem szóltam Dominónak, egyszerűen elillantam, rábízva A-ra és K-ra a dolgot.
Sétáltam, gesztenyét szedtem, meglátogattam kedves barátaimat, elmentünk a közeli játszótérre és nagyokat beszélgettünk az élet dolgairól. És akkor, úgy másfél óra után csörgött a telefon: A. hívott. Nem, nem kell visszaszaladnom, azrét hívott, hgoy megnyugtasson, minden nagyon szép, ráérek, csak később menjek. Délre? - kérdem én. Nem, csak fél 1-re. A mesére is maradhat!!! Aki túl van már egy ilyen boszoktatáson, érti csak: a mesén ott maradni mindent jelent. Óvodaérettséget, a képességet, hogy egy közösségnek tagja legyen. A mese mély, lelki-szellemi táplálék, azt végigülni csöndben egy egész nap után hatalmas dolog.
Én akkor, ott a telefonban oylan hálát és boldogságot éreztem, amit leírni szavakkal nagyon nehéz. Ezek a csodás emberek, a mi óvónénijeink, a csoportban lévő fantasztikus gyerekek és az én édes Zsömlegombócom együtt csodát tettek. Mikor fél 1-re odaértem, az ölelés után azzal fogadott: maradjunk még itt az oviban, ne menjünk még haza!
Óvodás lett a kisfiam.
Hétfőn munkanap :-)
2009. augusztus 29., szombat
Kedves barátom: szeptemberi tanévkezdés
Persze, még augusztus van, de egész hónapban érződött már szeptember szele. Hónap elején már vastag avartakaró ropogott a Ligetben a lábunk alatt. CSípős reggelek és fázós esték találtak minket a szabadban gyakorta. Lehet, hogy ez így nem hangzik nagyon vonzóan, de a szeptember egy olyan dolgot is jelent nekünk, ami engem is mindig, egészen kisgyermek korom óta folyamatosan boldogsággal tölt el: a tanév kezdetét. Jelesül nekünk ez most óvodát jelent, a kisfiam első hivatalos közösségét (bár igen sok eddig megismert és megszeretett közösségi taggal együtt), hát különösen izgatott várakozással tekintünk a tanév elé.
A Waldorf intézményeket a szülők tartják fent. Anyagilag, lelkileg, fizikailag. Ez rengeteg - külső és belső - munkát jelent. A héten takarítottunk és felújítottunk. Mivel ez a mi gyönyörűszép óvodánk elég régi már, sok, jól bevált bútorral és tárggyal, így azokhoz alkalmazkodva tudunk tovább dolgozni, nem kell teljesen előről kezdeni a munkát.
A nyáron több apróbb-nagyobb felújítási munkát végeztek a szülők, a héten pedig mindannyian belevetettük magunkat a - jól megszervezett! - munkába. Takarítottunk, mostunk, festettünk, olajoztunk, szögeltünk, fúrtunk. A végeredmény egy csodás ovi lett. ÉS az egész munka annyira gördülékenyen, békésen, örömmel teli zajlott, hogy ez nem is lehet kétséges. Msot már csak az óvónéniknek van dolga, akik megszellemítik - önmagukból és az univerzumból merített szellemiséggel - a kis csoportunk mindennapjait. Persze ehhez majd mi, szülők is hozzáadjuk a magunkét.
Ma megkezdődött a tanév, hivatalosan is: kirándultunk. Együtt, az óvónénik, a szülők, a testvérek és legfőképpen a szemünk fényei. Az óvodások. Akik az óvónénikkel (és néhány apróbb, egyedül még menni nem akaródzó gyermek szüleivel együtt) sétáltak egyet egy különleges fához és ott megkapták a jelüket. Midnenki kapott egy festett kövecskét, amin a jele üvegfestékkel felfestve csücsül. Dominó egy narancsszínű követ és lovacskát kapott.
Ez a jel dolog többünknek gondot okozott korábban - nem igazán illik bele a waldorfos képbe, szükségtelen is. De a mi két kedves óvónénink olyan módot talált a jelek átadására, hogy még ezt is jó szívvel el tudom engedni - és talán a többek is így gondolják ezt. Végülis erről szól a mi felnőtt ovis létünk - egymást támogatva kell dolgoznunk a gyermekekért és néha kompromisszumot - nem megalkuvást!!! - kell találnunk.
Úgy dél felé irgalmatlanul fáradt gyerekekkel bandukoltunk le a hegyről. Találtunk egy halott szervasbhogarat, Dominó tenyerébe épp belefért. Egyetlen gyerektől se hallottam, hogy fúj, boá, undorító izé, hanem mindenki jött megnézni, legtöbben nagy örömmel konstatálták, hgoy hamarosan a bogárka is megy az oviba. Majd az óvónénik megtalálják a helyét. Ahogy a miénket is megtalálták.
A nyáron néhány szülővel horgolni tanultunk, labdahálót készítettünk (amivel hagyományosan a második osztályban kezdődik a horgolás, számos okból), most pedig folytatjuk majd a heti összejövetelünket: kis palacktakaró táskát horgolunk/kötünk/varrunk. Ez egy hagyomány itt, mivel a waldorfos gyerekek esőben-fagyban-sárban a szabadban játszanak - többnyire hatalmas mozgásigényüket bőségesen kielégítő ugrálás-rohangálás közepette), kell a folyadékutánpótlás. Erre itt nálunk mindenkinek van egy kis félliteres palackja, amelyet egy kis felakasztható táskába teszünk. Mint egy kis válltáska. Télen melegít, nyáron nem csúszik ki az izzadt tenyerekből a síkos vizesüveg. És közben pedig a heti rendszeres séta alkalmával a vállon lóg, hogy kéznél legyen.
Hát így, iylen sok tervvel, örömmel indulunk neki a kisbaba-kisgyermekkorból egy újabba. Jó nekünk :)
A Waldorf intézményeket a szülők tartják fent. Anyagilag, lelkileg, fizikailag. Ez rengeteg - külső és belső - munkát jelent. A héten takarítottunk és felújítottunk. Mivel ez a mi gyönyörűszép óvodánk elég régi már, sok, jól bevált bútorral és tárggyal, így azokhoz alkalmazkodva tudunk tovább dolgozni, nem kell teljesen előről kezdeni a munkát.
Ma megkezdődött a tanév, hivatalosan is: kirándultunk. Együtt, az óvónénik, a szülők, a testvérek és legfőképpen a szemünk fényei. Az óvodások. Akik az óvónénikkel (és néhány apróbb, egyedül még menni nem akaródzó gyermek szüleivel együtt) sétáltak egyet egy különleges fához és ott megkapták a jelüket. Midnenki kapott egy festett kövecskét, amin a jele üvegfestékkel felfestve csücsül. Dominó egy narancsszínű követ és lovacskát kapott.
Ez a jel dolog többünknek gondot okozott korábban - nem igazán illik bele a waldorfos képbe, szükségtelen is. De a mi két kedves óvónénink olyan módot talált a jelek átadására, hogy még ezt is jó szívvel el tudom engedni - és talán a többek is így gondolják ezt. Végülis erről szól a mi felnőtt ovis létünk - egymást támogatva kell dolgoznunk a gyermekekért és néha kompromisszumot - nem megalkuvást!!! - kell találnunk.
Úgy dél felé irgalmatlanul fáradt gyerekekkel bandukoltunk le a hegyről. Találtunk egy halott szervasbhogarat, Dominó tenyerébe épp belefért. Egyetlen gyerektől se hallottam, hogy fúj, boá, undorító izé, hanem mindenki jött megnézni, legtöbben nagy örömmel konstatálták, hgoy hamarosan a bogárka is megy az oviba. Majd az óvónénik megtalálják a helyét. Ahogy a miénket is megtalálták.
A nyáron néhány szülővel horgolni tanultunk, labdahálót készítettünk (amivel hagyományosan a második osztályban kezdődik a horgolás, számos okból), most pedig folytatjuk majd a heti összejövetelünket: kis palacktakaró táskát horgolunk/kötünk/varrunk. Ez egy hagyomány itt, mivel a waldorfos gyerekek esőben-fagyban-sárban a szabadban játszanak - többnyire hatalmas mozgásigényüket bőségesen kielégítő ugrálás-rohangálás közepette), kell a folyadékutánpótlás. Erre itt nálunk mindenkinek van egy kis félliteres palackja, amelyet egy kis felakasztható táskába teszünk. Mint egy kis válltáska. Télen melegít, nyáron nem csúszik ki az izzadt tenyerekből a síkos vizesüveg. És közben pedig a heti rendszeres séta alkalmával a vállon lóg, hogy kéznél legyen.
Hát így, iylen sok tervvel, örömmel indulunk neki a kisbaba-kisgyermekkorból egy újabba. Jó nekünk :)
2009. július 19., vasárnap
Calendar of the Soul
[July 19, 2009 - July 25, 2009]
Fifteenth Week
I feel enchanted weaving
Of spirit within outer glory.
In dullness of the senses
It has enwrapt my being
In order to bestow the strength
Which in its narrow bounds my I
Is powerless to give itself.
___________________________________
English translation by Ruth and Hans Pusch
___________________________________
Ich fühle wie verzaubert
Im Weltenschein des Geistes Weben:
Es hat in Sinnesdumpfheit
Gehüllt mein Eigenwesen,
Zu schenken mir die Kraft:
Die, ohnmächtig sich selbst zu geben,
Mein Ich in seinen Schranken ist.
__________________________________
Egy hónap múlva elhajózunk. Még csak az indulás időpontja ismeretes, a kikötő helyszíne egyelőre meglepetés marad. Az előkészületeket megkezdtük. Ha bárkinek nálunk ideiglenesen állomásozik holmija/könyve/szerkentyűje, kérem, jelezze, szeretném még most problémamentesen visszaszolgáltatni, hgoy ne később, a leragasztott dobozokból kelljen előbányászni.
köszönöm!
[July 19, 2009 - July 25, 2009]
Fifteenth Week
I feel enchanted weaving
Of spirit within outer glory.
In dullness of the senses
It has enwrapt my being
In order to bestow the strength
Which in its narrow bounds my I
Is powerless to give itself.
___________________________________
English translation by Ruth and Hans Pusch
___________________________________
Ich fühle wie verzaubert
Im Weltenschein des Geistes Weben:
Es hat in Sinnesdumpfheit
Gehüllt mein Eigenwesen,
Zu schenken mir die Kraft:
Die, ohnmächtig sich selbst zu geben,
Mein Ich in seinen Schranken ist.
__________________________________
Egy hónap múlva elhajózunk. Még csak az indulás időpontja ismeretes, a kikötő helyszíne egyelőre meglepetés marad. Az előkészületeket megkezdtük. Ha bárkinek nálunk ideiglenesen állomásozik holmija/könyve/szerkentyűje, kérem, jelezze, szeretném még most problémamentesen visszaszolgáltatni, hgoy ne később, a leragasztott dobozokból kelljen előbányászni.
köszönöm!
2009. július 11., szombat
My Baby Krshna
Kép forrása
Mindenkinek vannak az életében olyan kötődései, amikre talán racionális magyarázatot nem talál. Nekem India ilyen. Olaszország is, persze, de az egyértelmű, heves és állandó szerelem. Ott én azonnal és folyamatosan boldog vagyok, lélegzem, elmerülök az ismerősségben (talán ezért visz msotanában ritkán arra a sorosm: nicns vele megoldandó feladatom). India más. Vonz és taszít, kemény munkám van vele, bénítóan hiányzik és félelmetesnek találom, hogy újra menjek. Félelmetes Dominó születése óta. Tudom, hogy nem tudnám őt ott a saját elveim sezrint nevelni, tudom, hgoy folyamatosan konfliktusokba keverednék emiatt. Mégis, onnan is származik, fontos, hgoy megismerje lényének azt a részét is.
A legutóbbi Pránanadí klubon kezembe került a gyermek Krshna képe, amin épp a tejet locsolja ki és a vajat nyalogatja. Mutattam is Dominónak: pont olyan, mint ő. Ugyanolyan külsőre, ugyanúgy a szeme se áll jól és imádnivalóan huncut. Persze ez nagyon megtetszett a kicsi faimnak, úgyhgoy elhatároztam, elkezdek neki mesélni az indiai mesevilágról, az isteni lényekről. Itt az ideje, hgoy elkezdjük ezt is. (sajnos nem találom az interneten azt a képet, ha valakinek megvan, hálásan köszönném és feltenném ide)
Vasárnap Szekérfesztivál lesz, a Krshna Tudatúak szervezésébn. Persze nem tudok teljesen azonosulni velük, egy csomó mindenben eltér a felfogásunk, másként közelítek, de mégis, ez egy elérhető és külsőségeiben is megfelelő India-kép számomra is. No meg rengeteg kedves ember, ismerős ízek - még ha én másként, mástól, eredeti formában tanultam is, mégiscsak van sok közös vonás.
Szeretnék majd elmenni Dominóval bicajjal néhány napra a Krshna Völgybe is, hgoy ott egy kicsit portyázzunk és megfigyeljük az organikus földművelést és életformát.
Dominó közelgő nevenapján pedig egy riksás kirándulást tervezek a Ligetben vagy az Andrássy úton - mert már Budapesten is vannak bicajos riksák, szép, piros kiskocsikkal.
Hétvégi kalandjaink az elemekkel
Pénteken szalonnasütést szerveztünk a Róka-hegyen. Végül azokkal az ovistársainkkal, akik épp nem nyaraltak-szülinapoztak - illetve akiket nem zavar a húsevés látványa - felmentünk a hegyre és viszonylag hamar összerittyentettünk a helyi faanyagból egy kis tüzet, a boronatárcsán pedig meg is sült a szalonnamüzli (mindenféle zöldségeket hozzásütve). A gyerekek pedig nyárson sütöttek az uborkától az almáig mindenfélét a szalonnájuk mellé. Ugyan 5 másodperc alatt áztunk bugyiig csuromvizessé (esőkabátban és ponyva alatt is), de csodás volt együtt ázni a hegyen. Aztán életem legfinomabb armagnac-ját kortyolgatva és a megsült midnenféle finomságokat eszegetve jól elanekdotáztunk az eseménydús estén. Ez volt Dominó első esti programja - és nagyon jól sikerült. Azóta már elmesélte nekem, hogy mennyire szereti a villámot, és Peti is felmegy ügyesen az égre és lehoz neki onnan időnként szép kicsi villámokat, mert azokat ő úgy de úgy szereti! Anyja fia. Bolondulunk a viharért.
Másnap reggel kölcsönkaptunk egy bicajt és kikerekeztünk a Hajógyári szigetre. Hasítottuk a levegőt, mámorító volt! Mintha nyaralnánk: Római-part, Csillaghegy, Duna, sziget, bicajozás, szalonnasütés. Hát így aztán lehet élni, kérem :-D
Gyereksziget az óbudai Hajógyári szigeten. Tudtam korábban is róla, de én nem bírom elviselni azt a gagyi vidámparki hangulatot, ami ezt körülveszi, így eszembe se jutott, hogy kimenjünk. (tudom, apukám msot erre rámpirítana: bezzeg gyerekkoromban nem derogált a buli! Na persze, de akkor nem volt más. Ahhoz szokott szemünk-fülünk. Azóta viszont már más a világ, mi is mások vagyunk )
Szerencsére kedves ovistársaink meggyőztek: van ott értelmes időtöltenivaló is. És milyen igazuk lett!
Lehetett báránykákat és lovakat simogatni:
Kötöttem kosarat nagy megelégedéssel
Míg én kosarat fontam, Dominó mellettem autózott, illetve Szilvivel vert kötelet - ebben már van gyakorlata, hiszen a Retextiles rendezvényeken segédkezett már a fötrőtekerésben korábban is.
A Huszárlovascsapat kínálata a lovas élményeket: körmözték a lovakat, lehetett férfias játékokat játszani (patkó- és karikadobás, kardkészítés) és lovagolni.
Persze Dominónak is izgalmas és örömteli időtöltést jelentett az egész lovas kompánia. Lehetett a karikákat hajigálni, bottal célbadobni és legfőképp lovagolni és a lovas bácsikkal beszélgetni. Élete első lovaglását most kapta ajándékba - mindjárt a legnagyobb lóra ülhetett fel - és ugye, mintha csak odateremtették volna nyeregbe? (eprsze a tűző napon telefonnal fényképzeni nem eredményez művészi áélmáényt, de azért felismerhető a gyermek a nagy fehér lovacskán (a fehér az lómegnevezésben szürke :-D)Ezen magam is meglepődtem, épp akkor ébredt, amikor elkezdődött a lovagoltatás (bizony, még mindig hordozom a 3 éves kisfiamat!), arra számítottam, hogy egy kicsit meg lesz szeppenve, de nem.
Megtanultunk jelnyelven rengeteg állatot, a legfontosabb kifejezéseket és rendkívül jól szórakoztunk. Tanárunk egy csodás fiatal pedagógus , nagyon sokat tanultam tőle. Egy pillanatig nem hagyta elkalandozni a figyelmünket. Nekem ez volt a nap fénypontja.
A kiállított rendőrautóban beülve pedig minden gombot végignyomogatott, nagy boldogan vezette az autót a rendőrbácsikám :) majd mindannyiunk meglepetésére az urh- készüléken beszólt a központba, ahol visszaválaszoltak neki - volt nagy derültség :-D
Végül egy nagyon szép napot töltöttünk ott - és sikerült teljesen függetlenedni a csinnadratta cirkusztól - két világ volt ott egymás mellett. Jövőre is elmegyünk majd, így tényleg érdemes.
Másnap reggel kölcsönkaptunk egy bicajt és kikerekeztünk a Hajógyári szigetre. Hasítottuk a levegőt, mámorító volt! Mintha nyaralnánk: Római-part, Csillaghegy, Duna, sziget, bicajozás, szalonnasütés. Hát így aztán lehet élni, kérem :-D
Gyereksziget az óbudai Hajógyári szigeten. Tudtam korábban is róla, de én nem bírom elviselni azt a gagyi vidámparki hangulatot, ami ezt körülveszi, így eszembe se jutott, hogy kimenjünk. (tudom, apukám msot erre rámpirítana: bezzeg gyerekkoromban nem derogált a buli! Na persze, de akkor nem volt más. Ahhoz szokott szemünk-fülünk. Azóta viszont már más a világ, mi is mások vagyunk )
Szerencsére kedves ovistársaink meggyőztek: van ott értelmes időtöltenivaló is. És milyen igazuk lett!
Lehetett báránykákat és lovakat simogatni:
Kötöttem kosarat nagy megelégedéssel
Míg én kosarat fontam, Dominó mellettem autózott, illetve Szilvivel vert kötelet - ebben már van gyakorlata, hiszen a Retextiles rendezvényeken segédkezett már a fötrőtekerésben korábban is.
A Huszárlovascsapat kínálata a lovas élményeket: körmözték a lovakat, lehetett férfias játékokat játszani (patkó- és karikadobás, kardkészítés) és lovagolni.
Persze Dominónak is izgalmas és örömteli időtöltést jelentett az egész lovas kompánia. Lehetett a karikákat hajigálni, bottal célbadobni és legfőképp lovagolni és a lovas bácsikkal beszélgetni. Élete első lovaglását most kapta ajándékba - mindjárt a legnagyobb lóra ülhetett fel - és ugye, mintha csak odateremtették volna nyeregbe? (eprsze a tűző napon telefonnal fényképzeni nem eredményez művészi áélmáényt, de azért felismerhető a gyermek a nagy fehér lovacskán (a fehér az lómegnevezésben szürke :-D)Ezen magam is meglepődtem, épp akkor ébredt, amikor elkezdődött a lovagoltatás (bizony, még mindig hordozom a 3 éves kisfiamat!), arra számítottam, hogy egy kicsit meg lesz szeppenve, de nem.
Megtanultunk jelnyelven rengeteg állatot, a legfontosabb kifejezéseket és rendkívül jól szórakoztunk. Tanárunk egy csodás fiatal pedagógus , nagyon sokat tanultam tőle. Egy pillanatig nem hagyta elkalandozni a figyelmünket. Nekem ez volt a nap fénypontja.
A kiállított rendőrautóban beülve pedig minden gombot végignyomogatott, nagy boldogan vezette az autót a rendőrbácsikám :) majd mindannyiunk meglepetésére az urh- készüléken beszólt a központba, ahol visszaválaszoltak neki - volt nagy derültség :-D
Végül egy nagyon szép napot töltöttünk ott - és sikerült teljesen függetlenedni a csinnadratta cirkusztól - két világ volt ott egymás mellett. Jövőre is elmegyünk majd, így tényleg érdemes.
2009. július 10., péntek
Csomag érkezett
Még tavaly ősszel írt egy kedves blogolvasóm: érdekelne-e némi frissen nyírt birkagyapjú. Naná! Engem igazán éltetnek a kihívások, akkor is, ha időnként beletörik a bicskám némelyikbe. TAvasszal aztán telefon is érkezett: hamarosan nyírják a báránykák bundáját, készüljek. Készültem. Szerencsére a kedveseim egyike azonnal segítségemre sietett, így már csak várni kellett a hívásra. Megérkezett. Mehetünk a hat zsáknyi gyapjúért _ hat hatalmas zsáknyi, össezgyűjtötték a kis dunántúli falucska összes báránykájának bundáját a kedvünkért.
Ma este pedig megérkezett az áldásos tevékenység gyümölcse. Én igazán sok dologra fel voltam készülve, de ez minden várakozásomat felülmúlta. Egy lakótelepi félszobányi irgalmatlanul koszos gyapjú érkezett kies hetedik kerületi albérleményünkbe. Az egyik zsák egyharmada ázik épp a fürdőkádban. A macsek teljes extázisban szimatol és nem érti a dolgot :-D
A lanolin azonnal bevonata a kezemet, egy hosszabb szappanos tisztítás után is még finom puha. Pont, mit a gyapjűkülső, amit frissen lanolinoztam, úgy vonta be a nyer birkagyapjú lanolinja a bőröm.
Hogy innen hogyan tovább, arról egyelőre csak elgondolásom van, meg elméleti tudásom. Most mindenesetre jó mélyen belemerülünk a szellemiekbe az anyagon keresztül, mire kimosom ezt a tetemes mennyiségű koszt a gyapjúból :-D
Mivel msot nem tudtunk személyesen megismerkedni a gyűjtőmunka összes részvevőjével, feltétlenül ígérem: a folyamat végén az első kész anyag/ruhadarab/játék oda vándorol majd, Kőszárhegy kicsiny falujába. A másik kész darab pedig Gödöllő felé veszi majd útját. Addig csak ki kell várni, hogy megszüljem. Lehet, hogy kell 9 hónap is hozzá :)
Ma este pedig megérkezett az áldásos tevékenység gyümölcse. Én igazán sok dologra fel voltam készülve, de ez minden várakozásomat felülmúlta. Egy lakótelepi félszobányi irgalmatlanul koszos gyapjú érkezett kies hetedik kerületi albérleményünkbe. Az egyik zsák egyharmada ázik épp a fürdőkádban. A macsek teljes extázisban szimatol és nem érti a dolgot :-D
A lanolin azonnal bevonata a kezemet, egy hosszabb szappanos tisztítás után is még finom puha. Pont, mit a gyapjűkülső, amit frissen lanolinoztam, úgy vonta be a nyer birkagyapjú lanolinja a bőröm.
Hogy innen hogyan tovább, arról egyelőre csak elgondolásom van, meg elméleti tudásom. Most mindenesetre jó mélyen belemerülünk a szellemiekbe az anyagon keresztül, mire kimosom ezt a tetemes mennyiségű koszt a gyapjúból :-D
Mivel msot nem tudtunk személyesen megismerkedni a gyűjtőmunka összes részvevőjével, feltétlenül ígérem: a folyamat végén az első kész anyag/ruhadarab/játék oda vándorol majd, Kőszárhegy kicsiny falujába. A másik kész darab pedig Gödöllő felé veszi majd útját. Addig csak ki kell várni, hogy megszüljem. Lehet, hogy kell 9 hónap is hozzá :)
2009. július 1., szerda
Pránanadi napló 2.
Az egyes utáni eufórikus állapot sokáig tartott. jött az "energiaorgazmus", azonnal éreztem a hatást. Megjavítottam a telefont, a mosógépet. Aztán ahogy kaptam ezt a megalázást, visszautasítást, tökéletesen kiszolgáltatott helyzetet, akkor elkezdett hanyatlani, az utolsó hónapban egyáltalán nem tudtam végigcsinálni a kezelést. Úgy mentem a kettesre, hogy egy hónapig nem foglalkoztam fizikailag a kezeléssel, "csak" meditáltam. Az elég sikeres volt, mert hihetelen agresszív reakcióhullámokat hozott ki belőlem (ami egy darabig fájdalmas, de mindig hoz feloldást utána).
Amikor leültem a kettes tanfolyam kezdete előtt, a mellettem ülő társam kezében egy Steiner könyvet láttam. Egymásra nevettünk: jó kis tanfolyam lesz ez. Aztán mesterem, Lacus megjegyezte: ő is Steineren keresztül nőtt bele a spirituális látbe. Hát igen, jó tanfolyam lesz ez.
Maga a tanfolyam több szempontból is nehéz volt. Csak hárman voltunk és finoman szólva is nehezen működött a két középkorú antropozófus tudatos figyelme az egy ifjonc hiperaktív figyelemzavara és beszédkényszere (a társunk saját szavai ezek, és fedik a valóságot) miatt. Persze tudom, nekünk ott, hármunknak közünk volt egymáshoz, ha nem is tudjuk meg az okát feltétlenül, valamiben mi egyformák voltunk (ez Lacus mester figyelmeztetése).
A meditáció megint sok olyat hozott, amiről ezen a szinten még nem kaphattam visszaigazolást. Ahogy az egyesen a bevatás alatt végig láttam azokat a színeket, amelyeket most a kettes után használok és amelyeket nem beszélhettem meg az akkori szinten a mesteremmel, úgy most is láttam-éreztem oylan szimbólumot, amit majd csak a hármason tudhatok meg. Jól van ez így, tudom, hogy rendjén mennek a dolgok. A tanfolyam után egyáltalán nem éreztem, hogy én msot már tudok valamit, sőt, tele lettem bizonytalansággal. Az egyesen a beavatással oylan erőt kaptam, ami azonnal és mindig működött - visszaigazolást is kaptam róla saját magamtól. A kettes pedig hozta a nagy kételyeket -egészen addig, amíg rögtön a második napon a kisfiam orvérrzését megszüntettem egy pillanat alatt, nagymamám évek óta fájó lábában enyhítettem a fájdalmat, a fejfájásomat már félálomban, konkrét kezelés nélkül, pusztán a kezelés gondolatára is el tudom mulasztani. Mégis, sokáig úgy éreztem, kell nekem a biztonság. Nem jöttek a visszajelzések. Aztán elengedtem ezt, már nem is várom a visszajelzést, küldöm, amit a Fentebbvaló mond és hagyom, hgoy dolgozzon. Alakulok, már elmúlóban a bizonytalanságom, egyáltalán nem bánom, hogy nincs kéznél a füzetem még egy hétig, nem kell belenéznem, a pálca úgyis segít. Vagy nem, és akkor meg az a dolgom, hgoy hagyjam pihenni az ügyet. Mert néha a pálca hallgat. Meg se moccan. Oylankor bennem is el kell, hogy csendesendjen a kérdés.
Kaptam szép feladatokat: haldokló, családjától régen eltávolodott édesapa és gyermekei egymásratalálásának megsegítését, szenvedések enyhítését. Azt gondolhattam volna: egy rákos beteg haldoklása karmikus kérdés, nem szólhatok bele. Mondom: volna. Mert nem, beleszólhattam. Persze nem a karmikus kérdésbe, illetve mégis: hiszen az is karmikus, ha egymásra tud találni néhány ember, akik szoros testi ám laza érzelmi kötelékben érltek. És oylan szép, ami történik. Ha semmi másért, hát már ezért is megérte. Hogy látom, ahogy el tudják egymásnak modnani az útra indulás előtt, hgoy ott van az a szeretet, amit soha nem mondtak ki, nem mutattak. ÉS hogy sohase késő.
Az első néhány nap után a fél arcom (persze a bal fele, mi más?) hajtőtől állig olyan ragyás lett, amilyet én még nem láttam. Persze, tisztulok, rendben. napokig ott virított a ragya, aztán nyomtalanul elmúlt.
Utána hétvégén Dominó megmerevedett: nem tudott a lábára állni. Alvás után sírva ült kapaszkodva az ágy szélén. Azt hittem, csak elzsibbadt a lába, masszíroztam, de fájt neki. Szüleimnél voltunk - egyedül, csak az unokaüöcsi votl velünk . Áramszünet, telefonom épp lemerülőben, nincs otthon a másik telefon, segítséget se tudok kérni.Muszáj ahzamennünk, már három napja eljöttünk, a macska szomjanhal, nekünk nicns tiszta ruhánk, kendőt nem hoztunk, muszáj hazamenni. Se Lacus, se Éva nem elérhető, hiába küldöm nekik a kérést. Én küldöm a pálca szerintit, de nem elég. Szerencsére Orsi elérhető, küldi a magáét, majd utólag kiderül: Lacus is küldi, csak nem jelez a telefonom. 2 óra múlva már négykézkáb fájdalom nélkül közlekedett, 3 óra múlva sántítva, lassan járt, 4 óra múlva tudott rendesen menni. És mindezt egy iszonyú pánik, szorongás és rengeteg megalázkodás után. Majd egyszer megértem, túljutok rajta. Nem si próbálom megtudni, mi volt a baj fizikai szinten. Hiszen nyilvánvalóan az én problémám volt - az ő testi szintjén megjelenítve, így még fájdalmasabb...
Aztán másnap jött a magam mozdulatlansága: régi ismerősöm, a felső csigolyák és ízületek becsípődése, nyakam merevedése, nem tudom forgatni fejem, oldalra nézni és visítanék, úgy fáj. A bentrekedt szorongás megmerevedése. Lacus kezelt, csontizott (4/2), ami közben nem szabad mozogni. nem kicsit fájdalmas, hanem nagyon. És visítani se lehet, mert Dominó ott ül mellettem lélegzetvisszafojtva, nem ijeszthetem meg. Hát.. fincsi volt, de másnapra elmúlt nyomtalanul.
Amióta vége az ovinak, végre tudunk járni klubba, ugyan küzdenem kell érte, de kapom a fogykúrás kezeléseket (6 napig tart egy kezelés hatása, tehát hetenként ismételni kell). Dominó is kezel, hogy Petit, hol engem, hol Lacus oltárján a csücsülő manót és a ksimadarát. hehe. Alig várom, hogy elinduljon a gyerektanfolyam. Az én kisfiam ott lesz, az biztos.
A legutóbi klubbon megkért a kedves 2-es tettestársam, hogy adnék neki némi kis energiát. Már előtte is fura érzésem volt, ahogy bejött és köszönt, én is visszaköszöntem és a nevén szólítottam, de nem emlékeztem rá, hogy honnan ismerem. Olyan zavart voltam, mintha valami kábítószeres bódultságban lennék. Ahogy próbáltam kezelni (a társkezelésben nincs gyakorlatom, így ez önmagában is nehéz lett volna)egyre furábban éreztem magam, fájt a fejem és alig láttam. Amikor már kellően rosszul voltam, abbahagytam és egy magas szinten (minden szempontból) lévő társam átvette, én meg kimentem vizet inni. Végül elmúlt, ahogy a kezelt társamnak is. De hogy iylen szinten vegyem át valakinek a.. nem is tudom: problémáját? energiahiányát? szükségét? - hát ez izgalmas, érdekes tapasztalás volt.
Msot pedig a táborba vágyom. Szeretném érezni az energia megsokszorozódott vibrálását. Dominónak is jó lenne, a sok hasonszűrű, hasonlót hasonlóan akaró felnőtt és gyermek között. Reális esélye nincs, de hát hol van realitás az én életemben? :-D
Na hát így valahogy.
Közben pedig kint (és bent is) vihar van, gyönyörű. vibráló feszültség majd elsimulás, enyhülés, ernyedés. Metisztulás. Feloldozás.
Amikor leültem a kettes tanfolyam kezdete előtt, a mellettem ülő társam kezében egy Steiner könyvet láttam. Egymásra nevettünk: jó kis tanfolyam lesz ez. Aztán mesterem, Lacus megjegyezte: ő is Steineren keresztül nőtt bele a spirituális látbe. Hát igen, jó tanfolyam lesz ez.
Maga a tanfolyam több szempontból is nehéz volt. Csak hárman voltunk és finoman szólva is nehezen működött a két középkorú antropozófus tudatos figyelme az egy ifjonc hiperaktív figyelemzavara és beszédkényszere (a társunk saját szavai ezek, és fedik a valóságot) miatt. Persze tudom, nekünk ott, hármunknak közünk volt egymáshoz, ha nem is tudjuk meg az okát feltétlenül, valamiben mi egyformák voltunk (ez Lacus mester figyelmeztetése).
A meditáció megint sok olyat hozott, amiről ezen a szinten még nem kaphattam visszaigazolást. Ahogy az egyesen a bevatás alatt végig láttam azokat a színeket, amelyeket most a kettes után használok és amelyeket nem beszélhettem meg az akkori szinten a mesteremmel, úgy most is láttam-éreztem oylan szimbólumot, amit majd csak a hármason tudhatok meg. Jól van ez így, tudom, hogy rendjén mennek a dolgok. A tanfolyam után egyáltalán nem éreztem, hogy én msot már tudok valamit, sőt, tele lettem bizonytalansággal. Az egyesen a beavatással oylan erőt kaptam, ami azonnal és mindig működött - visszaigazolást is kaptam róla saját magamtól. A kettes pedig hozta a nagy kételyeket -egészen addig, amíg rögtön a második napon a kisfiam orvérrzését megszüntettem egy pillanat alatt, nagymamám évek óta fájó lábában enyhítettem a fájdalmat, a fejfájásomat már félálomban, konkrét kezelés nélkül, pusztán a kezelés gondolatára is el tudom mulasztani. Mégis, sokáig úgy éreztem, kell nekem a biztonság. Nem jöttek a visszajelzések. Aztán elengedtem ezt, már nem is várom a visszajelzést, küldöm, amit a Fentebbvaló mond és hagyom, hgoy dolgozzon. Alakulok, már elmúlóban a bizonytalanságom, egyáltalán nem bánom, hogy nincs kéznél a füzetem még egy hétig, nem kell belenéznem, a pálca úgyis segít. Vagy nem, és akkor meg az a dolgom, hgoy hagyjam pihenni az ügyet. Mert néha a pálca hallgat. Meg se moccan. Oylankor bennem is el kell, hogy csendesendjen a kérdés.
Kaptam szép feladatokat: haldokló, családjától régen eltávolodott édesapa és gyermekei egymásratalálásának megsegítését, szenvedések enyhítését. Azt gondolhattam volna: egy rákos beteg haldoklása karmikus kérdés, nem szólhatok bele. Mondom: volna. Mert nem, beleszólhattam. Persze nem a karmikus kérdésbe, illetve mégis: hiszen az is karmikus, ha egymásra tud találni néhány ember, akik szoros testi ám laza érzelmi kötelékben érltek. És oylan szép, ami történik. Ha semmi másért, hát már ezért is megérte. Hogy látom, ahogy el tudják egymásnak modnani az útra indulás előtt, hgoy ott van az a szeretet, amit soha nem mondtak ki, nem mutattak. ÉS hogy sohase késő.
Az első néhány nap után a fél arcom (persze a bal fele, mi más?) hajtőtől állig olyan ragyás lett, amilyet én még nem láttam. Persze, tisztulok, rendben. napokig ott virított a ragya, aztán nyomtalanul elmúlt.
Utána hétvégén Dominó megmerevedett: nem tudott a lábára állni. Alvás után sírva ült kapaszkodva az ágy szélén. Azt hittem, csak elzsibbadt a lába, masszíroztam, de fájt neki. Szüleimnél voltunk - egyedül, csak az unokaüöcsi votl velünk . Áramszünet, telefonom épp lemerülőben, nincs otthon a másik telefon, segítséget se tudok kérni.Muszáj ahzamennünk, már három napja eljöttünk, a macska szomjanhal, nekünk nicns tiszta ruhánk, kendőt nem hoztunk, muszáj hazamenni. Se Lacus, se Éva nem elérhető, hiába küldöm nekik a kérést. Én küldöm a pálca szerintit, de nem elég. Szerencsére Orsi elérhető, küldi a magáét, majd utólag kiderül: Lacus is küldi, csak nem jelez a telefonom. 2 óra múlva már négykézkáb fájdalom nélkül közlekedett, 3 óra múlva sántítva, lassan járt, 4 óra múlva tudott rendesen menni. És mindezt egy iszonyú pánik, szorongás és rengeteg megalázkodás után. Majd egyszer megértem, túljutok rajta. Nem si próbálom megtudni, mi volt a baj fizikai szinten. Hiszen nyilvánvalóan az én problémám volt - az ő testi szintjén megjelenítve, így még fájdalmasabb...
Aztán másnap jött a magam mozdulatlansága: régi ismerősöm, a felső csigolyák és ízületek becsípődése, nyakam merevedése, nem tudom forgatni fejem, oldalra nézni és visítanék, úgy fáj. A bentrekedt szorongás megmerevedése. Lacus kezelt, csontizott (4/2), ami közben nem szabad mozogni. nem kicsit fájdalmas, hanem nagyon. És visítani se lehet, mert Dominó ott ül mellettem lélegzetvisszafojtva, nem ijeszthetem meg. Hát.. fincsi volt, de másnapra elmúlt nyomtalanul.
Amióta vége az ovinak, végre tudunk járni klubba, ugyan küzdenem kell érte, de kapom a fogykúrás kezeléseket (6 napig tart egy kezelés hatása, tehát hetenként ismételni kell). Dominó is kezel, hogy Petit, hol engem, hol Lacus oltárján a csücsülő manót és a ksimadarát. hehe. Alig várom, hogy elinduljon a gyerektanfolyam. Az én kisfiam ott lesz, az biztos.
A legutóbi klubbon megkért a kedves 2-es tettestársam, hogy adnék neki némi kis energiát. Már előtte is fura érzésem volt, ahogy bejött és köszönt, én is visszaköszöntem és a nevén szólítottam, de nem emlékeztem rá, hogy honnan ismerem. Olyan zavart voltam, mintha valami kábítószeres bódultságban lennék. Ahogy próbáltam kezelni (a társkezelésben nincs gyakorlatom, így ez önmagában is nehéz lett volna)egyre furábban éreztem magam, fájt a fejem és alig láttam. Amikor már kellően rosszul voltam, abbahagytam és egy magas szinten (minden szempontból) lévő társam átvette, én meg kimentem vizet inni. Végül elmúlt, ahogy a kezelt társamnak is. De hogy iylen szinten vegyem át valakinek a.. nem is tudom: problémáját? energiahiányát? szükségét? - hát ez izgalmas, érdekes tapasztalás volt.
Msot pedig a táborba vágyom. Szeretném érezni az energia megsokszorozódott vibrálását. Dominónak is jó lenne, a sok hasonszűrű, hasonlót hasonlóan akaró felnőtt és gyermek között. Reális esélye nincs, de hát hol van realitás az én életemben? :-D
Na hát így valahogy.
Közben pedig kint (és bent is) vihar van, gyönyörű. vibráló feszültség majd elsimulás, enyhülés, ernyedés. Metisztulás. Feloldozás.
"A világba nézek én..."
Én egy egy-ügyű ember vagyok. Kell nekem egy közösség, egy ügy, amit szívvel-lekkel, teljes erőbedobással szolgálok. Egy közösség. Szűz napú vagyok, s mint ilyen nincsenek vezetői ambícióim, szolgáló vagyok. Persze szolgálni azt az ügyet lehet igazán, amiről vannak ismereteim. Erről az ügyről epdig vannak...
Az elmúlt 4 év a kisfiamról és az anyaságomról szólt. Aztán jött egy olyan időszak, ami a közösség kereséséséről. Utóbbiba beletört a bicskám, kibillentem az érzelmi biztonságomból. Aztán segítségemre sietett a nemwaldorfos világ, amely párhuzamosan ugyan futott vele mindig, de egy-ügyűségem okán háttérbe is szorult. Amióta újra megnyíltam a külső világok felé, megtanultam egy újfajta légzést. Megkaptam időközben a Pránanadi 2-es beavatását, azóta napi gyakorlatom a szellemiekkel fizikai módon is való kapcsolatkeresés. Nagyon szép feladatokat kapok és gyönyörködöm az eredményben.
És végre meglett a vágyott közösségélmény is. Egy alakuló, csodás szülői közösség egy már meglévő, bevált oviban. Egy éve ismerkedünk egymással és mostanra egy szellemi-lelki-fizikai értelemben is erős közösséggé váltunk. Keresőkké, cselekvőkké. És minden alkalommal úgy jövök onnan haza, hogy megint letettem egy terhet, hogy megint el tudtam valamit engedni, hogy megint tanultam valamit.
Tegnap megkaptam a megbocsájtás régóta áhított kegyelmét is - több egyéb aha-élmény mellett. Mert a fejben megszerzett tudást a gyakorlatba átültetni gyakran nehéz, ebben nekem segítenek a körülöttem lévők, akik egyet akarnak - nem mindig egyféleképpen. Jó az, hogy több út vezet ugyanarra a hegyre ;-)
Ha valami nagy bajba beleragadok, akkor fontos onnan fizikailag is kilépni és egy másik helyről, nézőpontból megvizsgálni. Tegnap az egyik nagyon kedves szülőtársam épp erről mesélt gyemeke kapcsán. Bizony felnőtteknél is működik ez.
Msot már érzelmileg is megnyíltam. Lezárult egy szakasz az életemben, vége a távkapcsolatnak is. Elengedtem a felelősséget. Tovább tudunk már lépni.
Mindezekkel együtt Dominóval is egyre mélyebbé, harmonikusabbá válik a kapcsolatunk (bár eddig se volt erre panasz, csak épp két erős akarat ütközése sok súrlódást hoz a mindennapokban). A közösséghez tartozás a családot is formálja. A többi csodálatos kisembert figyelve sokat tanulok arról, hogy is kell még jobban közelednem a saját kis csodámhoz, aki itt szuszog mellettem, itt öleli a nyakamat és itt tanít engem minden pillanatban.
Az elmúlt 4 év a kisfiamról és az anyaságomról szólt. Aztán jött egy olyan időszak, ami a közösség kereséséséről. Utóbbiba beletört a bicskám, kibillentem az érzelmi biztonságomból. Aztán segítségemre sietett a nemwaldorfos világ, amely párhuzamosan ugyan futott vele mindig, de egy-ügyűségem okán háttérbe is szorult. Amióta újra megnyíltam a külső világok felé, megtanultam egy újfajta légzést. Megkaptam időközben a Pránanadi 2-es beavatását, azóta napi gyakorlatom a szellemiekkel fizikai módon is való kapcsolatkeresés. Nagyon szép feladatokat kapok és gyönyörködöm az eredményben.
És végre meglett a vágyott közösségélmény is. Egy alakuló, csodás szülői közösség egy már meglévő, bevált oviban. Egy éve ismerkedünk egymással és mostanra egy szellemi-lelki-fizikai értelemben is erős közösséggé váltunk. Keresőkké, cselekvőkké. És minden alkalommal úgy jövök onnan haza, hogy megint letettem egy terhet, hogy megint el tudtam valamit engedni, hogy megint tanultam valamit.
Tegnap megkaptam a megbocsájtás régóta áhított kegyelmét is - több egyéb aha-élmény mellett. Mert a fejben megszerzett tudást a gyakorlatba átültetni gyakran nehéz, ebben nekem segítenek a körülöttem lévők, akik egyet akarnak - nem mindig egyféleképpen. Jó az, hogy több út vezet ugyanarra a hegyre ;-)
Ha valami nagy bajba beleragadok, akkor fontos onnan fizikailag is kilépni és egy másik helyről, nézőpontból megvizsgálni. Tegnap az egyik nagyon kedves szülőtársam épp erről mesélt gyemeke kapcsán. Bizony felnőtteknél is működik ez.
Msot már érzelmileg is megnyíltam. Lezárult egy szakasz az életemben, vége a távkapcsolatnak is. Elengedtem a felelősséget. Tovább tudunk már lépni.
Mindezekkel együtt Dominóval is egyre mélyebbé, harmonikusabbá válik a kapcsolatunk (bár eddig se volt erre panasz, csak épp két erős akarat ütközése sok súrlódást hoz a mindennapokban). A közösséghez tartozás a családot is formálja. A többi csodálatos kisembert figyelve sokat tanulok arról, hogy is kell még jobban közelednem a saját kis csodámhoz, aki itt szuszog mellettem, itt öleli a nyakamat és itt tanít engem minden pillanatban.
2009. május 21., csütörtök
Még egy programajánló a hétvégére
Mielőtt nekikészülődnétek a vasárnapi gödöllői kirándulásnak, még azért ugorjatok el a töki iskola tavaszváró ünnepére is! 10-től 4-ig várnak mindenkit szeretettel a kézművesek, kézműves foglalkozások, táncház, virág, móka, kacagás tarkította programmal. Egy alakuló-formálódó kedves pici iskola bemutatkozása ez a nagyvilágnak. Érdemes megismerkedni vele.
És bár az óbudai rettenetes bazári nap után megfogadtam, hogy többé nem teszem ki a kisfiamat egy ilyen napnak, most mégis indulnak a bárányok-rókák-eprek-kukoricák a bazárba. A felbújtónk egy igen közeli hozzátartozónk, akinek nem tudok eléggé hálás lenni mindenért ;-) No nem a bazár volt rettenetes (csak rettenetesen zsúfolt és nagy volt), hanem az, hogy én egész nap a szegény kisfiam után rohangáltam, aki tőle telhetően maximálisan - és életkorától el nem várhatóan - figyelt rám és a kéréseimre, csak épp jól akarta magát érezni. És ennek egy 3 éves kifiú nem tehető ki. Annyit a pénzkereset nem ér meg (főleg, ha nem is kel el a portéka, szemben a cukorka- és fegyveráruséval...)
Úgyhgoy szombaton a Zsámbéki medencében
És bár az óbudai rettenetes bazári nap után megfogadtam, hogy többé nem teszem ki a kisfiamat egy ilyen napnak, most mégis indulnak a bárányok-rókák-eprek-kukoricák a bazárba. A felbújtónk egy igen közeli hozzátartozónk, akinek nem tudok eléggé hálás lenni mindenért ;-) No nem a bazár volt rettenetes (csak rettenetesen zsúfolt és nagy volt), hanem az, hogy én egész nap a szegény kisfiam után rohangáltam, aki tőle telhetően maximálisan - és életkorától el nem várhatóan - figyelt rám és a kéréseimre, csak épp jól akarta magát érezni. És ennek egy 3 éves kifiú nem tehető ki. Annyit a pénzkereset nem ér meg (főleg, ha nem is kel el a portéka, szemben a cukorka- és fegyveráruséval...)
Úgyhgoy szombaton a Zsámbéki medencében
Köszönöm
a rengeteg szeretetteli érdeklődő-aggódó megkeresést, nem vesztem el, csak épp most lomtalanítok - újra nem hasznosítható tárgyakat, érzelmeket, gondolatokat, összetört bizalom miatt helyre nem állítható kapcsolatot, szétszórt illúziókat, elhomályosult reményeket. Kifényesítem a munkában-harcban megviselődött kincseimet, megerősítem az helyenként megroggyant alapozást. Méregtelenítek. Ha leraktam a terheimet, jövök.
A személyes ügyeimet, szociális és pedagógiai gondolataimat részletező blogom bezárt. Hogy lesz-e folytatása, azt még nem tudom. Most nem érzem feladatomnak, hogy az életem érzékenyebb,intimebb, mélységeket feltáró vagy épp katartikus örömeivel telített pillanatait megosszam a nyilvánossággal - mégha szándékoltan oly' leszűkített nyilvánosság is az.
Ezt a blogot folytatni fogom idővel - lehet, hogy egy kicsit más formában, tervek szerint mindenképp továbbfejlesztve - hiszen közben én nagy utat járok be, fejlődésem remények szerint előre halad szakmailag, művészileg, emberileg egyaránt. Nagy dolgok formálódnak-készülődnek több síkon is, a kreatív életnedvek buzognak és örömteli az eredménye. Természetesen szokásom szerint nem a mások tollait fogom magamra húzni ékítésül.
A napfény nagy segítségemre jött ebben a munkában. Ahogyan a W-iskolákban az alsósok fohászukban mondják:
'The Sun with loving Light
Makes bright for me each day...'
Magyarul is írhatnám persze, de nekem, idegenszívű liberalistának ez az internacionális megközelítés kézenfekvőbb és pátosztól mentesebb.
Fényesítse meg mindennapjaitokat ugyanez a Napfény!
A személyes ügyeimet, szociális és pedagógiai gondolataimat részletező blogom bezárt. Hogy lesz-e folytatása, azt még nem tudom. Most nem érzem feladatomnak, hogy az életem érzékenyebb,intimebb, mélységeket feltáró vagy épp katartikus örömeivel telített pillanatait megosszam a nyilvánossággal - mégha szándékoltan oly' leszűkített nyilvánosság is az.
Ezt a blogot folytatni fogom idővel - lehet, hogy egy kicsit más formában, tervek szerint mindenképp továbbfejlesztve - hiszen közben én nagy utat járok be, fejlődésem remények szerint előre halad szakmailag, művészileg, emberileg egyaránt. Nagy dolgok formálódnak-készülődnek több síkon is, a kreatív életnedvek buzognak és örömteli az eredménye. Természetesen szokásom szerint nem a mások tollait fogom magamra húzni ékítésül.
A napfény nagy segítségemre jött ebben a munkában. Ahogyan a W-iskolákban az alsósok fohászukban mondják:
'The Sun with loving Light
Makes bright for me each day...'
Magyarul is írhatnám persze, de nekem, idegenszívű liberalistának ez az internacionális megközelítés kézenfekvőbb és pátosztól mentesebb.
Fényesítse meg mindennapjaitokat ugyanez a Napfény!
Én már sok szakdolgozatot és éves munkát írtam-védtem, tudom, mekkora dolog ez. Ajánlom szerettel minden, a Waldorf pedagógia iránt nyitott érdeklődésű olvasómnak ezt a programot:
A gödöllői Waldorf Iskola 12. osztályos éves munka előadásai vasárnap kezdődnek. Részletes program itt
Az első éves munkában (Gál Vera: Az indiai kasztrendszer) egy picit az én kezem is benne van. Remélem, haszonnal járt.
A gödöllői Waldorf Iskola 12. osztályos éves munka előadásai vasárnap kezdődnek. Részletes program itt
Az első éves munkában (Gál Vera: Az indiai kasztrendszer) egy picit az én kezem is benne van. Remélem, haszonnal járt.
2009. április 20., hétfő
Most egy kis ideig nem írok. Lehet, hogy sokáig. Lezárult életünknek az a 3 éves szakasza, amikor itthon, együtt éltünk. Most más kikötők felé indul a hajónk. Egyelőre viharos vizeken evezünk, ha beköszön a szélcsend - talán-, újra jelentkezem.
Köszönöm, hogy jártatok erre és ha nyitott szívvel tettétek, azt külön is! Telefonon és emailben az óceánon is tartható a kapcsolat.
Köszönöm, hogy jártatok erre és ha nyitott szívvel tettétek, azt külön is! Telefonon és emailben az óceánon is tartható a kapcsolat.
2009. április 7., kedd
3
Dominó szerint ezeket az ajándékokat is az Angyal hozta. Milyen igaza van! (Szerintem őt is :-))
A tortát sikerült szénné égetni a nagy vonatozásban :-D
2009. április 6., hétfő
Az angyalföldi W. kezdeményezés tavaszi előadássorozata
--------------------------------------------------------------------------------
2009. április 15. - Waldorf-alapvetés: honnan jött a Waldorf-pedagógia, mi a célja? - előadó Szecsődi János, az Óbudai Waldorf Iskola osztálytanítója
2009. április 22. - Hogyan épül fel a tanterv az életkori sajátosságokból? Miről szól az első 8 év? - előadó Pohl Balázs, a solymári Waldorf Tanárképzés tanára, beszélgetőtársak az Óbudai Waldorf Iskola 12. osztályos diákjai, és végzett Waldorf-diákok
2009. április 29. - Az írás-olvasás tanítása-tanulása a Waldorf-iskolákban - kitekintve a várható "következményekre", művészi minőségekre - előadó Kocziha Miklós, az Óbudai Waldorf Iskola osztálytanítója
2009. május 6. - Matematikatanítás a Waldorf-iskola első 3 évében - előadó Karkus Ottó, a Solymári Fészek Waldorf Iskola osztálytanítója
Az előadások minden alkalommal 18 órakor kezdődnek az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban Szeretettel várunk Mindannyiótokat, számítunk Rátok! Kérjük, lehetőség szerint előzetesen regisztráljátok a honlapon (www.waldorf13.blogspot.com) részvételi szándékotokat, hogy pontosabban tervezhessük a terem méretét.
--------------------------------------------------------------------------------
2009. április 15. - Waldorf-alapvetés: honnan jött a Waldorf-pedagógia, mi a célja? - előadó Szecsődi János, az Óbudai Waldorf Iskola osztálytanítója
2009. április 22. - Hogyan épül fel a tanterv az életkori sajátosságokból? Miről szól az első 8 év? - előadó Pohl Balázs, a solymári Waldorf Tanárképzés tanára, beszélgetőtársak az Óbudai Waldorf Iskola 12. osztályos diákjai, és végzett Waldorf-diákok
2009. április 29. - Az írás-olvasás tanítása-tanulása a Waldorf-iskolákban - kitekintve a várható "következményekre", művészi minőségekre - előadó Kocziha Miklós, az Óbudai Waldorf Iskola osztálytanítója
2009. május 6. - Matematikatanítás a Waldorf-iskola első 3 évében - előadó Karkus Ottó, a Solymári Fészek Waldorf Iskola osztálytanítója
Az előadások minden alkalommal 18 órakor kezdődnek az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban Szeretettel várunk Mindannyiótokat, számítunk Rátok! Kérjük, lehetőség szerint előzetesen regisztráljátok a honlapon (www.waldorf13.blogspot.com) részvételi szándékotokat, hogy pontosabban tervezhessük a terem méretét.
2009. március 30., hétfő
Önálló gondolat - Kultúraquiltek
Nem nagyon szeretem a patchwork/quilt/foltvarrós dolgokat. Azt ugyan elismerem, hgoy a foltvarrás technikailag nehéz, pontosságot, anyag- és gépismeretet igényel, mégis a legtöbb esetben unalmas a végeredmény. Többnyire ugyanazokat a blokkokat rágják a foltvarrók, nekem legtöbbször semmilyen művészi élményt nem ad egy-egy ilyen alkotás. Hangsúlyozom: hatalmas munka van midnen egyes darabban. De nekem több kell: akár kevesebb munka, de művészileg, gondolatilag több. Ez persze már messzire vezet, a waldorfista művészetszemlélet nem könnyű reggeli séta...
S ha már az önálló gondolatokról tettem említést, akkor álljon itt egy példa arról, hogyan is gondolom én ezt:
Ez a blog különleges. Egy elgépelés folytán találtam rá, de pont arra a gondolatra rímelt, ami az eszemben járt: kult-quilt. az különösen boldoggá tesz, hogy honfitársaim alkotnak. Egyiküket sem ismerem, semmilyen kapcsoaltban nem állunk egymással, így talán még hitelesebb az ajánlóm.
Ezt az Argentína-érzést egy zenész alkotta textilbe. Astor Piazzola az én italomán drámai lelkemnek nagy szerelme. Nem véletlen, hgoy a zenész-lényemet így megérintette. Persze nem csak Piazzola maitt, a megvalósítás is kedvemre való.
Na EZT nevezem én művészetnek. Önálló gondolatnak.
Meg a többi gondolatot a blogon. Ajánlom őket jó szívvel!
Egy kicsit más, de mégis ide kapcsolódik:
Már sajnos vége, hároszor láttam Az öltés művészete című nemzetközi kortárs textiles kiállítást az Iparművészeti Múzeumban. Csak háromszor - többször is megnéztem volna. Egy átfogó kiállítási anyagra nagyon vágyom - de csak egy méregdrága, elég lapos, erősen hiányos prospektust találtam. Hátha valakinek van szívem vágyát teljesíthető anyaga és megosztja velem...
S ha már az önálló gondolatokról tettem említést, akkor álljon itt egy példa arról, hogyan is gondolom én ezt:
Ez a blog különleges. Egy elgépelés folytán találtam rá, de pont arra a gondolatra rímelt, ami az eszemben járt: kult-quilt. az különösen boldoggá tesz, hogy honfitársaim alkotnak. Egyiküket sem ismerem, semmilyen kapcsoaltban nem állunk egymással, így talán még hitelesebb az ajánlóm.
Ezt az Argentína-érzést egy zenész alkotta textilbe. Astor Piazzola az én italomán drámai lelkemnek nagy szerelme. Nem véletlen, hgoy a zenész-lényemet így megérintette. Persze nem csak Piazzola maitt, a megvalósítás is kedvemre való.
Na EZT nevezem én művészetnek. Önálló gondolatnak.
Meg a többi gondolatot a blogon. Ajánlom őket jó szívvel!
Egy kicsit más, de mégis ide kapcsolódik:
Már sajnos vége, hároszor láttam Az öltés művészete című nemzetközi kortárs textiles kiállítást az Iparművészeti Múzeumban. Csak háromszor - többször is megnéztem volna. Egy átfogó kiállítási anyagra nagyon vágyom - de csak egy méregdrága, elég lapos, erősen hiányos prospektust találtam. Hátha valakinek van szívem vágyát teljesíthető anyaga és megosztja velem...
2009. március 29., vasárnap
Sző, fon, nem takács
Évek óta - sőt, évtizedek óta foglalkozom gyapjúval. Nyers, nem bolti, nem iparilag feldolgozott, hanem élő gyapjúval.
Szőttem, kötöttem, horgoltam, nemezeltem, varrtam, hímeztem. Peluskülsőket készítettem - bizton állíthatom, hogy úttörő voltam itthon ebben. Nagyon sokan viselik a pelusgatyóimat - és sokan utánozzák. Utóbbi el is kedvetlenített egy időre, többször előfordult, hogy inkább nem vállaltam el egy -egy gatyó elkészítését, mert belefutottam a saját munkáim utánzataiba itt-ott. Igen, ahogy az egyik névtelen hozzászólóm fogalmazott: nincs új a nap alatt. Azért én még mindig remélem, hogy vannak saját gondolataim és meg is tudom valósítani őket. Msot újra kötök peluskülsőket és boldoggá tesz. Nekem már nincs pelenkásom és emiatt egy kicsit furcsa nekikezdeni- de aztán belemerülök és az anyag visz magával.
Két éve elkezdtem festeni a gyapjat, majd tavaly fonni. Eleinte mások által feldolgozott fonalakat festettem, lassan pedig nekiálltam a saját fonalaim fonásának, is. Van rokkám, kettő is (aze gyik törött, a másik még nem működik, hiányzik a szíj róla) és nekiálltam gyalogorsóval is dolgozni (még nincs saját orsóm, csak mindenféle pótszerszámokkal dolgoztam eddig). Az volt a a tervem, hogy ebben is úttörő leszek. hogy majd én leszek Magyarországon az, aki kézzel font és festett fonalakat készít - mások számára is. Kaptam megerősítést, biztatást az ügyben - kedvesektől.
Bár tulajdonképpen a hiúság előre is visz, azért mégiscsak akadályozó tényező. Lehet, hgoy mégis vannak önértékelési problémáim? Azt hittem azokat a köröket már rég lefutottam...
Midnenesetre továbbra is dolgozom a Nagy Terven, ami tulajdonképpen Három Nagy Terv. Sok eszköz, tér, anyag és háttértámogatás kelll hozzá. Szerepel a tervekben egy kedves védőnőből lett asztaloskolléga is :-D
Szőttem, kötöttem, horgoltam, nemezeltem, varrtam, hímeztem. Peluskülsőket készítettem - bizton állíthatom, hogy úttörő voltam itthon ebben. Nagyon sokan viselik a pelusgatyóimat - és sokan utánozzák. Utóbbi el is kedvetlenített egy időre, többször előfordult, hogy inkább nem vállaltam el egy -egy gatyó elkészítését, mert belefutottam a saját munkáim utánzataiba itt-ott. Igen, ahogy az egyik névtelen hozzászólóm fogalmazott: nincs új a nap alatt. Azért én még mindig remélem, hogy vannak saját gondolataim és meg is tudom valósítani őket. Msot újra kötök peluskülsőket és boldoggá tesz. Nekem már nincs pelenkásom és emiatt egy kicsit furcsa nekikezdeni- de aztán belemerülök és az anyag visz magával.
Két éve elkezdtem festeni a gyapjat, majd tavaly fonni. Eleinte mások által feldolgozott fonalakat festettem, lassan pedig nekiálltam a saját fonalaim fonásának, is. Van rokkám, kettő is (aze gyik törött, a másik még nem működik, hiányzik a szíj róla) és nekiálltam gyalogorsóval is dolgozni (még nincs saját orsóm, csak mindenféle pótszerszámokkal dolgoztam eddig). Az volt a a tervem, hogy ebben is úttörő leszek. hogy majd én leszek Magyarországon az, aki kézzel font és festett fonalakat készít - mások számára is. Kaptam megerősítést, biztatást az ügyben - kedvesektől.
Bár tulajdonképpen a hiúság előre is visz, azért mégiscsak akadályozó tényező. Lehet, hgoy mégis vannak önértékelési problémáim? Azt hittem azokat a köröket már rég lefutottam...
Midnenesetre továbbra is dolgozom a Nagy Terven, ami tulajdonképpen Három Nagy Terv. Sok eszköz, tér, anyag és háttértámogatás kelll hozzá. Szerepel a tervekben egy kedves védőnőből lett asztaloskolléga is :-D
India-tartalmú posztok a zárt blogomból
2009/01/14
Az én Indiám - avagy ki miért imádkozik?
Kerestem egy angol tájékoztató oldalt a barátnőmnek a prananadiról és belefutottam ebbe az oldalba. Elkezdtem olvasni az imakéréseket és feltűnt, hgoy milyen sok indiai ember kér. Amiért feltűnt, az ismerős érzés. Különböző vallású, hitű emberek sokaságát ismerem én ott, a távoli nagy országban, de alig akadt közöttük olyan ember, illetve nagyon kevés, aki valódi spiritualitással élné az életét. Legyen hindu, buddhista, keresztény, muszlim, stb. az emberek nagy része kifelé és elsősegélynyújtásként fordul vallásos hevülettel vagy imával a szellemiek felé, egyébiránt ez nemigen jellemző rájuk sem. Emlékszem, mennyire meghökkentem, amikor egy muszlim ismerősöm azért fordult az imámhoz, hogy segítsen neki jó jegyet kapnia a vizsgán, imádkozzon érte. Persze tudom én, hogy a világ már csak ilyen, de Indiába pont azért megy az ember, hogy ne ezt tapasztalja - már ha naiv kereső az ember. Ha már tapasztalt kereső, akkor nem ilyen gondolatokkal indul útnak. Könnyű persze egy ásrámban egy guru mellett elmélyülni a szellemiekben, távol, kirekesztve a világot. Illetve nem mindig könnyű ez sem, a legtöbb nagy ásrámban a biznisz (Mammon) uralkodik, volt szerencsém megtapasztalni. Persze ez is, az is India. Könnyen voltam én Teréz anya mellett boldog a haldoklók és az utcagyerekek között, ugyanezen haldoklók egészségesen már egy oylan társadalomban élnek, ahol nem tudtam boldog lenni. Egyszóval elszigetelve könnyű megtalálni a szellemi utat, a való világban (bocs, ez már lejáratott, de mégis) nem az. De mi meg ott élünk. Nem egy ásrámban, nem egy kolostorban. Benne a sűrűben. Na itt legyen szellemi vezérfonal, amit követünk.
Itt néhány idézet, ami elindította bennem ezt a posztot.
2008/12/03
Az én Indiám - terrorizmus 2. ( Adventi gondolatok )
Ezt hallgatom épp a Kalákától:
Ma reggel kaptam Votivtól egy cikket a Bombay-ben meggyilkolt zsidó központ vezetőiről, életükről - egy magyar rabbi tollából.
A cikk itt. Vigyázat, nagy sírás a vége! Persze ez ilyenkor, Advent idején nagyon is helyénvaló. Hiszen az egyik fontos üzenete ennek az időszaknak - különösen Szent Miklós napja előtt - az együttérzés. A szeretetnek megtapasztalása saját magamban. A mások iránt érzett felelősségem és együtt-érzésem megélése (na nem a szavaké, a valódi érzésé)
Ezek az emberek ott, a messze Bombayban élték ezt a mindennapjaikban.
Ha lehet ilyet mondani, köszönöm nekik. Ma gazdagabb lettem.
2008/11/27
Az én Indiám - terrorizmus 1.
Látjátok, mi történik Indiában???? Én ott töltöttem a napjaim nagy részét, pont ott, a Taj Mahal hotel és a Victoria pályaudvar környékén. És msot mi van ott.. hát ezért is nem megyünk mi oda élni. Megszakad a szívem értük...
2008/11/18
Az én Indiám - Lámpások
Amikor először jártam Indiában, 95-ben, Benáreszben töltöttük a barátaimmal Diválit/Dípáválit - azaz a Fény ünnepét. Egész különös volt, mert a teljes napfogyatkozés miatt el kellett halasztani egy nappal az ünnepet. Az egész olyan szürreális volt, ültünk a szálloda teraszán a töksötétben, Indiában, Benáreszben - egy olyan éjszaka után, mit a vonaton töltöttünk ülve, majd hajnalban megérkezve a folyó, Gangesz anyácska partján aludtunk hálózsákban, hajnalban fürdőző nők csivitelésére ébredtünk fel, akik rázogattak, hgoy keljünk fel, itt nem jó aludni. És velük merítkeztünk meg a szent folyóban. Aztán másnap a folyóparton sétálva láttunk nagyon magas póznákra felkötözve pici lámpásokat. Kiderült, azok ott Deepawali hónapjában minden évben égnek. Ott, Benáreszben. Azok a lámpások értünk, az élőkért égnek.
Szükségünk is van rájuk. Msot ebben a nagy sötétben különösen.
2008/08/27
Az én Indiám - Upma
India nyelvi/vallási/kultúrális szempontból egyaránt 3 részre osztható, a Bombay-Kalkutta tengelytől délre eső, erdetileg dravidák, az ettől északra lévő szanszkrit eredetű nyelveket beszélő hindu/szikh illetve perzsa eredetű urdut beszélő muzulmán népek, valamint a keletre lévő 7 nővér - a keresztény/buddhista/muzulmán népek lakta 7 kicsi tartomány.
Míg északon a fő beszélt nyelv a hindi/urdu, addig délen szigorúan nem beszélik ezt (mégha a hindi a hivatalos állami nyelv is, nem találsz délit, aki hajlandó érteni, ha ezen a nyelven hozzá szólnál), ott az angol a közös nyelv, keleten pedig mindkettőt beszélik, ott akkora a keveredés, hgoy megengedhetnek maguknak ennyi toleranciát.
A gasztronómiában is megvan ez a hármasság. Míg északon a jó szaftos, nehéz karí (azaz a szószos fűszeres zöldség és húsételek, ezek pörköltszerűek) rótival (csapáti nevű lepénykenyérrel) és a hüvelyesekből készül dál nevű levesszerű kiegészítő étellel élnek nap-mint-nap, addig délen a rizs a fő étel valamilyen karíval, de hígabb, erősebb, viszont a kevésbé zsírdús fajtából. Északon a ghí (tisztított vaj)koriander és a római kömény az alap, délen a nyers reszelt kókusz, a karílevél és a kókuszolaj az elmaradhatatlan tartozéka minden ételnek. A keleti hetek nagy ételkavalkádjában mindennapos a hús és főként a marhahús. A többiek is esznek húst, a muszlimok-szikhek naponta, a hinduk is, ők általában elvetik a marhahúst (na persze én találkoztam már jónéhány eretnek borjúevővel a hinduk között is) de halat/csirkét/birkát annál inkább esznek ők is. Bár vannak sokan vegetáriánusok,a szigorúan vegák csak a Dzsáinok (ők minden életet védenek, így húst-tojást sem fogyasztanak).
Ezt a bevezetést csak azért írom, mert ma UPMA volt az ebéd, kisfiam nagy gyönyörűségére.
Az upma déli reggeli-uzsonnafogás.
Kell hozzá búzadara, karílevél, fekete mustármag, paradicsom, hagyma, olaj/ghí, valamiylen zöldség - lehet répa, borsó, karfiol, de el is hagyható. Lehet még hozzá tenni csilipaprikát (Indiában kötelező, én mellőzöm, főleg a zöld csilit) és római köményt.
A fűszereket olajban/ghíben megpirítom, ( a karílevelet is), a búzadarát külön kicsit pirítom (nem kell barnára), majd hozzákeverem a fűszerekhez és felöntöm vízzel, hozzáadom a zöldségeket és megfőzöm. A végén, amikor a pihenés során jól megdagadt, még egy kis olajjal átpirítom.
Mi cukkinilecsóval ettük ma és óriási sikere volt.
2007/11/02
A mesélő ágytakaró története
1995-ben jártam először Indiában, akkor ösztöndijasként, Agrában tanultam egy évig
. A kollégiumban meglehetősen puritán körülmények között laktunk (vaságy,egy kisméretű munkásszállós vasszekrény és egy szintén vas iróasztal - ennyi a bútorzat. Fel kellett tehát valamivel dobni, nosza, irány a piac! Vettem egy ágytakarót, duplaágyra valót. Olyan érdekes, afrikai törzsi minták vannak rajta. hehe. Azóta már tudom, hogy ez bizony nagyon is indiai, azóta már szerelmese lettem a
Warli törzsi múvészetnek
A Warli festmények rizslisztből kevert festőanyaggal készülnek, többnyire spirális vagy négyzetesen szimmetrikus alakban felvázolva a törzs életét, mindennapjait, a kis- és nagy eseményeket.
Modern korunkban már utcarészleteket, a járműveket, gyárakat is festenek. Bombay-től nem messze található a törzs lakóhelye.
Ez egy törzsi esküvő: középen a templomban istenszobor, körben az ünneplő sereg, zenészek, rokonság, az ifjú pár alul lovon.
Az én Indiám - avagy ki miért imádkozik?
Kerestem egy angol tájékoztató oldalt a barátnőmnek a prananadiról és belefutottam ebbe az oldalba. Elkezdtem olvasni az imakéréseket és feltűnt, hgoy milyen sok indiai ember kér. Amiért feltűnt, az ismerős érzés. Különböző vallású, hitű emberek sokaságát ismerem én ott, a távoli nagy országban, de alig akadt közöttük olyan ember, illetve nagyon kevés, aki valódi spiritualitással élné az életét. Legyen hindu, buddhista, keresztény, muszlim, stb. az emberek nagy része kifelé és elsősegélynyújtásként fordul vallásos hevülettel vagy imával a szellemiek felé, egyébiránt ez nemigen jellemző rájuk sem. Emlékszem, mennyire meghökkentem, amikor egy muszlim ismerősöm azért fordult az imámhoz, hogy segítsen neki jó jegyet kapnia a vizsgán, imádkozzon érte. Persze tudom én, hogy a világ már csak ilyen, de Indiába pont azért megy az ember, hogy ne ezt tapasztalja - már ha naiv kereső az ember. Ha már tapasztalt kereső, akkor nem ilyen gondolatokkal indul útnak. Könnyű persze egy ásrámban egy guru mellett elmélyülni a szellemiekben, távol, kirekesztve a világot. Illetve nem mindig könnyű ez sem, a legtöbb nagy ásrámban a biznisz (Mammon) uralkodik, volt szerencsém megtapasztalni. Persze ez is, az is India. Könnyen voltam én Teréz anya mellett boldog a haldoklók és az utcagyerekek között, ugyanezen haldoklók egészségesen már egy oylan társadalomban élnek, ahol nem tudtam boldog lenni. Egyszóval elszigetelve könnyű megtalálni a szellemi utat, a való világban (bocs, ez már lejáratott, de mégis) nem az. De mi meg ott élünk. Nem egy ásrámban, nem egy kolostorban. Benne a sűrűben. Na itt legyen szellemi vezérfonal, amit követünk.
Itt néhány idézet, ami elindította bennem ezt a posztot.
ch.meharprakash wrote:
sir god has helped me in so many ways,say thanks to lord.On nov11th i wrote my toefl exam,waiting for results.please pray that i must get good marks in that exam.that decides my life please sir pray for me i am requesting you sir
thanking you
yours son ch.meharprakash
Monday, December 2, 2007, 10:30 AM
nagalakshmi wrote:
Respected sir,
Kindly prayer for me.I am having a very hard time Would you please pray for me.i have been selected in campus selection till now i didn't get offer letter daily i'm getting tension whether i will get offer letter or not my father was expired, mother is not well, she is suffering from back bone problem,i'm the elder daughter,i have lot responsibilities,i should take care of my mom,my younger sister and brother,so i
need that offer letter and job then only i can solve all my problems so please pray for my mom and for my job.
Monday, December 14, 2007, 00:19 AM
gursheel kaur wrote:
please kindly uphold me in your prayers that god will soon bless me with a pair of twins of healthy baby boys which will bring great joy n laughter at home n bless me with strength n bless my pregnancy n delivery to b safe n smooth n no complications at all.amen
Monday, December 13, 2007, 00:42 AM
2008/12/03
Az én Indiám - terrorizmus 2. ( Adventi gondolatok )
Ezt hallgatom épp a Kalákától:
Az aprókat áldd meg, itt és mindenütt
élhessenek égben teveled együtt
Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz
most és mindörökké, kívánságom ez
Ma reggel kaptam Votivtól egy cikket a Bombay-ben meggyilkolt zsidó központ vezetőiről, életükről - egy magyar rabbi tollából.
A cikk itt. Vigyázat, nagy sírás a vége! Persze ez ilyenkor, Advent idején nagyon is helyénvaló. Hiszen az egyik fontos üzenete ennek az időszaknak - különösen Szent Miklós napja előtt - az együttérzés. A szeretetnek megtapasztalása saját magamban. A mások iránt érzett felelősségem és együtt-érzésem megélése (na nem a szavaké, a valódi érzésé)
Ezek az emberek ott, a messze Bombayban élték ezt a mindennapjaikban.
Ha lehet ilyet mondani, köszönöm nekik. Ma gazdagabb lettem.
2008/11/27
Az én Indiám - terrorizmus 1.
Látjátok, mi történik Indiában???? Én ott töltöttem a napjaim nagy részét, pont ott, a Taj Mahal hotel és a Victoria pályaudvar környékén. És msot mi van ott.. hát ezért is nem megyünk mi oda élni. Megszakad a szívem értük...
2008/11/18
Az én Indiám - Lámpások
Amikor először jártam Indiában, 95-ben, Benáreszben töltöttük a barátaimmal Diválit/Dípáválit - azaz a Fény ünnepét. Egész különös volt, mert a teljes napfogyatkozés miatt el kellett halasztani egy nappal az ünnepet. Az egész olyan szürreális volt, ültünk a szálloda teraszán a töksötétben, Indiában, Benáreszben - egy olyan éjszaka után, mit a vonaton töltöttünk ülve, majd hajnalban megérkezve a folyó, Gangesz anyácska partján aludtunk hálózsákban, hajnalban fürdőző nők csivitelésére ébredtünk fel, akik rázogattak, hgoy keljünk fel, itt nem jó aludni. És velük merítkeztünk meg a szent folyóban. Aztán másnap a folyóparton sétálva láttunk nagyon magas póznákra felkötözve pici lámpásokat. Kiderült, azok ott Deepawali hónapjában minden évben égnek. Ott, Benáreszben. Azok a lámpások értünk, az élőkért égnek.
Szükségünk is van rájuk. Msot ebben a nagy sötétben különösen.
2008/08/27
Az én Indiám - Upma
India nyelvi/vallási/kultúrális szempontból egyaránt 3 részre osztható, a Bombay-Kalkutta tengelytől délre eső, erdetileg dravidák, az ettől északra lévő szanszkrit eredetű nyelveket beszélő hindu/szikh illetve perzsa eredetű urdut beszélő muzulmán népek, valamint a keletre lévő 7 nővér - a keresztény/buddhista/muzulmán népek lakta 7 kicsi tartomány.
Míg északon a fő beszélt nyelv a hindi/urdu, addig délen szigorúan nem beszélik ezt (mégha a hindi a hivatalos állami nyelv is, nem találsz délit, aki hajlandó érteni, ha ezen a nyelven hozzá szólnál), ott az angol a közös nyelv, keleten pedig mindkettőt beszélik, ott akkora a keveredés, hgoy megengedhetnek maguknak ennyi toleranciát.
A gasztronómiában is megvan ez a hármasság. Míg északon a jó szaftos, nehéz karí (azaz a szószos fűszeres zöldség és húsételek, ezek pörköltszerűek) rótival (csapáti nevű lepénykenyérrel) és a hüvelyesekből készül dál nevű levesszerű kiegészítő étellel élnek nap-mint-nap, addig délen a rizs a fő étel valamilyen karíval, de hígabb, erősebb, viszont a kevésbé zsírdús fajtából. Északon a ghí (tisztított vaj)koriander és a római kömény az alap, délen a nyers reszelt kókusz, a karílevél és a kókuszolaj az elmaradhatatlan tartozéka minden ételnek. A keleti hetek nagy ételkavalkádjában mindennapos a hús és főként a marhahús. A többiek is esznek húst, a muszlimok-szikhek naponta, a hinduk is, ők általában elvetik a marhahúst (na persze én találkoztam már jónéhány eretnek borjúevővel a hinduk között is) de halat/csirkét/birkát annál inkább esznek ők is. Bár vannak sokan vegetáriánusok,a szigorúan vegák csak a Dzsáinok (ők minden életet védenek, így húst-tojást sem fogyasztanak).
Ezt a bevezetést csak azért írom, mert ma UPMA volt az ebéd, kisfiam nagy gyönyörűségére.
Az upma déli reggeli-uzsonnafogás.
Kell hozzá búzadara, karílevél, fekete mustármag, paradicsom, hagyma, olaj/ghí, valamiylen zöldség - lehet répa, borsó, karfiol, de el is hagyható. Lehet még hozzá tenni csilipaprikát (Indiában kötelező, én mellőzöm, főleg a zöld csilit) és római köményt.
A fűszereket olajban/ghíben megpirítom, ( a karílevelet is), a búzadarát külön kicsit pirítom (nem kell barnára), majd hozzákeverem a fűszerekhez és felöntöm vízzel, hozzáadom a zöldségeket és megfőzöm. A végén, amikor a pihenés során jól megdagadt, még egy kis olajjal átpirítom.
Mi cukkinilecsóval ettük ma és óriási sikere volt.
2007/11/02
A mesélő ágytakaró története
1995-ben jártam először Indiában, akkor ösztöndijasként, Agrában tanultam egy évig
. A kollégiumban meglehetősen puritán körülmények között laktunk (vaságy,egy kisméretű munkásszállós vasszekrény és egy szintén vas iróasztal - ennyi a bútorzat. Fel kellett tehát valamivel dobni, nosza, irány a piac! Vettem egy ágytakarót, duplaágyra valót. Olyan érdekes, afrikai törzsi minták vannak rajta. hehe. Azóta már tudom, hogy ez bizony nagyon is indiai, azóta már szerelmese lettem a
Warli törzsi múvészetnek
A Warli festmények rizslisztből kevert festőanyaggal készülnek, többnyire spirális vagy négyzetesen szimmetrikus alakban felvázolva a törzs életét, mindennapjait, a kis- és nagy eseményeket.
Modern korunkban már utcarészleteket, a járműveket, gyárakat is festenek. Bombay-től nem messze található a törzs lakóhelye.
Ez egy törzsi esküvő: középen a templomban istenszobor, körben az ünneplő sereg, zenészek, rokonság, az ifjú pár alul lovon.
Munka tartalmú bejegyzések a zárt blogomból
2007/11/12
Kenyeredet magad süssed
Mostanában sokat sütünk. Perecet, csigát, fahéjas kalácsot, kenyeret. A legutóbbi kenyér már maga volt a tökély. Dominó mindig segit, ha mégsincs mit, akkor kap só-liszt gyurmát - most épp sima és karobbal szinezett barna tésztánk van a hűtőben( akarob izét nem szeretjük, de a színe és az illata jó), csak elővesszük, kicsit gyurmázunk és szépen megy vissza fóliába csomagolva (van benne némi olaj is, hogy ne száradjon ki olyan könnyen és ne mrozsálódjon) a következő alkalomig.
2007/11/02
Mennyibe kerül egy gyerekjáték?
Ez hosszú lesz és folytatásos
Unokatesóink 3 illetve 6 évesek. Minden évben elhűlve figyelem a szülinapi bulikat. Olyan ajándékhegyeket kapnak, mint egy fél óvoda. Tudom, ez általános, a szülők, nagyszülők, keresztszülők szeretnek ajándékozni, no meg lemaradni se akarnak egymás mögött.
A Fakopáncs olyan szörnyű drága, bemegyek és 7 ezer alatt nincs normális játék! - mondja Sanyi bácsi, öcsém apósa. Mire én rögtön cáfolom, kapásból a fél bolt 2 ezer alatti, sőt egy-két százasból remek fajátékokat lehet venni. No de ha az ember egy fiúgyereknek normális játékot akar venni - mondjuk egy várat felszerelve, katonákkal, miegymás - akkor az sokba kerül - igy Sanyi bácsi.
Valóban. Az bizony sokba.
Nézzük hát, mit is kapott a 3 éves fiúgyerek szülinapjára. Jó sok normális ajándékot. (tőlünk csak egy kis vonatos nyakláncot, amit ketten készitettünk Dominóval. Mivel idejekorán kapta, még örült is neki, aztán persze elhagyta, mert annyi egy normális játék jött, hogy választani se tudott.)
Korábban már kapott mindenféle autót, vonatot - favonat soook készlet, legóvonat mégtöbb több készlet, kisautó, közepes autó, nagyautó, távirányitós autó. Műanyag kukásautó, amire rá lehet ülni, locsolós tűzoltóautó, elektromos autó. 3 éves...
Most kapott LEGO Thomast és Percyt. Szuperjó játék, ráteszed Thomast a sínre és magától (elemmel) megy. Szuperjó játék. Dominó odament, kivette Thomast és elkezdte tologatni. Ő még normális kisgyerek, arra használja a vonatot, amire való. Tologatja. Bubi is tologatja, ha nincs ott a sín vagy ha nincs benne elem. De így nem lehet. Mert ez egy szuperjó játék: magától megy. És az olyan jó...
A többi játékra nem emlékszem részletesen, ezzel is tele volt az egész nappali. A gyerekek visítottak, veszekedtek, Dominó meg csak tologatta a kisautókat vagy kockákat, esetleg az abdákkal játszott és nem értette, hogy a nagyok mit visítanak. Hát mit is? Szuperjó vonatuk magától megy. Pesze ha azért visítanának, mert összevesznek rajta az más, nyilván Dominó is fog balhézni, ha nagyobb lesz (most még csak panaszkodik, gondolom, majd jön a többi is hamarosan). Ebben az elektromos feszültség hevítette levegőben naná hogy megy a balhé. Nem beszélgetnek, csak kattog a vonat, vágtat a síneken, megfordul a sorompóknál, megszólalnak a beépitett hangok. Szemek jojóznak, feszültség nő. Szuperjó játék.
Én ott ültem a hangzavar közepén és nagyon szomorú voltam. Én sajnáltam az unokatesókat. Kedves, értelmes, kreatív gyerekek. Talán ha 5-ször ültek idáig tömegközlekedési eszközön. Ebből 3-szor velünk, mert elvittem őket egy kicsit vonatozni - hév, villamos, busz, mozgólépcső - ez volt a legnagyobb ajándék nekik. Dominó a hátamon, Bubi és Nonó kezemet fogva és nagyon jól szórakoztunk. Mert egyébként mindig autóban viszik őket mindenhová.
Hát akkor nézzük meg, milyen játékokkal játszik Dominó?
1. erről nincs kép, talán láttatok már ilyet: kerek műanyag salátacentrifuga. 600 forint volt - átlátszó, lehet beletenni midnenfélét, a tetején nagy piros gombbal pedig forgatni a benne lévő dolgokat - hát ez egy csodajó játék, mindkét kézzel mindkét irányba forgatni(nem könnyű ám!), közben valakinek fogni kell a dobozt, mert elugrál, nézni, ahogy forognak a gesztenyék benne.. No és salátát is lehet benne centrifugázni :-)
2. tojástartó - mondjuk 250 forint(a tojásokat kiesszük belőle - reggelire 2 tojásból sok tejjel, kicsi liszttel lepényt sütök, savanyúkáposztával esszük)
Teamécses - 10 db, 150 ft. a doboza a tetején lukas, ott ki-be rakható a mécses.
Gesztenye - nem kerül pénzbe, csak sok örömet okoz, mig összegyűjtjük.
Remek játék. Először is ki lehet egyenként bányászni a dobozból mécseseket a lukon keresztül, utána berakni a tojástartóba - én az osztott, Dominó az osztatlan részeket kedveli. Utána vissza. A gesztenyéket pedig egymásra tenni az osztott részben. Közben mindennek folyamatosan gyakorolni a nevét, boldogan és figyelmesen kiejteni a tetejét, gesztenyét, kereke, gyertya (keeka) szavakat és ellenőrizni, hogy a mama is jól játszik-e.
2007/12/13
Mennyibe kerül egy gyerekjáték? II.
OBI kertészet, 600 ft, hörcsögmászóka - fa, farostlemez és minden 2 éven aluli boldog lenne vele. Kipróbálva.
2008/01/15
Nomi alszik
Mama!
Tessék, kisfiam.
Kapitám pápi elment.
Hová ment?
Boltba.
És mit vett a boltban?
Körtét.
Csodálatos dolog ez, az ember lánya egyszer csak áldott állapotba kerül, jó sokáig él együtt egy kis emberkével a pocakjában, dédelgeti, simogatja, elképzeli, milyen lesz, mekkora, milyen színű a haja, hogyan fog mosolyogni, hogyan szopizik majd, milyen lesz, amikor először rámosolyog és hogyan fognak ők ketten beszélgetni. Aztán minden másként alakul. És másként még szebb az egész.
Dominót 6 hónapos koráig egy másodpercre sem lehetett hasra fektetni. Éktelen ordítás volt az eredménye. Kicsit aggódtam is, hgoy talán valami fizikai probléma zavarja. Először a fürdőkádban hason fekve fürdettem, azt nagyon szerette, aztán 6 hónaposan az imádott unokabátyus születésnapján letettem náluk a padlóra hason. Boldog volt, csapkodott, visongott. Akkor kezdődött el az önálló élete. Szép lassan haladt, először jó sokáig fókakúszott, 9 hónaposan kezdett el mászni, úgy 14 hónaposan néhány lépést megtett, majd 16 hónaposan nekiindult a világnak és azóta se állt meg. Most már alszik is hasonfekve
BEszél. Egész nap, folyamatosan kommentál mindent. GYakran már helyesen alkalmazza a múlt és jelenidőt, helyesen is ragoz sokmindent. (pisiltamama, alszikacica) Az utókor számára lejegyzem a kedvenc szavaimat, mielőtt elfelejtem kapikapi/kami - kamion, Szója-cumi, Mani/mandi - narancs, tejős - telefon, kakika - pelenka, pacika - karácsonyfa , vavó-vonat, markos katika - földmunkagép, sziketöttő - szitakötő, pocak - pocok
Egy hete már magát is megnevezi: Dói, Nomi, Nominó És valamelyik reggel ezzel fogadott: hejtemama szeletlek.
Félelmetes memóriája vn. Szeptemberben evett utoljára szőlőt, de még most is emlékszik rá, szombaton megkínálták vendégségben és azonnal rávágta a nevét. Karácsonykor Bubi mutatta neki a Thomas kisvonatot, erre a minap közölte velem: tamást vavó keressük - mármint képet róla az interneten.
Minden tevékenységben részt vesz, szerel, csavaroz, kalapácsol, mosogat(ennek befejezése általában csak veszekedéssel megoldható - mármint ő veszekszik velem, mert 40 perc mosogatás nem elég...)
Hát ilyen az én 21 hónapos kisfiam. Egy csoda. Felfoghatatlan, hogy már majdnem 2 éve itt tarthatom a kezemben, bármikor hozzábújhatok. És mindig mindig jókedvű. Mondom, hogy egy csoda.
ez a video nem mindig jön be, elég hosszú, de érdemes végiginézni, hangszórót bekapcsolni, mert jókedvet csinál másoknak is
2008/02/13
Találós kérdés
Mi lehet ez?
hint: a) gyapjúdarab
b) selyemgubó
c) palacsinta
Találós kérdés-II.
Mennyibe kerül egy gyerekjék? - IV
Találós kérdés megoldása: ez kérem egy gyapjúból horgolt, selyemgubó-formájú, lekváros palacsinta-ízű autóvezető bácsi - Dominóul: Só bácsi (sofőr bácsiból)
Tegnap kapta ezt a kicsiautót kedvenc nagynénémtől, Ili nénitől, akit ő is nagyon szeret. Régi darab, strapabíró fröccsöntött műanyag versenyautó, amelyből szemlátomást hiányzott a vezető, helyére Dominó belecsücsülszkicsiautóbaaNomikácska! - felkiáltással bele szeretett volna ülni, többször ki is próbálta hehe. Ekkor jött az ötlet, hogy készítsünk bele egy vezető bácsit. Nem, nem kerestünk legófigurát, igazi játékemberkét, ez a kis darab gyapjú neki VALÓDI autóvezető. Boldog vele, kiveszi, visszateszi, beviszi az ágyába, reggel első szava Só bácsi volt.
Ha sikerül így haladnunk - márpedig költözünk, egyre kevesebb lesz az ezt akadályozó tényező - akkor meg tudjuk őrizni ezt a csodálatos képzelőtehetséget. Nekem ez törekvésem.
2008/02/08
Mi van egy kézműves anya asztalán?
Számíjó, kötőtű, fonal, könke, doz, gombok, szavar, szeeszám, kávé, Nomikácska és Elempánt (Dominó-magyar szótár alapján).
2008/03/29
Gazdagodtunk
Még nincs évszakasztalunk. Egyelőre az ebédlő/dolgozóasztalon egy letakart polcdarab szolgál évszakasztal gyanánt. Folyamatosan változik, Dominó a virágon kívül bármit elvehet, ha nem szórja szét. Így aztán hol ez, hogy az kerül rá, msot épp a fekete autó csücsül rajta egy fészekalja csibével. Ma egy új lakó is kapott helyet rajta. Nem látszik túl jól, mert a töksötét szobában telefonnal vakuztam, de középen, a gyertyás tányérkában csücsül egy nagyon kedves Hóvirágtündér, amit Bettitől kaptunk. Köszönjük szépen!
MEgérkezett a születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándék: egy óriási csomag favonat és egy futóbicaj. Egyelőre bedobozolva, valamelyik nap a favonatokból kiveszek néhány darabot, ez kerül a születésnapi kosárkába a többi kis ajándék mellé. A többit majd az Angyal hozza a megfelelő időben.
KEdves waldorfos anyatársam, Kriszta hozta el nekünk ezeket a csodákat, hálás köszönet érte!
És még valamiért, amire alig vannak szavak: Dominó kapott egy tükáéletes, pici, erős és kedves, mágnessel rögzíthető UTÁNPUTÓS KATIKÁT! Íme:
NAgy a boldogságunk. A háttérben látható még háztartásunk legújabb tagja, a BILIKE, amit szerdán vásároltunk (hihetetlen sok utánajárás után kaptam egyáltalán egy bilit, ez valami különleges dolog lehet, végül egy konyhafelszerelési boltban jutottunk hozzá). Azóta napi tevékenységünk egy jelentős része körülötte zajlik. Rendeltetésszerűen még nem használta a gyermek, egyelőre csak barátkoznak, de kedvelik egymást határozottan. Mivel Dominó tudja, hogy mire való, hát előbb-utóbb majd lesz benne valami eredmény is, addig is kedvtelve üldögél rajta 4-5 másodpercig, füligérő szájjal és hatalmas lelkesedéssel közölve: szeretnék bilikébe pisilni! majd: nem akarok. És ezt naponta kábé 150-szer. Jó ez így.
A mai nap egyéb örömeiről kicsit később írok, ugyanebben a posztban, most iszom egy kávét és átgondolom a bennem lévő kérdéseket. 8 és 9 között pedeig lekapcsolom a világítást és a számítógépet. mert ma egy ilyen nap van. A WWF felhívását követem sok százmillió sorstársammal együtt. Remélhetőleg itthon is százezrek teszik ugyanezt. Bővebben itt
Csodaszép volt egyébként.
Itt jártunk
2008/11/11
Márton-nap
Ma minden waldorfista blogjában erről esik szó (már ahol nem ünmnepelték korábban valami különös oknál fogva). Szent Márton, Tours püspöke, Savaria szülötte, római katonacsaládból származó, fiatalon kereszténnyé vált szent ünnepe ez. Fontos tett volt, amikor egy rendkívüli hideg napon lován bandukolva meglátott egy koldust vacogni, ekkor az egyetlen köpenyét, amije volt, kettévágta és a felét a koldusnak adta. Fontos üzenet: segíts! Segíts, de ésszel, ne azon az áron, hogy te válj rászorulóvá. A segítség felelősség. Nekem Márton ünnepe nagyon fontos, a kisfiamat is erre fogom tanítani. Ma is elmentünk volna, hogy adjunk egy kicsit abból, ami nekünk is van, Fényt tudunk adni, abból itt is van bőven.
( a sötét szobában, telefonnal fényképeztem, ezrét a fura színek, a valóságban bordó és szürkésbarna az asztal, a lámpások pedig jó élénk színúek)
Napok óta készülünk. Az iskolában Szent Mihály óta, mi azért csak napok óta, lévén az oviban az ősz a hangsúlyos, ott Mártonról nem esett szó eddig. Talán holnap sem lesz róla szó, nem tudom, ott a manók-törpék kapják a fényt, amit mi, többiek a rászorulóknak viszünk.
Elterveztem szépen, hgoy a Ferenciek terére fogunk elzarándokolni fél 5 körül a kis lámpásainkkal, viszünk cipócskát és hagyunk a templom előtt a hajléktalanoknak egy kis fényt. TEgnap megvettük a papírt és az ecsetet, ma pedig délelőtt festettünk, új évszakasztal került a kora őszi, Szent Mihály-időszak helyébe. Cipót gyúrtunk-dagasztottunk, alvás alatt én szétvágtam a nagy befestett kartont nyolcszögekre, hogy csillagmécsest hajtogassak. Aztán túl kicsik lettek, épp, hgoy be tudtam rakni a mécseseket a csillag bejáratánál, így ezeket most nem gondoltam elég biztonságosnak, sebaj, lesz majd belőlük karácsonykor szép ünnepi fény. Rég hajtogattam már, tavaly ugyan kaptam egy leírást Krisztától, de azt eltüntettem, úgyhgoy elhatároztam, amíg Dominó alszik, én akkor is meghajtogatom őket. Sikerültek is, szépek, majd róluk is lesz kép alkalmasint, mert msot biztonságba helyeztem őket.
Dominóval alvás után nekiálltunk pauszpapírt színezni viaszkrétával, azt levasaltuk és lettek ezek a lámpások, bennük festett befőttesüvegek, azokban mécsesek. Ezeket készítettük ajándékba, egyiket a Ferenciek terén, a másikat a barátnőmnél, a Keletiben gondoltam otthagyni.
Aztán az élet közbeszólt. Mivel mostanában ismt tarol a H&F, hát egy folyós kaki után azonnal lefújtam a sétát és gyermek kapott Podophyllumot, én pedig egy adag Arsenicum albumot, mert éreztem, hgoy valami van. Remélem, kifogtuk a szelet a vitorlából, emrt azóta itt székcsend van. Remélem. holnap délelőtt hordozós séta, este ovi, előbbi fontos, utóbbi kihagyhatatlan.
Úgyhogy itthon ünnepeltünk. Furulyáztam, énekeltünk kicsit, égnek a lámpások mindenfelé és megvacsoráztunk egy jó adag cipócskát sütőben aszalt paradicsommal és Melittáék kertjéből kapott rucolával. Ünnepi csemege volt, hozzá még mazsolás sütőtök készült, míg a cpócskák sültek. (felaprított tök és mazsola jénai tálban csak úgy, magukban szépen összepárolódtak a lassú tűzön)
Világítsanak ezek a fények sokáig, mindenhol, ahol szükség van rájuk!
2008/12/10
Bazár
Úgy jártam a bazárral, mint a Mákos tészta című novella kislánya, aki elvitte a fehér terror alatt börtönben éhező apájának a család maradék készleteiből főzött mákos tésztát, majd az éhségtől kopogó szemmel maga falta be azt útközben - nem tudott ellenállni a kísértésnek. Persze az egészet kihányta, mert megemészteni az éhezéstől legyöngült gyomor azt nem tudta.
Kedves emberek, sok csillogó szemű gyerek és meghatóan sok kedves ismerős - akiknek egy nagy része pont azért jött, hgoy velünk találkozzon. Nagyon szépen köszönöm, no meg a zsákot, dobozt, csomagot is! Szépen beosztjuk majd, apránként. Nem úgy, mint az eladott állatkákért kapott összeget, amit - megőrülve a mindig üres zseb hirtelen megtelésétől - egy negyedóra alatt elköltöttem, vettem belőle a 11. osztályosok által festett gyönyörű sárga selyemkendőt angyalokkal, obszidiánokat (egy hatodikos nagyfiú saját gyűjteményeként egy hatalmas hátizsáknyit cipelt haza egy kirándulásról!), csillagmécseseket - amiket nemcsak, hogy tudok készíteni, de vittem is épp magammal, hogy ha arra jár valamelyik ismerős, meg tudjam mutatni, hogyan is kell - de annyira kedves nagyfiúk árulták a hatodikban (akiknek az euritmiaelőadása könnyeket csalt a szemembe), hogy nem állhattam ellent néhány darabnak. Vettem még kerámiatárgyakat, amelyekből az egyetlen ajándéknak szánt darab hazaérésig ripityára tört. No és egy fából faragott gyertyatartót, pácolt, mintás, gyönyörű, most is ott ég benne a mécses az évszakasztalon.
CSupa gyönyörűsáéget vettem, mind waldorfos diákok és szülők keze munkája. Az már más kérdés, hgyo egyikre sem volt szükség és hát így utólag érzem, hgoy rávaló se. De hát égetett az a sok pénz... Ja, vettem még öt könyvet a használt könyvekből - csupa klasszikus gyerekkönyvet - Mosó masa mosodája, meg effélék - úgyhgoy Dominónak jut egy-egy msot majd midnen alkalomra az elkövetkezendőkben. No és vettünk egy ezresért annyi fabatkát (gyönyörű fabatkák, egyet hazahoztunk emlékbe is - amit szinte alig tudtunk elkölteni, a végén már felnőttitalt (ice tea) vettünk az árán, mert nem volt más és szomjasak voltunk. CSudafinom falatok votlak a büfében, nagy saláták és süteményhalmok.
SAjnos Dominó nagoyn megfázott a bazár alatt(én is, de nálam ez egy pillanat alatt lezajlott szerencsére), oylannyira, hogy ma oviba se tudunk menni, emrt fájdalmasan, nehezen köhög. Persze segít, szól, szippancsolunk, kapott ma gyömbéres pakolást is (citrom nincs itthon) kenegetünk, mesélünk, zenét hallgatunk, pakolászunk, de nem gyógyul, nem mehetünk oviba. Igyekszem nem szóba hozni, mert nagyon elszomorítanám, ha kiderülne, hgoy nem megyünk, ezt ő még nem érti. Lehet, hgoy emiatt holnap Szadára sem jutunk el, pedig azt is nagyon vártam :-(
Volt egy egészen különös vásárlóm a bazárban - berohant az ajtón, körül se nézve egészen egyenesen hátra, hozzánk, felkapott egy malackát, a kezembe nyomta az árat és elviharzott. Se szó, se beszéd, se körülnézés, célirányosan jött és ment. Még most sem értem...
A paradicsomi játék klassz volt, különösen Lucifer - na neki én bármit elhinnék, még azt is, hogy induljak a szépségversenyen :-DDD
A végén pedig megnéztük az évszakünnepet, az nem volt egy szerencsés szervezés, bazár végére tenni az egésznapi jövés-menéstől kifáradt gyerekek előadását, de gyönyörű volt azért mégis, az euritmia és az énekszó nagyon kellett ott , a fóti gyermekváros hatalmas fái között, a fényektől épp csak megvilágítva, csillogó szemek kísérte ének most is velem van.
2008/12/06
Gondolkodtam, mi legyen ezzel az ablak-csizma dologgal. Hiszen hozzánk nem jön Mikulás, Télapó majd Vízkereszt után, most Szent Miklós jön. Ő pedig nem osztogat ajándékokat számolatlan. Jön, hoz egy apró, jelképes ajándékot. Viszont emlékszem a lázas próbálkozásra, hgoy fennmaradjak éjjel, meglessem a Mikulást, ahogy odacsempészi a mandarint és a szárított fügét. Mert annak idején ez volt nekünk az ajándék. néha banán a mandarin helyett. sose sikerült elcsípnem. Na ezt a boldog izgalmat nem akartam elvenni a kisfiamtól. ÚGyhgoy azt gondoltam ki, hgoy legyen csak az a kis csizma az ablakban és legyen majd levélke meg rajz, és azt is elmondom, hogy annak idején Miklós nem látogatta meg a bizonyos családot, hanem csak behajította azt a zsákot szó nélkül, jel nélkül. Ez tanulságos, majd tanul si a gyermek belőle.
Így, ennek fényében hát elmondtam tegnap a kicsi embernek, hgoy éjjel valószínűleg látogat majd a környékre Miklós és az is lehet, hogy valamilyen egészen apró dolgot tesz az ő csizmájába is. Apókát? -kérdezte ragyogva. bizony, Apókát hozott(avokádó). Meg egy csípős cukrot = Negro, amit korábban a nagypapától kapott és amiből egy szemet meg tudtam valahogyan menteni még korábban az utókornak. És ez a két apró dolog olyan boldoggá tette, amikor reggel felébredt és meglátta a csizmát az abalkban, csuda volt.
Aztán elmeséltem neki nagoyn egysezrűen Miklós történetét többször is napközben, délután pedig elmentóünk Fótra - és a bolond Mikulás annyi zsákot és csomagot hozott nekünk, hogy nem győztük hazacipelni. Hehe, még jó, hogy Dominó nem tud róluk, mert hogy magyaráznám ki? :-DDD
Békességet mindannyiunknak!
Kenyeredet magad süssed
Mostanában sokat sütünk. Perecet, csigát, fahéjas kalácsot, kenyeret. A legutóbbi kenyér már maga volt a tökély. Dominó mindig segit, ha mégsincs mit, akkor kap só-liszt gyurmát - most épp sima és karobbal szinezett barna tésztánk van a hűtőben( akarob izét nem szeretjük, de a színe és az illata jó), csak elővesszük, kicsit gyurmázunk és szépen megy vissza fóliába csomagolva (van benne némi olaj is, hogy ne száradjon ki olyan könnyen és ne mrozsálódjon) a következő alkalomig.
2007/11/02
Mennyibe kerül egy gyerekjáték?
Ez hosszú lesz és folytatásos
Unokatesóink 3 illetve 6 évesek. Minden évben elhűlve figyelem a szülinapi bulikat. Olyan ajándékhegyeket kapnak, mint egy fél óvoda. Tudom, ez általános, a szülők, nagyszülők, keresztszülők szeretnek ajándékozni, no meg lemaradni se akarnak egymás mögött.
A Fakopáncs olyan szörnyű drága, bemegyek és 7 ezer alatt nincs normális játék! - mondja Sanyi bácsi, öcsém apósa. Mire én rögtön cáfolom, kapásból a fél bolt 2 ezer alatti, sőt egy-két százasból remek fajátékokat lehet venni. No de ha az ember egy fiúgyereknek normális játékot akar venni - mondjuk egy várat felszerelve, katonákkal, miegymás - akkor az sokba kerül - igy Sanyi bácsi.
Valóban. Az bizony sokba.
Nézzük hát, mit is kapott a 3 éves fiúgyerek szülinapjára. Jó sok normális ajándékot. (tőlünk csak egy kis vonatos nyakláncot, amit ketten készitettünk Dominóval. Mivel idejekorán kapta, még örült is neki, aztán persze elhagyta, mert annyi egy normális játék jött, hogy választani se tudott.)
Korábban már kapott mindenféle autót, vonatot - favonat soook készlet, legóvonat mégtöbb több készlet, kisautó, közepes autó, nagyautó, távirányitós autó. Műanyag kukásautó, amire rá lehet ülni, locsolós tűzoltóautó, elektromos autó. 3 éves...
Most kapott LEGO Thomast és Percyt. Szuperjó játék, ráteszed Thomast a sínre és magától (elemmel) megy. Szuperjó játék. Dominó odament, kivette Thomast és elkezdte tologatni. Ő még normális kisgyerek, arra használja a vonatot, amire való. Tologatja. Bubi is tologatja, ha nincs ott a sín vagy ha nincs benne elem. De így nem lehet. Mert ez egy szuperjó játék: magától megy. És az olyan jó...
A többi játékra nem emlékszem részletesen, ezzel is tele volt az egész nappali. A gyerekek visítottak, veszekedtek, Dominó meg csak tologatta a kisautókat vagy kockákat, esetleg az abdákkal játszott és nem értette, hogy a nagyok mit visítanak. Hát mit is? Szuperjó vonatuk magától megy. Pesze ha azért visítanának, mert összevesznek rajta az más, nyilván Dominó is fog balhézni, ha nagyobb lesz (most még csak panaszkodik, gondolom, majd jön a többi is hamarosan). Ebben az elektromos feszültség hevítette levegőben naná hogy megy a balhé. Nem beszélgetnek, csak kattog a vonat, vágtat a síneken, megfordul a sorompóknál, megszólalnak a beépitett hangok. Szemek jojóznak, feszültség nő. Szuperjó játék.
Én ott ültem a hangzavar közepén és nagyon szomorú voltam. Én sajnáltam az unokatesókat. Kedves, értelmes, kreatív gyerekek. Talán ha 5-ször ültek idáig tömegközlekedési eszközön. Ebből 3-szor velünk, mert elvittem őket egy kicsit vonatozni - hév, villamos, busz, mozgólépcső - ez volt a legnagyobb ajándék nekik. Dominó a hátamon, Bubi és Nonó kezemet fogva és nagyon jól szórakoztunk. Mert egyébként mindig autóban viszik őket mindenhová.
Hát akkor nézzük meg, milyen játékokkal játszik Dominó?
1. erről nincs kép, talán láttatok már ilyet: kerek műanyag salátacentrifuga. 600 forint volt - átlátszó, lehet beletenni midnenfélét, a tetején nagy piros gombbal pedig forgatni a benne lévő dolgokat - hát ez egy csodajó játék, mindkét kézzel mindkét irányba forgatni(nem könnyű ám!), közben valakinek fogni kell a dobozt, mert elugrál, nézni, ahogy forognak a gesztenyék benne.. No és salátát is lehet benne centrifugázni :-)
2. tojástartó - mondjuk 250 forint(a tojásokat kiesszük belőle - reggelire 2 tojásból sok tejjel, kicsi liszttel lepényt sütök, savanyúkáposztával esszük)
Teamécses - 10 db, 150 ft. a doboza a tetején lukas, ott ki-be rakható a mécses.
Gesztenye - nem kerül pénzbe, csak sok örömet okoz, mig összegyűjtjük.
Remek játék. Először is ki lehet egyenként bányászni a dobozból mécseseket a lukon keresztül, utána berakni a tojástartóba - én az osztott, Dominó az osztatlan részeket kedveli. Utána vissza. A gesztenyéket pedig egymásra tenni az osztott részben. Közben mindennek folyamatosan gyakorolni a nevét, boldogan és figyelmesen kiejteni a tetejét, gesztenyét, kereke, gyertya (keeka) szavakat és ellenőrizni, hogy a mama is jól játszik-e.
2007/12/13
Mennyibe kerül egy gyerekjáték? II.
OBI kertészet, 600 ft, hörcsögmászóka - fa, farostlemez és minden 2 éven aluli boldog lenne vele. Kipróbálva.
2008/01/15
Nomi alszik
Mama!
Tessék, kisfiam.
Kapitám pápi elment.
Hová ment?
Boltba.
És mit vett a boltban?
Körtét.
Csodálatos dolog ez, az ember lánya egyszer csak áldott állapotba kerül, jó sokáig él együtt egy kis emberkével a pocakjában, dédelgeti, simogatja, elképzeli, milyen lesz, mekkora, milyen színű a haja, hogyan fog mosolyogni, hogyan szopizik majd, milyen lesz, amikor először rámosolyog és hogyan fognak ők ketten beszélgetni. Aztán minden másként alakul. És másként még szebb az egész.
Dominót 6 hónapos koráig egy másodpercre sem lehetett hasra fektetni. Éktelen ordítás volt az eredménye. Kicsit aggódtam is, hgoy talán valami fizikai probléma zavarja. Először a fürdőkádban hason fekve fürdettem, azt nagyon szerette, aztán 6 hónaposan az imádott unokabátyus születésnapján letettem náluk a padlóra hason. Boldog volt, csapkodott, visongott. Akkor kezdődött el az önálló élete. Szép lassan haladt, először jó sokáig fókakúszott, 9 hónaposan kezdett el mászni, úgy 14 hónaposan néhány lépést megtett, majd 16 hónaposan nekiindult a világnak és azóta se állt meg. Most már alszik is hasonfekve
BEszél. Egész nap, folyamatosan kommentál mindent. GYakran már helyesen alkalmazza a múlt és jelenidőt, helyesen is ragoz sokmindent. (pisiltamama, alszikacica) Az utókor számára lejegyzem a kedvenc szavaimat, mielőtt elfelejtem kapikapi/kami - kamion, Szója-cumi, Mani/mandi - narancs, tejős - telefon, kakika - pelenka, pacika - karácsonyfa , vavó-vonat, markos katika - földmunkagép, sziketöttő - szitakötő, pocak - pocok
Egy hete már magát is megnevezi: Dói, Nomi, Nominó És valamelyik reggel ezzel fogadott: hejtemama szeletlek.
Félelmetes memóriája vn. Szeptemberben evett utoljára szőlőt, de még most is emlékszik rá, szombaton megkínálták vendégségben és azonnal rávágta a nevét. Karácsonykor Bubi mutatta neki a Thomas kisvonatot, erre a minap közölte velem: tamást vavó keressük - mármint képet róla az interneten.
Minden tevékenységben részt vesz, szerel, csavaroz, kalapácsol, mosogat(ennek befejezése általában csak veszekedéssel megoldható - mármint ő veszekszik velem, mert 40 perc mosogatás nem elég...)
Hát ilyen az én 21 hónapos kisfiam. Egy csoda. Felfoghatatlan, hogy már majdnem 2 éve itt tarthatom a kezemben, bármikor hozzábújhatok. És mindig mindig jókedvű. Mondom, hogy egy csoda.
ez a video nem mindig jön be, elég hosszú, de érdemes végiginézni, hangszórót bekapcsolni, mert jókedvet csinál másoknak is
2008/02/13
Találós kérdés
Mi lehet ez?
hint: a) gyapjúdarab
b) selyemgubó
c) palacsinta
Találós kérdés-II.
Mennyibe kerül egy gyerekjék? - IV
Találós kérdés megoldása: ez kérem egy gyapjúból horgolt, selyemgubó-formájú, lekváros palacsinta-ízű autóvezető bácsi - Dominóul: Só bácsi (sofőr bácsiból)
Tegnap kapta ezt a kicsiautót kedvenc nagynénémtől, Ili nénitől, akit ő is nagyon szeret. Régi darab, strapabíró fröccsöntött műanyag versenyautó, amelyből szemlátomást hiányzott a vezető, helyére Dominó belecsücsülszkicsiautóbaaNomikácska! - felkiáltással bele szeretett volna ülni, többször ki is próbálta hehe. Ekkor jött az ötlet, hogy készítsünk bele egy vezető bácsit. Nem, nem kerestünk legófigurát, igazi játékemberkét, ez a kis darab gyapjú neki VALÓDI autóvezető. Boldog vele, kiveszi, visszateszi, beviszi az ágyába, reggel első szava Só bácsi volt.
Ha sikerül így haladnunk - márpedig költözünk, egyre kevesebb lesz az ezt akadályozó tényező - akkor meg tudjuk őrizni ezt a csodálatos képzelőtehetséget. Nekem ez törekvésem.
2008/02/08
Mi van egy kézműves anya asztalán?
Számíjó, kötőtű, fonal, könke, doz, gombok, szavar, szeeszám, kávé, Nomikácska és Elempánt (Dominó-magyar szótár alapján).
2008/03/29
Gazdagodtunk
Még nincs évszakasztalunk. Egyelőre az ebédlő/dolgozóasztalon egy letakart polcdarab szolgál évszakasztal gyanánt. Folyamatosan változik, Dominó a virágon kívül bármit elvehet, ha nem szórja szét. Így aztán hol ez, hogy az kerül rá, msot épp a fekete autó csücsül rajta egy fészekalja csibével. Ma egy új lakó is kapott helyet rajta. Nem látszik túl jól, mert a töksötét szobában telefonnal vakuztam, de középen, a gyertyás tányérkában csücsül egy nagyon kedves Hóvirágtündér, amit Bettitől kaptunk. Köszönjük szépen!
MEgérkezett a születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándék: egy óriási csomag favonat és egy futóbicaj. Egyelőre bedobozolva, valamelyik nap a favonatokból kiveszek néhány darabot, ez kerül a születésnapi kosárkába a többi kis ajándék mellé. A többit majd az Angyal hozza a megfelelő időben.
KEdves waldorfos anyatársam, Kriszta hozta el nekünk ezeket a csodákat, hálás köszönet érte!
És még valamiért, amire alig vannak szavak: Dominó kapott egy tükáéletes, pici, erős és kedves, mágnessel rögzíthető UTÁNPUTÓS KATIKÁT! Íme:
NAgy a boldogságunk. A háttérben látható még háztartásunk legújabb tagja, a BILIKE, amit szerdán vásároltunk (hihetetlen sok utánajárás után kaptam egyáltalán egy bilit, ez valami különleges dolog lehet, végül egy konyhafelszerelési boltban jutottunk hozzá). Azóta napi tevékenységünk egy jelentős része körülötte zajlik. Rendeltetésszerűen még nem használta a gyermek, egyelőre csak barátkoznak, de kedvelik egymást határozottan. Mivel Dominó tudja, hogy mire való, hát előbb-utóbb majd lesz benne valami eredmény is, addig is kedvtelve üldögél rajta 4-5 másodpercig, füligérő szájjal és hatalmas lelkesedéssel közölve: szeretnék bilikébe pisilni! majd: nem akarok. És ezt naponta kábé 150-szer. Jó ez így.
A mai nap egyéb örömeiről kicsit később írok, ugyanebben a posztban, most iszom egy kávét és átgondolom a bennem lévő kérdéseket. 8 és 9 között pedeig lekapcsolom a világítást és a számítógépet. mert ma egy ilyen nap van. A WWF felhívását követem sok százmillió sorstársammal együtt. Remélhetőleg itthon is százezrek teszik ugyanezt. Bővebben itt
Csodaszép volt egyébként.
Itt jártunk
2008/11/11
Márton-nap
Ma minden waldorfista blogjában erről esik szó (már ahol nem ünmnepelték korábban valami különös oknál fogva). Szent Márton, Tours püspöke, Savaria szülötte, római katonacsaládból származó, fiatalon kereszténnyé vált szent ünnepe ez. Fontos tett volt, amikor egy rendkívüli hideg napon lován bandukolva meglátott egy koldust vacogni, ekkor az egyetlen köpenyét, amije volt, kettévágta és a felét a koldusnak adta. Fontos üzenet: segíts! Segíts, de ésszel, ne azon az áron, hogy te válj rászorulóvá. A segítség felelősség. Nekem Márton ünnepe nagyon fontos, a kisfiamat is erre fogom tanítani. Ma is elmentünk volna, hogy adjunk egy kicsit abból, ami nekünk is van, Fényt tudunk adni, abból itt is van bőven.
( a sötét szobában, telefonnal fényképeztem, ezrét a fura színek, a valóságban bordó és szürkésbarna az asztal, a lámpások pedig jó élénk színúek)
Napok óta készülünk. Az iskolában Szent Mihály óta, mi azért csak napok óta, lévén az oviban az ősz a hangsúlyos, ott Mártonról nem esett szó eddig. Talán holnap sem lesz róla szó, nem tudom, ott a manók-törpék kapják a fényt, amit mi, többiek a rászorulóknak viszünk.
Elterveztem szépen, hgoy a Ferenciek terére fogunk elzarándokolni fél 5 körül a kis lámpásainkkal, viszünk cipócskát és hagyunk a templom előtt a hajléktalanoknak egy kis fényt. TEgnap megvettük a papírt és az ecsetet, ma pedig délelőtt festettünk, új évszakasztal került a kora őszi, Szent Mihály-időszak helyébe. Cipót gyúrtunk-dagasztottunk, alvás alatt én szétvágtam a nagy befestett kartont nyolcszögekre, hogy csillagmécsest hajtogassak. Aztán túl kicsik lettek, épp, hgoy be tudtam rakni a mécseseket a csillag bejáratánál, így ezeket most nem gondoltam elég biztonságosnak, sebaj, lesz majd belőlük karácsonykor szép ünnepi fény. Rég hajtogattam már, tavaly ugyan kaptam egy leírást Krisztától, de azt eltüntettem, úgyhgoy elhatároztam, amíg Dominó alszik, én akkor is meghajtogatom őket. Sikerültek is, szépek, majd róluk is lesz kép alkalmasint, mert msot biztonságba helyeztem őket.
Dominóval alvás után nekiálltunk pauszpapírt színezni viaszkrétával, azt levasaltuk és lettek ezek a lámpások, bennük festett befőttesüvegek, azokban mécsesek. Ezeket készítettük ajándékba, egyiket a Ferenciek terén, a másikat a barátnőmnél, a Keletiben gondoltam otthagyni.
Aztán az élet közbeszólt. Mivel mostanában ismt tarol a H&F, hát egy folyós kaki után azonnal lefújtam a sétát és gyermek kapott Podophyllumot, én pedig egy adag Arsenicum albumot, mert éreztem, hgoy valami van. Remélem, kifogtuk a szelet a vitorlából, emrt azóta itt székcsend van. Remélem. holnap délelőtt hordozós séta, este ovi, előbbi fontos, utóbbi kihagyhatatlan.
Úgyhogy itthon ünnepeltünk. Furulyáztam, énekeltünk kicsit, égnek a lámpások mindenfelé és megvacsoráztunk egy jó adag cipócskát sütőben aszalt paradicsommal és Melittáék kertjéből kapott rucolával. Ünnepi csemege volt, hozzá még mazsolás sütőtök készült, míg a cpócskák sültek. (felaprított tök és mazsola jénai tálban csak úgy, magukban szépen összepárolódtak a lassú tűzön)
Világítsanak ezek a fények sokáig, mindenhol, ahol szükség van rájuk!
2008/12/10
Bazár
Úgy jártam a bazárral, mint a Mákos tészta című novella kislánya, aki elvitte a fehér terror alatt börtönben éhező apájának a család maradék készleteiből főzött mákos tésztát, majd az éhségtől kopogó szemmel maga falta be azt útközben - nem tudott ellenállni a kísértésnek. Persze az egészet kihányta, mert megemészteni az éhezéstől legyöngült gyomor azt nem tudta.
Kedves emberek, sok csillogó szemű gyerek és meghatóan sok kedves ismerős - akiknek egy nagy része pont azért jött, hgoy velünk találkozzon. Nagyon szépen köszönöm, no meg a zsákot, dobozt, csomagot is! Szépen beosztjuk majd, apránként. Nem úgy, mint az eladott állatkákért kapott összeget, amit - megőrülve a mindig üres zseb hirtelen megtelésétől - egy negyedóra alatt elköltöttem, vettem belőle a 11. osztályosok által festett gyönyörű sárga selyemkendőt angyalokkal, obszidiánokat (egy hatodikos nagyfiú saját gyűjteményeként egy hatalmas hátizsáknyit cipelt haza egy kirándulásról!), csillagmécseseket - amiket nemcsak, hogy tudok készíteni, de vittem is épp magammal, hogy ha arra jár valamelyik ismerős, meg tudjam mutatni, hogyan is kell - de annyira kedves nagyfiúk árulták a hatodikban (akiknek az euritmiaelőadása könnyeket csalt a szemembe), hogy nem állhattam ellent néhány darabnak. Vettem még kerámiatárgyakat, amelyekből az egyetlen ajándéknak szánt darab hazaérésig ripityára tört. No és egy fából faragott gyertyatartót, pácolt, mintás, gyönyörű, most is ott ég benne a mécses az évszakasztalon.
CSupa gyönyörűsáéget vettem, mind waldorfos diákok és szülők keze munkája. Az már más kérdés, hgyo egyikre sem volt szükség és hát így utólag érzem, hgoy rávaló se. De hát égetett az a sok pénz... Ja, vettem még öt könyvet a használt könyvekből - csupa klasszikus gyerekkönyvet - Mosó masa mosodája, meg effélék - úgyhgoy Dominónak jut egy-egy msot majd midnen alkalomra az elkövetkezendőkben. No és vettünk egy ezresért annyi fabatkát (gyönyörű fabatkák, egyet hazahoztunk emlékbe is - amit szinte alig tudtunk elkölteni, a végén már felnőttitalt (ice tea) vettünk az árán, mert nem volt más és szomjasak voltunk. CSudafinom falatok votlak a büfében, nagy saláták és süteményhalmok.
SAjnos Dominó nagoyn megfázott a bazár alatt(én is, de nálam ez egy pillanat alatt lezajlott szerencsére), oylannyira, hogy ma oviba se tudunk menni, emrt fájdalmasan, nehezen köhög. Persze segít, szól, szippancsolunk, kapott ma gyömbéres pakolást is (citrom nincs itthon) kenegetünk, mesélünk, zenét hallgatunk, pakolászunk, de nem gyógyul, nem mehetünk oviba. Igyekszem nem szóba hozni, mert nagyon elszomorítanám, ha kiderülne, hgoy nem megyünk, ezt ő még nem érti. Lehet, hgoy emiatt holnap Szadára sem jutunk el, pedig azt is nagyon vártam :-(
Volt egy egészen különös vásárlóm a bazárban - berohant az ajtón, körül se nézve egészen egyenesen hátra, hozzánk, felkapott egy malackát, a kezembe nyomta az árat és elviharzott. Se szó, se beszéd, se körülnézés, célirányosan jött és ment. Még most sem értem...
A paradicsomi játék klassz volt, különösen Lucifer - na neki én bármit elhinnék, még azt is, hogy induljak a szépségversenyen :-DDD
A végén pedig megnéztük az évszakünnepet, az nem volt egy szerencsés szervezés, bazár végére tenni az egésznapi jövés-menéstől kifáradt gyerekek előadását, de gyönyörű volt azért mégis, az euritmia és az énekszó nagyon kellett ott , a fóti gyermekváros hatalmas fái között, a fényektől épp csak megvilágítva, csillogó szemek kísérte ének most is velem van.
2008/12/06
Gondolkodtam, mi legyen ezzel az ablak-csizma dologgal. Hiszen hozzánk nem jön Mikulás, Télapó majd Vízkereszt után, most Szent Miklós jön. Ő pedig nem osztogat ajándékokat számolatlan. Jön, hoz egy apró, jelképes ajándékot. Viszont emlékszem a lázas próbálkozásra, hgoy fennmaradjak éjjel, meglessem a Mikulást, ahogy odacsempészi a mandarint és a szárított fügét. Mert annak idején ez volt nekünk az ajándék. néha banán a mandarin helyett. sose sikerült elcsípnem. Na ezt a boldog izgalmat nem akartam elvenni a kisfiamtól. ÚGyhgoy azt gondoltam ki, hgoy legyen csak az a kis csizma az ablakban és legyen majd levélke meg rajz, és azt is elmondom, hogy annak idején Miklós nem látogatta meg a bizonyos családot, hanem csak behajította azt a zsákot szó nélkül, jel nélkül. Ez tanulságos, majd tanul si a gyermek belőle.
Így, ennek fényében hát elmondtam tegnap a kicsi embernek, hgoy éjjel valószínűleg látogat majd a környékre Miklós és az is lehet, hogy valamilyen egészen apró dolgot tesz az ő csizmájába is. Apókát? -kérdezte ragyogva. bizony, Apókát hozott(avokádó). Meg egy csípős cukrot = Negro, amit korábban a nagypapától kapott és amiből egy szemet meg tudtam valahogyan menteni még korábban az utókornak. És ez a két apró dolog olyan boldoggá tette, amikor reggel felébredt és meglátta a csizmát az abalkban, csuda volt.
Aztán elmeséltem neki nagoyn egysezrűen Miklós történetét többször is napközben, délután pedig elmentóünk Fótra - és a bolond Mikulás annyi zsákot és csomagot hozott nekünk, hogy nem győztük hazacipelni. Hehe, még jó, hogy Dominó nem tud róluk, mert hogy magyaráznám ki? :-DDD
Békességet mindannyiunknak!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)