Kedves Barátaim, először is megköszönöm a Mindenhatónak a gondjaival is csodálatos évem minden pillanatát, családtagjaimnak és barátaimnak az odaadó szeretetet, figyelmet. Meleg szívvel kívánok mindenkinek jó egészséget, sikeres és boldog új esztendőt az alábbi kis csokorral: a hölgyeknek kismacskákat, az uraknak virtuális nagymacskát küldök (a sokat segítő guglinak is puszit nyomva), magamnak egy öreg kacsát. Az irodalmi szemelvényeket pedig mindenkinek… 🙂
ÉV VÉGÉN
Éjfél van. A havas utak és az örök idők országútján. Az óesztendő utolsó éjfele. Tomboló szél nyargal az éjszakában. Nincs ami útjába álljon s a dermedt jegenyék riadtan kapaszkodnak a fagyos földbe.
Éjfél van: a szellemek órája, amikor láthatatlan szánok csilingelnek ismeretlen utakon, s az Úr felhőn túli pitvarában két vándor áll a csillagok ragyogó trónusa előtt. Az egyik tépett havas szakállú agg, a másik ifjú ember.
– Elvégeztem Uram – szól az agg – bocsásd el szolgádat – és leteszi a tarisznyát meg a botot.
– Januártól decemberig jártam a földi utakat és arcod bélyegét mindenre ráütöttem. Mozgattam az órákat és napokat. Csírákat szöktettem életbe és érett magokat arattam; a rügyeket virágba borítottam és gyümölcsüket is leszedtem.
Öreg sírok hátát behorpasztottam, régi fejfákat eldöntöttem, temetőket gyarapítottam.
De ott voltam Uram a nászágyon is és egyformán mértem a szerelem bódulatát és a vajúdás gyötrelmeit.
A folyók új szigetet raktak, régieket hordta el a hegyek hátán megnőtt a hó, de el is múlott, a völgyek torkában új források fakadtak, s régiekre köveket raktam rendelésed szerint.
Öledbe hullott Uram minden. A növekedés, az épülés is, meg a rombolás is; csak Te maradtál Uram változatlan és örök elejétől fogva.
Az ifjú felveszi a botot meg a tarisznyát. Az elnyűtt husáng acélos, görcsös bottá erősödik abban a pillanatban s a foszlott tarisznya újjá, kövérré dagad a láthatatlan útravalótól.
– Elmegyek Uram – szól – akaratod szerint. Útravalómat elszórom majd a földi világban.
– Elolvasztom a jeget, virágba borítom a fákat, dús kalászokat érlelek és megrázom a lombhullató fákat az őszi határban; aztán meg telet borítok az álmodó ugarra.
– Csak egyet kérek tőled Uram – ha megengeded. Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz, bőkezű a búzaérlelő nyár, vidám a szüretes ősz és nyugodt telekamrás a tél, amiket ím, tarisznyámba adtál. Én leszek az idő egy évig Uram, a Te világodban. Engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek, és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem, s hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre.
Az Úr int: felragyog a felhőn túli világ. A vándor elindul, a csillagerdők úttalan útjain a Földre.
Fekete István
Radnóti Miklós: Szilveszter és újév között
(Este)
Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg
utána a lélek és fagyosan kéklik
s már színéről emlékezik
az évre, csak mint gyermek úgy
és újat nem köszönt, mert nem vár semmire,
a piros szabadság tán nem jön el soha,
számára csak mostoha
év lehet ez és tétova táj.
(Éjszaka)
Ó, felejt a lélek és örömtelen jön
veled fiatal év. Fáj csak és nem hős már,
mint régen: erős vár
volt és kincses város a dombon.
(Hajnal)
Város a dombon és búgó harangszó.
Igyekezz lélek még, légy újra hatalmas,
mert éget, mint hideg vas
a sorsod és olyan konok is.
Igyekezz, lélek és
törj föl, fiatal év.
(Reggel)
Úgy állok partodon fiatal év,
mint egyszer hajón az Adrián,
szigorú hajnal volt és karmos ég,
eső tapintott a vízre jó
tenyérrel és eltakarta tükrét.
Míg lassan indult a nagy hajó
s orrán halkan repedt a szürkeség,
halászok álltak a parton ott,
magányos lelkek, órjás kezekkel.
Úgy állok én is, magányos lélek itt,
repedj szürkeség, s törj föl fiatal év.
(1935)
Jövőre is várlak benneteket! Laci bá’
Van remény