Vamos…
Egy időre itt hagyom a Kolumbia utcát. Nem nagyon akarja, hogy menjek, a legszebb napsütést produkálja hetek óta, minden virágzik és próbál átverni, hogy itt alapvetően karib nyár van. Pedig nincs, ez csak egy ilyen csalóka nap. És hiába utazom nagyon jóba, eléggé fog hiányozni, minden lakójával együtt.
[video]
Viva Rigoberto! Olimpia és Kolumbia
Nekünk magyaroknak, akiknek a gyufa, a golyóstoll és a gömböc számtalan társa mellett egyik fontos büszkeségünk, hogy az első tíz olimpiai érmes ország között vagyunk és már 1896-ban is játszottunk, meglepő lehet, hogy Kolumbia mindössze 80 éve igyekszik gyorsabban, magasabbra, erősebben. Legalábbis én meglepődtem. Kolumbia az 1932-es Los Angeles-i játékok óta 18 alkalommal vesz részt és ezt már tényleg nem tudom csodálkozás nélkül mondani: ez a több mint 46 milliós ország mindössze 11 érmet szerzett az olimpiák történetében és ebből csak egyetlen egy az eldorádói arany. Hogy tovább tobzódjak a wikipédia vagy Mező Ferenc számaival, ez pontosan 447-tel kevesebb ami érmeink számánál, de itt abba is hagyom a kérkedést, nem szép dolog. (Hajráááááááááá Magyarok!).
Kolumbiai sportolók most Londonban -még soha ennyien – több mint 100-an vannak és jóra számítanak főleg atlétikában és birkózásban, de bíznak ők akár a lóugrásban vagy a teniszben is (Federer ütötte ma ki a nagy kedvencüket) vagy mit ne mondjak a női fociban és legfőképp a biciklisekben. Mosolyognak, szépek, barnák és lelkesek, nekem komolyan tetszik ez a teljesen egyszerű kis formaruha összeállítás, de a szoknyához menő bronzos formás láb kell. Viszont ilyen táskám nekem is van, nem is egy, csak szúrja az oldalamat a trikómon keresztül.
Kolumbiában biciklizni szinte kötelező, de nem úgy, ahogy Amszterdamban. Itt hétvégén kell, hegyre fel, nagy csoportban, feszes rikító lasztex kezeslábasban, hosszú hosszú órákon át, kitartóan. A sugárutak hétvégi lezárása és sétáló-futó-bicikliző sávvá változása ezt csak még inkább erősíti. Lehet ugyanúgy tömegesen, zászlószínű mezben a végtelenségig tekerni, de szinte alig kell felfelé hajtani, ez nyomós érv. Mindenesetre a látvány már önmagában sugallta, hogy a kerékpáros számokban biztos lesz felhozatal.
Nos ez a kedves Rigoberto Urán (imádom a nevét) ma nagyon közel került az ország második aranyérméhez, de amilyen kevéssel maradt le, olyannyira nem számított, hogy csak ezüstérmes lett. A város és a média euforikus. Senki nem számított helyezésre, még maga Rigoberto sem. Akik (Juan a portás) eddig egy éremben reménykedtek, most bátran úgy fogalmaznak: megvan az első érem Londonból. Tőlem nyugodtan, mert ahogy látom nem nagyon kerülünk összetűzésbe a pályákon, de javítson ki, aki jobban tudja.
Órák óta nézzük a tévében Rigoberto könnyeit, fényes fehér fenekét a kezeslábasban, fohászos kifeszülését és ahogy igyekszik lehagyni egy szamarat. Én komolyan beleszerettem egy kicsit. Valamimet egyszer elnevezem Rigobertonak.
[video]
[video]
[video]
[video]
[video]
[video]
Hot dog vacsora. Villa de Leyva.
[video]
[video]
Chontaduro. Ez a neve spanyolkolumbiaiul, magyarul egy egészen hasonlóra azt mondják, hogy a barackpálma termése, de az állítólag több órás főzés nélkül ehetetlen. Ez ehető, még ha az első falatnál ez elképzelhetetlennek is látszott. Állaga ázott papundekli, íze valahol a sárgarépa-sütőtök-alma tengelyen mozog. A harmadik falatnál már rá lehet kapni. Gourmet holmi lehetne, ennek viszont az mond ellent hogy az utcán árulják, aprócska nejlonzacskóba gyömöszölve fillérekért, mézzel és sóval kísérve.
Egy teljesen random kék madár. Az új, “értelmetlenképek” sorozat elsője.
[video]