Süldő gyerek voltam, megbabonázva néztem nagybátyám avatott mozdulatait, ahogy galacsinná tört autókat varázsol újjá. Műhelye falának képe örökre beégett háttérállományomba. Egy dombon elugró Delta HF Integralét nem illik elfelejteni, de elvonatkoztatni tőle, azt muszáj.
Ez a kocsi nem az a kocsi. A korszak,
a feszesség, a világba megveszekedett módon berobbanás örökre
eltűnt. Az egykori Delta tulajdonosokra szalagkorlátok művirágcsokrai
emlékeznek, vagy ők emlékeznek reumásan az egykori vágtákra. Kétlem,
hogy még szeretnék átélni a tömény vezetési élményt, talán már
jobb a whisky szódával. A marketingesek szerint ők arra
vágynak, amit a Lancia most Delta néven bemutatott.
Amikor a Martini feliratú kocsik diadalmenetben rendezték át
a ralipályákat, én még homokozólapáttal piszkáltam
a kutyaszart. Az autót a családi Fiat 850 jelentette,
fogalmam sem volt, kik azok az emberek. Nem érezhettem át, milyen tudás
irányítja végtagjaikat, hogy a többszáz lovas raliautókat
mozgásban tartották. Mai fejjel zsigereimben vágyok egy
régi Deltára, akár
egy kopott, kevésbé erős változatra is.
A birtoklás nélkül egy lépcső kimarad, így nem érezhetem, milyen
megbékélt tulajdonosnak lenni. Hogyan vágyjak egy új, nagyobb és puhább
Deltára, ha nem volt meg a régi, kicsi és kőkemény? Komolyan,
hívnák inkább Dedrának, Dudvának vagy akármi másnak: okosan bólogatnék,
hogy na, itt egy csinos középkategóriás olasz. Ez helyett próbálom
elfelejteni a múltat, ha mégsem sikerül, bocsássanak meg.
A viharkék árnyalat és a félmatt fekete tető jól eltalált
színkombináció. Az egykori sportvirtus helyett úri hangulat vette át
a hatalmat. Jobban passzol hozzá az öltöny, nem képzelhető bele
egy versenyruha. A kétliteres Multijet dízel dinamizmusát formai
eszközökkel hangsúlyozzák. Igaz, ez nem az őszinteség jele, de sokaknak
már az is sportosságnak számít, ha a tötyörgő kisautósokat
faarccal tudják visszaváltás nélkül megelőzni.
A LED-eket állandóan égető fényszórók a Lanciák védjegyének
számító pajzs alakú hűtőrács mellől kacsintanak hátra. Szemből nem
mutat igazán jól az orr, kicsit megizzadt már az egységes design.
Oldalról nézve azonban megelevenedik a forma, működni kezd az
ékalak. Az ablakok emelkedése jelentős, de az első üléssorban még pont
jó az övvonal.
Nekem fontos: a Deltában süttethettem az alkarom a finom
olasz napsütésben. Kell ez, mert a légkondi megöl,
a cirkálásnál meg amúgy is kinn a könyök helye. A hátsó
ülésen ez már nem jönne össze, az övvonal túl lendületesen megy
felfele, hogy asszonyos seggé domborodjon. A hátsó világítás ebből
az ívből bukik ki, az egységes, meghajtott cipőbetétre emlékeztető
lámpa itt kifejezetten a
Nissan Muranót
juttatta eszembe. Igazán szép az ötödik ajtó ereszkedése,
a sötétített üveg csinosan, olaszosan hajlik lefelé.
A mindenhol visszaköszönő bumerángív adja a logó D betűjét.
Első olvasatra Jeltának lehet kisilabizálni a hiányzó csík miatt.
Sem az olvashatósága, sem a tipográfiája nem nyerő, mérföldekre
lóg ki az összképből. Megváltozott a Lancia logója is,
a pajzsból kivették a zászlót. Bevallom nekem hiányozni fog,
de a hivatalos magyarázat szerint új idők kapujában tipródnak,
a megújulás része ez, hát nosza.
Bumerángívek alkotják a keréktárcsát is, le a kalappal.
Nekem öröm hogy még a mai, stratégiákkal átszőtt világban is
tudnak az olaszok valami öncélúan szépet alkotni.
A beltér visszafogott és elegáns, erőltetett nüánszoktól
mentes. A műszerfalkárpit tapintásra puha, jól megválasztott.
A három felszereltségi fokozat közül – ezüst, arany és platina
(Argento, Oro, Platino) – az arany változat volt alattam.
A fekete, kéttónusú bőrözésen jól elvan a hátsó fertály. Az
oldaltartás szintén jeles, ha a velúr ülőlap engedné megcsusszani
a nadrágot, a fényes bőrperem dicséretesen áll a fenék
útjába. A hátsó üléspad 2/1 arányban osztott, nagyarasznyi távval
tologatható előre-hátra. A fejtér elöl egészséges, hátra jobb, ha
nem ültetünk 180 centi felett senkit.
A kormány kellően vaskos, hosszú távon is jó fogású. Az irányjelző
kapcsolásakor bele-beleakadt a kezem a tempomatot vezérlő
nyélbe, ez viszont tisztán szokás kérdése. A műszerfal
áttekinthető, az index visszajelzőjét találtam halknak és haloványnak.
A navigációs panel körül helyezték el a gombokat, percek
alatt átlátható. A padlólemez és a gombok is a Bravóból
származnak, a minőségérzettel itt sincs semmi gond.
Lancia Deltához rendelhető robotizált parkolásasszisztens is, ez
önmagától képes a párhuzamos betolatásra, csupán a gázt kell
adagolni. Vezetési tapasztalat nélkülieknek ez hasznos opció, hisz
a farnehéz design megnehezíti a kilátást. A másik
villanyalapú okosság a műholdas helymeghatározóra kötött SOS – egy
gombnyomás, és máris jön Lanciaman, a szuperhős. Természetesen
hazánkban ezt hiába nyomkodjuk, nem jön sem mentő, se tűzoltó: az
a korszak még odébb van.
Viselkedés és menettulajdonságok? Itt kell leginkább elvonatkoztatni
az egykori Lancia Delta örökségétől. Igaz, abból is voltak puhányabb
változatok, de mind szórakoztató és agilis jószág volt. A másfél
tonna tömeg itt nagyon érezhető, a kanyarokban nem lehet
elsúvasztani a duci testet. A kormány túlságosan uras,
könnyen jár, a sportos vezetéshez túlszervózott. Leginkább élesebb
kanyarokban zavaró, kifejezetten figyelni kellett, hogy ne rántsuk túl
a helyes íveken.
A kétliteres Multijet DPF dízelnek nem okoz gondot gördíteni
a kocsit. Háromezres fordulatnál jön egy négyezerig tartó extra
kraft. Kicsit nagykalapácsosan, de szorgalmasan húz a Delta.
A 165 ló korrekt, nem a teljesítmény hiányzik
a kocsiból. Semmi sem hiányzik belőle, sőt pont fordítva van:
a mai autókban túl sok az anyag. Ebben körülbelül öt mázsa kütyü,
kábel, merevítés és frinc-franc. Értem én, biztonság meg luxus; ettől
függetlenül nem lehet nem gondolni arra a potya ötszáz kilóra
a szerpentinen.
A hatsebességes váltó legnagyobb erénye a jó fogása. Kapcsolási
érzése nem szimpatikus, puhány, a gyors váltásokat lehetetlenné
teszi. Nem nevezném rossznak, egyszerűen csak, ahogy az egész kocsi,
olyan doktoruras. Nem hinném, hogy véletlen, a célcsoport is ott
van valahol, társadalomnak abban a rétegében.
Jelenleg két benzines kapható, mindkettő 1,4-es T-Jet 120 vagy 150
lóerővel. Dízelből 1,6-os és 2,0-s van, 120, illetve 165 lóerős
motorral. Az év végére ígérték a 1900 köbcentis, biturbós
gázolajost 190 lóerővel és az 1,8-as benzinest 200-zal. Az árak 4,5 és
7,7 millió között alakulnak majd, felszereléstől függően.
Most őszintén mondjam meg, hogy kéne-e? Rázom a fejem, és nem
azért, mert rossz autó lenne. Egyszerűen nem nekem készült, nem elég
nyers, nem elég vagány, és rég elfelejtett minden csibészséget. Aki az
általam rajongott értékeket a deviáns viselkedésforma jegyeinek
ítéli meg, az vegye a cipőt, és induljon a Lancia
Deltáért.
Doktor úr, higgye el, ön imádni fogja.
